Az állatok mind hülyék!

A természetfilmezés tébolyába vezet be minket egy kellően kretén vígjáték, és bár Equadorban nem él jeti, hőseink mégis itt akarják lencsevégre kapni. Lesz is nagy hűhó és műhó!

Én szeretem a természetfilmeket és az állatos ismeretterjesztő sorozatokat, pedig tudom, hogy a legtöbb csalás. Szükségszerűen az, mert a vadállatok nem sétálnak csak úgy a kamera elé, hogy ott mindenféle izgalmas dolgot csináljanak – ha tehetnék, az ember közelébe se mennének. Ehhez rendszerint beetetik őket, elkerítik a területüket és más trükköket vetnek be, amit látunk, azt rendszerint ügyesen összevágva teszik elénk – például az oroszlánok más fajta antilopot üldöznek, másikat kapnak el és megint másikat esznek meg, de nekünk egy sztoriként adják el az egészet. Szóval kicsit megvezetnek, de mondjuk azt, hogy az ismeretterjesztés a cél, amely szentesíti az eszközt. Vagy nem?

Mert ugye van, hogy valamit igazi profik csinálnak és van, hogy totál amatőrök, mint Peter, aki apja halála után megörökli annak állatokról szóló tévéshow-ját, és mivel máshoz nem ért – mondjuk ehhez sem – nekiáll műsort vezetni. Az egyetlen gond, hogy a Különös vadon nézettsége esik, ami azzal fenyeget, hogy a csatorna megszünteti a műsort. Peter két hét türelmi időt kap, ami alatt régi barátjára hallgatva Equadorba utazik, hogy felkutassa a környék Nagylábúját. Az úton nemcsak a dzsungel veszélyeivel, például a halálos pigmeusokkal, hanem egy versenytárssal is szembe kell néznie Peternek és csapatának.

Vadbarmok

Az ugyan nem derül ki, miért is kéne az állatokhoz egy fikarcnyit sem értő pancsereknek drukkolnunk, azon túl, hogy megszoktuk, hogy a lúzereknek szokás szurkolni, de Steve Zahn és társai – Justin Long, Jonah Hill, Allen Covert és mások – kétségkívül szórakoztatóak. A film egyébként egy olyan rövidfilm sorozatból született, amelyet még az 1990-es években a Saturday Night Live írói, Fred Wolf és Peter Gaulke hoztak össze, John Burrud segítségével, akinek az apja tényleg vezetett Animal World címmel egy ismeretterjesztő műsort még a 60-as években, majd a projektet a Comedy Central karolta fel, és ebből lett a Vadbarmok.