Bár a Chato földjét bemutatásakor a legtöbb kritikus kétkedéssel fogadta, hamar kiderült, hogy a mindenét elveszítő, szótlan apacs harcos bosszúmeséje meghaladta korát - ráadásul egy fontos kapcsolat kezdetét jelentette.
Az 1921-ben a lengyeles hangzású Charles Dennis Buchinsky néven, litván bevándorló családba született Charles Bronson tatár felmenőkkel is rendelkezik, innen vannak jellegzetes „ázsiai” vonásai. Ezeknek a vonásoknak köszönhette, hogy pályája elején gyakran kapott indián szerepet az olyan filmekben, mint Az apacs harcos (1954) vagy a Drum Beat színész (1954), majd ezek a szerepek azután is megtalálták, hogy elsősorban az olyan spagettiwesternek köszönhetően, mint a Volt egyszer egy Vadnyugat (1968) vagy a Vörös nap (1971) igazi sztár lett. Az egyik ilyen filmje az Amerikába való visszatérése után, de ironikus módon Spanyolországban forgatott Chato földje (1972) volt, amely egy nagyon sikeres munkakapcsolat kezdete is volt egyben.
Hősünk, Chato keménykötésű, félvér apacs. A helybéli seriff egy alkalommal addig ingerli, míg a vitából verekedés lesz, és Chato önvédelemből megöli a seriffet. Ha fehér lenne, semmilyen bíróság nem ítélné el, de őt indiánnak tartják, így menekülnie kell. Egy volt konföderációs katonatiszt, Quincy Whitmore százados (Jack Palance) csapatot szervez Chato üldözésére a környékben lakó fegyveresekből, farmerekből. Van, aki csak azért megy velük, mert ezt várják tőle, másokat a gyűlölet vezérel. A csapat egyik tagja mexikói, aki ért a nyomolvasáshoz, és követni tudja az indiánt, aki számára jól ismert terepen mozog, és folyamatosan szemmel tartja üldözőit. Képes félrevezetni őket, majd a lovaikat zavarja el, de
a dolog akkor fordul igazán komolyra, amikor az önjelölt igazságosztók megerőszakolják a feleségét, lerombolják a házát.
Chato egyenként vadássza le üldözőit, akik, vesztüket érezve egymás torkának esnek. Akikkel nem a bosszúszomjas apacs végez, azzal a társai számolnak le.
A Chato földjétől elsőre nem voltak elragadtatva az amerikai kritikusok, egyszerűen nem értették például azt, hogy lehet az, hogy egy film főhőse alig két-három mondatot beszél a teljes játékidő alatt. A közönség azonban szerette, és akadtak olyan újságírók is, akik pont a bosszútörténet szikárságát, célravezetőségét emelték ki, és később már akadtak olyan hangok is, amely szerint
az 1972-es film az első neowesternek egyike volt.
Akárhogy is, Chato véres története megelőlegezett egy remek munkakapcsolatot: Bronson és a film rendezője, Michael Winner között – és most viccelődhetnék a direktor nevével, hogy egy nyerő párost alkottak. Ők ketten a Chato földje után hosszú évekig gyakorlatilag folyamatosan dolgoztak együtt, legismertebb közös munkájuk pedig a kultuszfuilmmé vált Bosszúvágy (1974) lett.
