Ha kapásból egyetlen személyt kéne megnevezni arra a hívószóra, hogy “természetfilm”, valószínűleg mindenkinek David Attenborough ugrana be elsőként. Mindenkinek, hiszen a természettudós a hetvenes évek óta készít önálló ismeretterjesztő filmeket, és mind a mai napig aktív. Egyik legnépszerűbb sorozata, az Élet a Földön 44 éve, 1979. januárjában startolt el a BBC-n. A lenyűgöző képek, ismeretlen tájak és ritka pillanatok bemutatása mellett Attenborough-nak védjegyévé vált a közvetlen hangnem, a mesélőkedv és közérthetőség, amivel a távoli tájakat is úgy tudja bemutatni, mintha épp mi is ott lennénk mellette az Északi-sarkon, az esőerdőben vagy a sivatagban. Következzen nyolc ilyen, emlékezetes pillanat a 96 éves természetfilmes munkásságából.

A hegyi gorillák közt (Élet a Földön, 1979)

“Több értelem és megértés van egy gorilla pillantásában, mint bármely más, általam ismert állat tekintetében” – mondta nem kis társadalomkritikai éllel Attenborough. Ez talán az egyik leghíresebb jelenet a természettudós munkásságából, mégis egy darabig úgy tűnt, sosem láthatjuk: állítólag az Élet a Földön producere ki akarta hagyni a kész a sorozatból, ám mikor meglátta, az ő szíve is meglágyult. Attenborough pedig azért kacag így a felvételen, mert a gorillabébik levették a cipőjét.

A rettenthetetlen lajhár (Az emlősök élete, 2002-2003)

Attenborough itt egy kissé meglepő dolgot tesz: a dél-amerikai esőerdőben létrán mászva meglátogat egy fán csüngő lajhárt, és egy pillanatra a szokásos, halk beszédtónusát felváltja a hirtelen ijesztgetés. Bizony, mikor meglátja a lajhárt felkiált, hogy “Hu!”, a méla emlőst viszont nem igazán rázza meg a dolog, békésen rágcsálja tovább a faleveleket. Aztán megtudjuk, miért is indul a lajhár “hosszú, veszélyes kalandra”: a székletürítést ugyanis az erdő talaján végzi.

Barátkozás az orángutánnal (Zoo Quest 1954-1963)

A Zoo Quest című műsor állatgyűjtő expedíciókat mutatott be, melynek egy idő után Attenborough lett a műsorvezetője. A jelenet maga is megható, ahogy az ekkor 29 éves természettudós ismerkedik Charlie-val, az orángutánbébivel, de még érdekesebb, hogy itt még nem a később megszokott, ősz hajú, halk szavú Attenborough-t látjuk.

Az iguána a kígyók ellen (Bolygónk, a Föld II., 2016)

Persze a természet nem csak kedves és bájos, hanem kegyetlen is tud lenni. Attenborough pedig a feszültségkeltés igazi mestere: ebben a jelenetben egy csapat kígyó támad meg egy iguánát. Először csak az egyik tekergőzik körülötte, majd mikor az iguána futásnak ered, a környező sziklákról csak úgy csorognak le a kígyók. A narráció visszafogott, szűkszavú, mintha Attenborough velünk együtt izgulna, mi lesz a harc végkimenetele.

Rengeteg rák a Karácsony-szigeten (Az élet megpróbáltatásai, 1990)

Nincs mindig könnyű helyzetben a természetfilmes, például ezen a felvételen Attenborough több száz millió rák közé merészkedik, akik azért jöttek, hogy lerakják a petéiket. Attenborough egy kis sziklán ülve sztorizik nekünk, miközben egyik lába az óceánban, a másikon pedig rákok tucatjai másznak keresztül. A rendezés is remek: a természettudós a távolból, a sötétből érkezik egy elemlámpával, miközben a kép előterében nyüzsögnek a rákok. Mindezt olyan természetességgel adja elő, mintha minden napját köztük töltené.

A lantfarkú madár láncfűrészt utánoz (A madarak élete, 1998)

Egy 2008-as közvélemény-kutatáson ez lett minden idők legjobb Attenborough-jelenete. Nem csoda, hiszen egyszerre lenyűgöző és vészjósló: a mindenféle hangokat utánzó lantfarkú madár először a fényképezőgép zárhangját és az autóriasztót imitálja, majd olyan hangot hallat, mint a láncfűrész. Bár lenyűgöző, de egyúttal azt is jelenti, hogy korábban egy olyan gépet ismert meg a madár, ami az élőhelyét irtja ki.

Kék bálna a csónak mellett (Az emlősök élete, 2002-2003)

Miután Attenborough stúdiókörülmények közt mesél a kék bálnáról, hirtelen a nyílt vízen találjuk magunkat egy apró csónakban a természettudóssal, aki leplezetlen lelkesedéssel beszél tovább a világ legnagyobb állatáról. A 30 méteres, közel kétszáz tonnás emlőst ritkán tudják filmre venni, pláne ilyen közelről, így érthető Attenborough öröme. Mi pedig a kamerán keresztül is átérezzük (klikk ide!) a hatalmas kék bálna tekintélyt parancsoló tömegét.

Találkozás a kannibálokkal (Zoo Quest 1954-1963)

A rákok kapcsán már szó esett Attenborough hidegvéréről, de az se semmi, ahogy a kannibálokkal viselkedett. A Zoo Quest forgatása közben, Pápua Új-Guineában belebotlott egy kannibál törzsbe, akik meglepően barátságosak voltak. Valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy Attenborough kedvesen és bátran rájuk köszönt, mikor meglátta őket: “Jó napot!”. Később azért bevallotta, hogy minden bátorságát össze kellett szednie, mivel elsőre eléggé megijedt, mikor egy csapat férfi rohant felé, és megcsillant a kés.

(via The Guardian, Saga)