Beszóltak DiCapriónak az Emmy-gálán

Az Utódlás, a Ted Lasso és A Fehér Lótusz kapta a legtöbb elismerést az idei Emmy-n, és többek közt Zendaya, Jean Smart, Amanda Seyfried és Jason Sudeikis is díjjal távozott, ám az egyik legnagyobb meglepetés talán Michael Keaton volt.

Hétfő este a Los Angeles-i Microsoft Theaterben huszonöt kategóriában osztották ki az Emmy-díjakat, a legnagyobb nyertes A Fehér Lótusz, az Utódlás és a Ted Lasso lett, de meglepő módon a Squid Game - Nyerd meg az életed is jól teljesített.

A rajongók azonban nem voltak teljesen elégedettek, mivel Julia Garner már a harmadik Emmy-jét kapta az Ozark mellékszerepéért, ezért úgy érzeték, a másik jelölt, Christina Ricci (aki a Yellowjackets című Showtime sorozatban nyújtott alakításáért volt jelölve) jobban megérdemelte volna.

Zendaya, Andrew Garfield, Ariana Grande
Forrás: Christopher Polk/NBC via Getty Images

 

Kenan Thompson, az est házigazdája nem tudta megállni, hogy ne élcelődjön Zendayán, aki az Eufóriáért kapta meg a legjobb női főszereplőnek járó díjat: „26 év - furcsa kor ez Hollywoodban: elég idős ahhoz, hogy középiskolást alakítson, de ahhoz már túl öreg, hogy Leonardo DiCaprióval randevúzzon”. A 47 éves színész ugyanis azzal hívta fel magára figyelmet az utóbbi időben, hogy láthatóan nem hajlandó 25 év feletti nőkkel randevúzni.

 

A díjazottak teljes listáját itt böngészheted:

 

  • Legjobb dráma sorozat : Utódlás (HBO)

 

  • Legjobb női főszereplő – dráma sorozat: Zendaya (Eufória)

 

  • Legjobb férfi főszereplő – dráma sorozat: Lee Jung-jae (Squid Game - Nyerd meg az életed)

 

  • Legjobb női mellékszereplő – dráma sorozat: Julia Garner (Ozark)

 

  • Legjobb férfi mellékszereplő – dráma sorozat: Matthew Macfadyen (Utódlás)

 

  • Legjobb komédia sorozat: Ted Lasso (Apple TV)

 

  • Legjobb női főszereplő – komédia sorozat: Jean Smart (Hacks – A pénz beszél)

 

  • Legjobb férfi főszereplő – komédia sorozat: Jason Sudeikis (Ted Lasso)

 

  • Legjobb női mellékszereplő – komédia sorozat: Sheryl Lee Ralph (Abbott Általános Iskola)

 

  • Legjobb férfi mellékszereplő – komédia sorozat: Brett Goldstein (Ted Lasso)

 

  • Legjobb limitált/antológia sorozat: A Fehér Lótusz (HBO)

 

  • Legjobb női főszereplő – limitált/antológia sorozat: Amanda Seyfried (A kibukott)

 

  • Legjobb férfi főszereplő – limitált/antológia sorozat: Michael Keaton (Dopesick)

 

  • Legjobb női mellékszereplő – limitált/antológia sorozat: Jennifer Coolidge (A Fehér Lótusz)

 

  • Legjobb férfi mellékszereplő – limitált/antológia sorozat: Murray Bartlett (A Fehér Lótusz)

 

  • Legjobb beszélgetős műsor: John Oliver-show az elmúlt hét híreiről (HBO)

 

  • Legjobb szkeccs sorozat: Saturday Night Live (NBC)

 

  • Legjobb valóságshow az utóbbi időben: Lizzo's Watch Out For The Big Grrrls (Amazon Prime Video)

 

  • Legjobb rendezés – dráma sorozat: Hwang Dong-hyuk (Squid Game – Nyerd meg az életed)

 

  • Legjobb rendezés – limitált/antológia sorozat: Mike White (A Fehér Lótusz)

 

  • Legjobb rendezés – komédia sorozat: MJ Delaney (Ted Lasso)

 

  • Legjobb forgatókönyv – komédia sorozat: Quinta Brunson (Abbott Általános Iskola)

 

  • Legjobb forgatókönyv – dráma sorozat: Jesse Armstrong (Utódlás)

 

  • Legjobb forgatókönyv – limitált/antológia sorozat: Mike White (A Fehér Lótusz)

 

  • Legjobb forgatókönyv – showműsor: Jerrod Carmichael (Jerrod Carmichael: Rothaniel)