A The Walking Dead már a kutyát sem érdekli

Soha korábban nem nézték ilyen kevesen a zombis sorozatot, mint a most futó, kilencedik évad során. Közeleg az élőhalál?

A 2010 óta futó sorozat aktuális szezonjának tizedik epizódja múlt vasárnap került adásba, Omega címmel. A mérések szerint a szóban forgó részt 4,54 millióan nézték, ami jóval kevesebb a műsor eddigi leggyengébben szereplő részénél, a 2010-ben adásba került második epizódnál (arra 4,71 millióan voltak kíváncsiak).

A gyenge nézettségben valószínűleg szerepe volt annak is, hogy az új zombikalandot ugyanakkor sugározták, amikor az NBA All-Star Game című sportközvetítést – ugyanakkor az is igaz, hogy a The Walking Dead hétről hétre rosszabbul szerepel, és a rajongók is egyre elégedetlenebbek vele.

A távozó Andrew Lincoln. Forrás: port.hu

 

A szép lassan kifáradó széria kilencedik évada összességében is rosszabbul teljesít, mint a korábbi szezon, és hamarosan valószínűleg még több nézőt veszítenek, hiszen ez az az évad, amikor fokozatosan kiírják a legfontosabb alapszereplőt, Andrew Lincolnt, a szintén állandó szereplő Lauren Cohan is távozott, a jövő szezontól pedig Danai Gurira sem lesz tovább látható.

Durva, de ennek ellenére, sugárzása leggyengébb eredményeivel még így is a The Walking Dead a legnézettebb tévéműsor (a sportközvetítéseket leszámítva) kábelcsatornán, ezért – annak ellenére, hogy sokan sokkal jobban örülnének egy tisztességes lezárásnak – már be is rendelték belőle a tizedik évadot, ami idén ősszel veszi majd kezdetét.


(via The Wrap)