A Sztárbox legnagyobb meglepetését láthattuk vasárnap este a tévében

A múlt heti adáshoz képest most sokkal több volt a bokszolás.

A Sztárbox legutóbbi adásában kemény küzdelmeket láthattunk. Elsőként Horváth Tamás és Sárközi Ákos csaptak össze férfi könnyűsúlyban, majd őket követte Dér Heni és Sápi Vivien mérkőzése. A végére pedig a gigászok csatájában hirdettek győztest.

Sokan emlékezhetnek, hogy az előző héten a több mint 3 órás műsoridőben alig láthattunk bokszolást, ugyanis Czutor Zoltán és Mészáros András meccse hamar KO-val zárult, majd jött Shane Tusup és Torghelle Sándor, ahol inkább egy utcai verekedésnek lehettünk szemtanúi. Végül nagyon rövid időn belül technikai KO-val ért véget a mérkőzés.

Erős kezdést láthattunk Horváth Tomitól és Sárközi Ákostól

A nézők szerint az idei évad egyik legkorrektebb meccsét láthattuk. Az énekes és a sztárséf mind a négy menetet végigtolták, és sokáig nehéz volt eldönteni, ki kerül ki győztesen. Habár úgy tűnt, hogy Sárközi többet ütött, az egykori tehetségkutató felfedezettnek erősebb ütései voltak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sztárbox (@sztarboxrtl) által megosztott bejegyzés

A mérkőzés végül pontozással dőlt el, a bírók úgy ítélték meg, hogy Horváth Tomi nyert.

Végtelenül szimpatikus volt mindkettejük hozzáállása, az utolsó percig”

– írta egy kommentelő a Sztárbox Instagram-oldalán.

A két sztár nagy tiszteletet mutatott egymás felé a ringben. A mérkőzés után pedig mindketten gratuláltak a másiknak. 

Forrás: RTL - Sallak Dóri

 Sápi Vivinek sokan nem szavaztak bizalmat, mégis hatalmasat ment

A mérkőzés előtt a nézői szavazatok alapján szinte mindenki azt hitte, hogy Dér Heni fog győztesen kijönni ebből a csatából. A ringben azonban hamar világossá vált, hogy Sápi Vivien nem adja könnyen, és rendkívül kemény ütéseket mért az énekesnőre. A nézőket és a közönséget is meglepték a látottak. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sztárbox (@sztarboxrtl) által megosztott bejegyzés

Az adok-kapok mind a négy menetben ott volt, de végül a pontozóbírók Sápi Vivinek ítélték oda a győzelmet.

A TikTok sztár és az énekesnő szintén nagyon sportszerűek voltak, és gratuláltak egymásnak. Dér Heni elmondta, hogy az ellenfele nagyon is megérdemli a győzelmet, hiszen látszik, hogy rengeteg munkát tett bele ő is a felkészülésbe.

Bárdosi Sándor és Árpa Attila mérkőzése is durvára sikerült

Elérkezett a gigászok csatája, kiderült, ki az igazi férfi, ki az alfahím, kiben lakozik az igazi erő! 

 – így harangozta be az RTL a műsor harmadik mérkőzését.

Az utolsó felvonásban egy gálamérkőzést láthattak a nézők. Bárdosi Sándor és Árpa Attila keményen egymásnak estek a ringben, a negyedik menetre azonban a színész kezdett elfogyni, és jelezte is, hogy nem nagyon bírja tovább. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sztárbox (@sztarboxrtl) által megosztott bejegyzés

Az olimpiai ezüstérmes birkózó  Árpa fogvédőjét is kiütötte,  aki ezután nem sokkal feladta a mérkőzést.

Nagyon köszönöm ezt az élményt mindenkinek, aki részt vett, ott volt, segített, tévében nézte, drukkolt, gyártotta, és persze Bárdosi Sándornak, hogy ilyen sportszerű volt

– írta Árpa Attila a meccs után a közösségi oldalán.

Forrás: RTL Sallak Dóri