Az NCIS rekorddöntésre készül

Nem semmi: a tizenhetedik évadra is meghosszabbították a tengerészeti helyszínelők kalandjairól szóló sorozatot.

Az NCIS a Magnum, a Quantum Leap – Az időutazó és a JAG – Becsületbeli ügyek ötletgazdájaként is ismert Donald P. Bellisario alkotása, és a tengerészet, illetve a haditengerészet berkein belül elkövetett változatos bűnügyek (gyilkosság, kémkedés, terrorizmus, tengeralattjáró-lopás) felderítését mutatja be Leroy Jethro Gibbs különleges ügynökkel (Mark Harmon) és színes csapatával a középpontban.

A 2003 óta futó sorozat szereposztásában az évek során elég sok változás történt (és ennek során az NCIS-t a botrányok sem kímélték) – a szóban forgó színes csapat jelenleg egy számítástechnikai zseniből (Sean Murray), egy törvényszéki pszichológusból (Maria Bello), egy egykori fedett ügynökből (Wilmer Valderrama) és egy orvosszakértőből (David McCallum) áll. A széria most tart a tizenhatodik évadánál: az új szezon tavaly szeptemberben indult, és jövő kedden kerül adásba a huszadik rész.

Forrás: CBS

 

Az NCIS epizódjai átlagosan 16 millió nézőt vonzanak az Egyesült Államokban, így jelenleg a legnézettebb drámai sorozatnak számít, az összes széria közül pedig a második legnépszerűbb, közvetlenül az Agymenők után (az NCIS és az Agymenők egyébként egyaránt a CBS csatorna műsora). Minden idők összes főműsoridős műsorát tekintve pedig ez jelenleg a hetedik legrégebb óta futó fikciós tévésorozat.

„Az NCIS már közel két évtizede globális szenzációnak számít, nézői pedig magasan a leghűségesebbek a drámai sorozatok közönségét tekintve a televíziózásban.

Imádják a karaktereket, a cselekményt és a fordulatokat. Mindezért persze hatalmas köszönettel tartozunk a tehetséges gyártási csapatunknak és a stábnak, élén a hihetetlen Mark Harmonnal. Nagyon örülünk, hogy a műsor a CBS kínálatának tartóoszlopa marad a következő évadban is” – nyilatkozta Kelly Kahl, a CBS Entertainment elnöke.


(via Variety)