A nap, amikor 65 millióan nézték egyszerre a Schindler listáját

Huszonöt éve az amerikai NBC csatorna reklámok nélkül vetítette le a Schindler listáját. Csaknem háromszor többen nézték akkor, mint a moziban összesen.

1997. február 23-án az NBC reklámok nélkül vetítette le Steven Spielberg hét Oscar-díjat nyert alkotását, és a több mint három órás filmet 65 millióan nézték meg, azaz jóval többen, mint a négy évvel korábbi mozibemutató idején – akkor ugyanis nagyjából 25 millióan látták a filmet. A Nielsen felmérése szerint a vasárnap esti tévénézők több mint harmada a Schindler listáját nézte. „Megdöbbentő volt a közönség reakciója a témához és ahhoz képest, hogy fekete-fehér filmről van szó” – mondta Warren Littlefield, az NBC Entertainment akkori vezetője.

Forrás: UIP-Duna Film


A filmet gyártó Universal először Littlefielddel vette fel a kapcsolatot, aki hamarosan beszélt Spielberggel arról, hogy a vetítés idejére lemondanának a reklámokról („tudtuk, hogy a hagyományos reklámmegszakítás támadás lenne a tartalom ellen”), és mindössze egyetlen szponzorációt ajánlanak fel „exkluzív bemutatóként, egyedi ajánlatként”. A Ford Motor Company élt ezzel a lehetőséggel, és kipengették a 10 millió dollárt meghaladó árat. A visszafogott, 60 másodperces reklámot Lauren Bacall narrációjával közvetlenül a film előtt vetítették.

A Ford szponzorációja egyébként azért is volt figyelemre méltó, mert

a céget alapító Henry Ford korának talán legismertebb és leghatékonyabb antiszemitája volt:

hitt a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei című hírhedt (hamisított) antiszemita pamfletben leírtakban, és kiadta a A nemzetközi zsidó: a világ legfontosabb problémája című könyvét, The Dearborn Independent című újságjával pedig a filmiparban dolgozó zsidó vezetőket támadta.

A Schindler listájának televíziós sugárzását megelőzően viszont az autógyártó- és a reklámcég is tagadta, hogy a szponzori döntésben szerepet játszott volna a történelem. „Sok emberünk részt vett ebben a projektben, és senki sem említette Henry Fordot” – mondta a Ford egyik vezetője a Jewish Telegraphic Agencynek.

„Azt hiszem, elég sokan nincsenek is tisztában ezzel a háttérrel...

Nagyon tiszteljük Steven Spielberget, és régóta kapcsolatban állunk vele. Mi biztosítottuk például a Jurassic Park című film járműveit is. Egyszerűen úgy éreztük, helyes dolog volt leforgatni ezt a bátor emberről szóló nagyszerű történetet.”

Spielberg nem kívánt nyilatkozni a Ford részvételéről. Littlefield viszont megjegyezte: „Tisztában voltunk a történettel, de a Ford jelentkezett és élt a lehetőséggel. A Universal, az Amblin és az NBC nem gondolta túl, és nem ment vissza generációkat, hogy megkérdőjelezze a szándékot. Elfogadtuk, mivel a Ford most már nagyon is összhangban volt a céljainkkal.”

A sugárzással kapcsolatban volt egy másik ellentmondásos történet is. Tom Coburn, a republikánus kötődésű, az amerikai kongresszuson belül működő Congressional Family Caucus nevezetű érdekszövetség társelnöke, oklahomai republikánus képviselő ugyanis hevesen és meglehetősen ostobán tiltakozott a film sugárzása ellen: „Összerezzenek, amikor rájövök, hogy ezt a műsort gyerekek nézték szerte a hazában. Ki voltak téve a többszörös lőtt fejsérülések, az aljas nyelvezet, a teljes meztelenség és a felelőtlen szexuális tevékenység erőszakosságának.” Alfonse D'Amato New York-i republikánus szenátor ellenérvként teljes joggal azt hozta fel, hogy

„a holokauszt áldozatainak a koncentrációs táborban való meztelenkedését bármilyen szexuális konnotációval egyenlővé tenni felháborító és sértő.”

 

(Forrás: The Hollywood Reporter)