Frank Darabont klasszikusát a közönségszavazatok alapján általában a világ legjobb filmjének szokták tartani. Gyorsan leszögezem: A remény rabjai bitang jó film. De a "világ legjobb filmje" kategória önmagában teljesen fölösleges és viszonylagos, hiszen rengeteg olyan alkotás van, ami így vagy úgy, de legjobbnak lenne nevezhető - és ízlésről egyébként is bolondság vitatkozni. Az viszont felemelő érzés, hogy egy olyan történetet kedvelnek a legtöbben, ami a reményről, a kitartásról, a barátságról, bajtársiasságról szól. Ha netán valaki giccsesnek, didaktikusnak találná - a fenébe is, ezt a filmet egyszerűen jó nézni.

Stephen King kisregénye magyarul is megjelent az azonos című válogatásban, méghozzá olyan írások társaságában, amelyekből szintén emlékezetes filmek születtek: Az állj ki mellettem! feldolgozását Rob Reiner rendezte (Állj mellém!), A jó tanulóból pedig Bryan Singer (X-men sorozat) készített izgalmas filmet (Az eminens), Ian McKellennel a főszerepben.

Darabont egyike az ún. Dollar baby-knek - King nagylelkű gesztusa, hogy minden filmes tanulónak jelképes egy dollárért megengedi, hogy bármelyik novellájából filmet készíthessen. Azokat ugyan kereskedelmi forgalomba nem hozhatják, de fesztiválokon, oktatási intézményekben bármikor vetíthetik. Darabont 1983-ban készítette el a The Woman in the Room című rövidfilmjét King azonos című novellájából (magyarul A 312-es szoba címen jelent meg az Éjszakai műszakban), ami elnyerte az író tetszését, így később nem kért sokat A remény rabjaiért. Darabontnak régi vesszőparipája volt a kisregény megfilmesítése, és semmi pénzért nem mondott le arról, hogy ő rendezhesse. És ez szó szerint így történt: Rob Reiner, az Állj mellém! és a Tortúra rendezője annyira szerette a forgatókönyvet, hogy két és fél millió dollárt adott volna érte, ha ő készítheti el a filmet. Darabont elutasította, mert tudta, ez élete lehetősége, és valami egészen nagyszerűt hozhat létre.

Így is történt. Bár a mozikban csúful megbukott, jó híre hamar szóbeszéddé vált, és 1995-ben, amikor megjelent videokazettán, A remény rabjait kölcsönözték ki a legtöbben a tékákból. Hihetetlenül népszerűvé vált, a főszereplőknek azóta is folyton a filmet emlegetik, és Tim Robbins egyszer elmesélte, hogy a 26 évre bebörtönzött Nelson Mandela bevallotta neki, hogy nagyon szereti.

• Az állatvédők folyamatosan ellenőrizték azoknak a jeleneteknek a forgatását, amelyben Brooks hollója szerepelt. Az egyikben a madárnak egy hernyót kellett elkapnia, de úgy ítélték, hogy ez kegyetlenség lenne a hernyóval szemben, így a stábnak keresnie kellett egy elpusztult állatot.
• A szerephez való felkészülés részeként Tim Robbins egy csomó időt magánzárkában töltött.
• Morgan Freeman orgánumát mindnyájan szeretjük, nem véletlenül vállal annyi narrátori szerepet. Szinte hihetetlen, hogy gyakorlatilag A remény rabjaiban fedezték fel, milyen különleges hangja van, mert itt hallhattuk először mesélőként. És a bevett szokással ellentétben, miszerint az összevágott anyagra keverik a hangot, Freeman először felmondta a szöveget, amit lejátszottak a megfelelő jelenetek forgatásán, hogy a stáb és a színészek is elkapják a szöveg ritmusát.
• Darabont olyannyira a tökéletességre törekedett, hogy azt a jelenetet, amelyben Dufresne odasompolyog a baseball labdát dobálgató Redhez, hogy megkérje, szerezzen neki egy érckalapácsot, kilenc órán keresztül forgatták. És Freeman kilenc órán keresztül dobálgatta a labdát - emberesen meg is fájdult a keze.

• Az aljas börtönőrt, Hadley-t alakító Clancy Brownnak több igazi őr is felajánlotta, hogy segít felkészülni a szerepre, de a színész visszautasította, mert nem akarta, hogy a gonosz karakterével rossz színben tüntesse fel a szakmát.
• Az Andy Dufresne cellája falán látható képek - természetesen a nagy poszterek kivételével - Tim Robbins munkái.
• Dufresne-t A jó tanuló című novellában is megemlítik, ugyanis ő volt az egykori náci háborús bűnös, Kurt Dussander könyvelője!

•  A film stílusát Martin Scorsese Nagymenőkje inspirálta, és a rendező hetente megnézte a forgatás ideje alatt.
• A kisregényben Red egy vörös hajú, nagydarab ír fickó, emiatt különösen vicces ez a párbeszéd:

– Egyszerűen Red.
– Miért hívnak így?
– Talán mert ír vagyok.

• Tim Robbins ötlete volt, hogy amikor a nevezetes jelenetben Dufresne bezárkózik a börtönigazgató irodájába, és Mozart Figaro házasságának egyik áriáját hallgatja, az őrök parancsa ellenére inkább feltekeri a hangerőt.

• Tajvanban 1995: Fantastic címen mutatták be (1995-ben), és a nézők ez alapján azt hitték, valami akciófilm lesz.
• A film végén látható tölgyfa 2011-ben túlélt egy villámcsapást, de 2016 júliusában egy vihar annyira megrongálta, hogy néhány hónapja ki kellett vágni.
• A falat, aminek tövében Red megtalálja a dobozkát, direkt a film számára építették. Egy darabig még ott állt, aztán a föld tulajdonosa kövenként eladta az Ebay-en.
• Shawshanket az Ohio állambeli Mansfield város börtöne "alakította". A létesítményt 1990-ben zárták be, a dolgozók munka nélkül maradtak, és ez erősen rányomta a bélyegét a város életére. A film - amelyben sok helyi lakos is statisztált, és korábbi őrök bújtak ismét egyenruhába - sikere azonban fellendítette a  turistaforgalmat.
• 7 Oscar-díjra jelölték, de egyet sem nyert. Abban az évben, 1995-ben a Forrest Gump tarolt.
• Többen is megkísérelték kiszámolni, milyen hosszú is lehetett Andy Dufresne alagútja.  Shahed Syed grafikus az elérhető adatok alapján a következőre jutott: Andy fogságának második évében szerezte be az érckalapácsot, és az alagút méreteit tekintve, illetve azt, hogy mennyi törmeléket szórhatott szét feltűnésmentesen, arra jutott, hogy naponta mintegy 0,04 mm-t haladhatott, ami egy év alatt nagyjából 18 centit jelent. A nem egészen 17 év alatt körülbelül 300 centiméternyit kellett vésnie. Syed remek infografikája azt is bemutatja, hogy mindeközben három posztert is elhasznált.