A Stranger Things új évadának 7 legjobb pillanata

Már nem ütött akkorát, mint amikor a semmiből berobbant az első évad, de rettentő jólesett viszontlátni az akkor megismert szereplőket. Csupa olyan dolog történt velük, amit nem könnyű megemészteni, és az új évadban lassan de biztosan sok dolog helyére kerül. Figyelem, a cikk minden pontja spoiler!

1. Az első részben a négy jóbarát szellemirtónak öltözik Halloweenre, és a kis geekek boldogan fotózkodnak otthon a szuper jelmezükben a szüleik előtt. A vagányság addig tart, amíg meg nem érkeznek a suliba, ahol kiderül, hogy ők öltöztek be egyedül. Előtte még kicsit összevesznek azon, hogy ketten is Venkman, Bill Murray karakterének bőrébe bújtak.

2. Amikor Eleven megszökik a rejtekhelyéről, megkeresi a az édesanyját, aki viszont már képtelen kommunikálni. Ugyanazt a pár, ártatlannak tűnő szót ismételgeti, amióta beleőrült lánya elvesztésébe. Eleven a képességeit használva viszont kapcsolatba tud vele lépni, és megérti, milyen tragédiák sora vezetett idáig.

3. Már önmagában az csodálatos, hogy összehozták a sorozat két legjobb figuráját, a szuperképességekkel bíró Elevent, aki kísérleti patkányként nőtt fel egy neonfényes laborban, és a rendőrfönököt, aki egy betegség miatt elveszítette a saját kislányát. A páros az utolsó részben talál igazán egymásra egy nagy összeveszés után, mikor ketten elindulnak becsukni az átjárót, amin átjönnek gyilkolászni a mi világunkba a demogorgonok. Itt kerülnek igazán egy hullámhosszra a nagy összecsapás előtti utolsó csendes és nyugodt pillanatokban.

 



4. Egyre rémesebb látomások gyötrik Willt, akit az előző évadban elrabolt az első elszabadult demogorgon. Gyakorlatilag a teljes első évadot végigbújócskázta, hogy életben maradjon, de most Bob, a felnőtt szupergeek tanácsára megpróbál szembeszegülni az őt üldöző árnyékszörnnyel. Ezzel viszont csak azt éri el, hogy a szörnyeteg hatalmas, sötét porfellegként beszippantja magát a testébe. Közben hiába találnak rá a barátai és az édesanyja, ők nem látják, mi történik, és nem is tudnák megállítani.

 

 

5. A második évad kevésbé fordulatos és félelmetes, és több idő jut a szereplők lelki világára, de szerencsére mindig belefér néhány jól ütemezett poén. Lucas, a fekete srác kishúga mindig valami fergeteges szemtelenséget dob be, hogy a tesója agyára menjen. Amellett, hogy a kettejük viszonya mennyire édes és életszerű, a beszólásai apró kikacsintások az alkotók részéről.

 

6. Mike rájön, hogy Bill az árnyékszörnyeteg kéme lett az ő világukban, ezért be kell nyugtatózniuk, hogy ne vezesse hozzájuk a vérszomjas demogorgonokat. Később mégis felébresztik, hogy kiszedjék belőle, hogyan győzhetnék le az árnyékszörnyet, csak megoldják, hogy ne ismerjen rá a saját otthonára, és így ne árulhassa el a rejtekhelyüket. Egész jól halad a terv a már-már ikonikus walkie talkie-k és morzejelek segítségével. Aztán egyszercsak megszólal az ismerős telefoncsengő, és a demigorgonok már úton is vannak feléjük.

 

9. Az amerikai iskolás filmekben a sztorit lezáró sulibál óriási közhely, de itt annál jobban működik, ráadásul ráfér már minden szereplőre egy kis lazulás. Miután szinte mindenki megtalálta a táncpartnerét, és odakinn a rendőrfönök összeölelkezett Bill meggyötört édesanyjával, végre Eleven és Mike is lassúzhat egyet a Police számára.