A Saul fia nem csak holokausztfilmként egyedi, de apaságtörténetként is.
Valószínűleg senki sem számított arra, hogy Nemes Jeles László filmje ennyire megrázó és ennyire sikeres lesz. A Saul fiát 2015 júniusában mutatták be a magyar mozik, és nem sokáig volt műsoron – valahogy nem jutott el a közönséghez. Aztán, amikor 2016-ban megkapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat, ismét játszották a hazai mozik, jóval nagyobb sikerrel. Ez a siker része, de hogy néhányan mennyire nem gondolták, hogy ennyire megrázó lesz, arra hadd hozzak egy személyes történetet. Amikor először láttam a filmet, két sorral előttem leült egy pár, ölükben egy nagy zacskó pattogatott kukoricával. Na, ahhoz aztán egész film alatt hozzá sem nyúltak.
A Saul fia attól igazán felkavaró, hogy testközelből mutatja meg az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor iszonyatát, miközben egy elkeseredett rab egyetlen vágya rögeszmévé fokozódik: a halottakat elégető Sonderkommandó tagja, Saul (aki maga is a tábor foglya) az egyik holttestben a saját fiát véli felfedezni, és mindent megtesz azért, hogy tisztességgel eltemesse. Még akkor is, ha állítólag nem is volt fia. A kiváló filmesztéta, Király Jenő írja:
„Saul életbenmaradási stratégiája ezen a ponton találkozik a mai néző személyes problémáival, a szellemi-lelki életbenmaradás kérdéseivel. A globális massza örvényeiben fuldokló, infantilizálódott, »neveletlen« generációk által nevelt ember számára kiutat jelez az apaság vágya, a Kafka idejére kínképpé vált apaság vágyképpé válása, mindannak keresése, ami elveszett.”
Mindeközben a foglyok fellázadnak, de Sault csak az érdekli, hogy megadja a végtisztességet a gyermeknek.
A film egy olyan végpontot mutat be, mikor a kegyetlenség túlcsordul az ember lelkén, nem képes többet befogadni, és valamiféle fogódzkodót keres, valamit, ami kicsit emlékeztet arra, hogy ez a világ valaha emberi volt.
Mindezt olyan technikával, hogy a kamera végig a Röhrig Géza által alakított Saulra tapad, befurakszik az intim szférájába, és úgy érezzük, mi is vele vagyunk ebben a rettenetben.
(via Király Jenő: A mai film szimbolikája)
