A kismilliomodik zombifilm után is lehet valamit csavarni a műfajon, ezt bizonyítja az ír A gyógyultak, amelynek hősei egykor élőhalottak voltak, de a jó ég tudja, tényleg újra a régiek-e.
Tulajdonképpen csodás dolog, hogy egy nem létező jelenségről annyi filmet és tévésorozatot csinálnak, és annyi változat után is lehet valamit csavarni ezen a műfajon – vagy más műfajjal keresztezni azt. Mert zombikat tehetünk akciófilmbe, vígjátékba, családi vagy társadalmi drámába, a lehetőségek majdnem korlátlanok, bár feltehetőleg a gyerekfilmek világa egy kicsit idegen lenne az élőhalottaknak. Az elsőfilmes ír rendező, David Freyne kapásból társadalmi drámába oltott egy politikai thrillert, amihez egy kis családi beütést is adott.
Íme, a kiindulópont a 2017-es A gyógyultakhoz: Európán egy szörnyű vírus söpört át, amely Írországot is keményen sújtotta. A vírus vérengző zombikká változtatta fertőzötteket, de szerencsére megtalálták az ellenszert, és megállították a kórt. A befogott fertőzöttek zöme meggyógyult, csak egy kis vörös karika maradt meg emlékeztetőként a szemgolyójukon, és a masszív bűntudat. Ők ugyanis emlékeznek arra, mit tettek, de emlékszik rá a társadalom is, ahová iszonyú nehéz a meggyógyult embereknek újra beilleszkedniük. Hősünket, a fiatal Senant (Sam Keeley) is szörnyű emlékek kísértik, de sógornője (Ellen Page - Cukorfalat, Juno, Eredet) és annak családja segít újrakezdeni az életét. Ám megjelenik egy Conor nevű férfi, egy másik Gyógyult, aki talán nem is akar újra ugyanúgy élni, mint régen, és ezzel nincs egyedül.
És említettük, hogy azokat, akik nem gyógyultak meg, egy szigorúan őrzött börtönben őrzik, részben a személyiségi jogaik miatt, részben azért, hogy rajtuk lehessen kidolgozni az új, még hatékonyabb vakcinát, ami talán rajtuk is segít? És azt mondtuk, hogy a fertőzöttek nem támadnak a Gyógyultakra? Vagyis David Freyne sok apró, és sok szempontból egészen új részlettel egészíti ki a zombifilmek klisékkel teli, de korántsem színtelen vagy megunhatatlan eszköztárát, és a Gyógyultak egyszerre iszonyú izgalmas, rendkívül elgondolkodtató, hiszen tényleg felvet egy csomó erkölcsi és praktikus kérdést, illetve jó adag drámát is tartalmaz, hiszen nem nehéz kitalálni, miért neveli egyedül Ellen Page a zombijárvány kitörése után egyedül a kisfiát, és ki lehet még érintett az ügyben.
