Vannak filmek, amiket nem is a történet, hanem a remek hangulat miatt nézünk. És vannak filmek, amiket Johnny Depp miatt. A kilencedik kapu mindkettőt teljesíti, ráadásul Roman Polański rendezte.
Aki látta a Rosemary gyermekét, az Iszonyatot vagy A lakót, az el tudja képzelni, milyen is az, amikor azt, mondom: Polański ezúttal félgőzzel dolgozott. Nem rossz, sőt átlagon felüli, de azt semmiképp se várjuk tőle, mint az említett filmektől.
A kilencedik kapu egy jól összerakott iparosmunka, ami felvonultat mindent, ami egy masszív misztikus thrillerbe kell.
Kapásból, a történet középpontjában egy 17. századi mű áll, ami az Árnyak Birodalmának Kilenc Kapujáról szól, és a legendák szerint nem más írta mint maga az ördög. De még Lucifer sem tud egyedül kiadni egy könyvet, neki is szüksége van infrastruktúrára, így egy nyomdász, Aristide Torchia nyomtatta ki, akit ezért a inkvizíció máglyahalálra ítélt. A könyv azonban fennmaradt, de nem lehet csak besétálni a központi könyvtárba, hogy meglessük: három példány van belőle, és mindegyik magángyűjtők tulajdonában. De vajon tényleg olyan értékes ez a könyv, és valóban az ördög műve? Ezt kell kiderítenie Dean Corsónak, aki hóna alatt az egyik példánnyal elindul, hogy összevesse a többi kettővel.
Johnny Depp az egzaltált főhős, a simlis könyvüzér, aki különc viselkedésével és lexikális tudásával kedvelteti meg magát. Ő bolyong ebben a bibliofil útvesztőben, melyben minden kanyarban ott leselkedik a misztikus thrillerek banalitása: okkultizmus, sátánizmus, kabbalisztika, titokzatos jelek, megfejtésre váró szimbólumok, beavatási szertartások, véráldozat és mágia. Mindezt azonban sikerül olyan jól beleépíteni az alig több mint kétórás játékidőbe, hogy aki vevő az ilyesmire, annak igazi kincsesbánya ez a film.
Tényleg a hangulat és Johnny Depp karaktere viszik a hátukon ezt az okkult cirkuszt: zizegnek az évszázados könyvek lapjai, újabb és újabb titkokra derül fény egy-egy régi metszetet vizsgálva, és a misztikus köd baljósan ereszkedik rá a történetre. Közben Corso azon ügyeskedik, hogy megszerezze a sátáni könyv másik két példányát is.
Polański azonban rafinált, és a Vámpírok bálja óta tudjuk, hogy szereti kifigurázni a gótikus horror kliséit. Nincs ez másként most sem, A kilencedik kapu gyakran kacérkodik a műfajparódiával, de jó érzékkel sosem fordul át harsány humorba. Ez a remek arányérzék azonban sajnos a fináléra szertefoszlik, és ha úgy érezzük, hogy ezt bizony túltolta a rendező, akkor nem vagyunk egyedül ezzel. De még így is szerethető és élvezetes film A kilencedik kapu, hiszen ha nem is az okkultisták, de a buddhisták azt mondják: az út a fontos, nem a cél.
Még több misztikus Polański
1968. június 12-én volt minden szülős horrorok ősének, Roman Polanski egyik klasszikusának a premierje. Az évforduló alkalmából összegyűjtöttünk néhány érdekességet a filmről.
Tovább