A Keresés című filmről 2018-ban azt írtuk, hogy az év legokosabb filmje.
A régi város - Sony Max, július 13. hétfő, 17.10h
Nem mintha olyan nagyszerű élete lett volna eddig, de Lee (Casey Affleck) ragaszkodik hozzá. Amikor a bátyja halála után kiderül, hogy neki kell felelősséget vállalnia kamaszodó unokaöccséért, mégis kénytelen mindent feladni, és visszaköltözni abba a kisvárosba, ahol felnőtt. És ahol túl sok emlék várja. Régi nő, régi barátok, régi titkok. És a feladat: túllendülni a gyászon, és talán belekezdeni egy másik életbe: amit a bátyja, a rábízott kamasz srác apja választott számára.
Total Recall - Az emlékmás - Moziverzum, július 13. hétfő, 18.50h
A XXI. század végén járunk, 2084-et írunk. Doug Quaidet olyan különleges eljárásnak vetik alá, amivel teljesen összekuszálják az emlékeit. Így akarják megakadályozni, hogy emlékezzen arra, amire szerintük nem kellene. Egy napon azonban Quaid mégis ráébred arra, ki is ő valójában. Ez a felismerés pedig arra készteti, hogy a Marsra utazzon, és ott felvegye a harcot egy kíméletlen gengszterrel, aki romba döntötte az életét. A bolygóra érve azonnal feltűnik neki, hogy a bűnöző is felkészült már az érkezésére. Quaidnek rá kell jönnie arra, hogy senkiben sem bízhat, mert szinte mindenki az életére tör. Menekülnie kéne, de a bosszú visszatartja, és felveszi a harcot a kegyetlen gonosztevővel...
Keresés - Film Now, július 13. hétfő, 20h
Egy 16 éves lány eltűnik. A rendőrség nyomoz, az apa türelmetlen, az ügy nem halad. A lány apja úgy dönt, hogy maga is kezébe veszi a kutatást, és bemerészkedik arra a területre, ahol ugyan bizonytalanul, tájékozatlanul mozog, de egyedül ott találhatja meg eltűnt lánya nyomait: a neten.
Úgy érzi, minden titok egyetlen helyen gyűlt össze, és minden rejtély megoldása itt található: egy laptopon. A férfi megküzd az ismeretlen világgal. Virtuális térben mozog, de valódi eredményt akar: a lányát.
Szemfényvesztők - Film+, július 13. hétfő, 21h
A világ négy legjobb illuzionistája Merritt (Woody Harrelson) és Atlas (Jesse Eisenberg) vezetésével nyilvános show-műsorban rabolja ki az egyik párizsi bankot, méghozzá nem is akárhogyan! Műsorszámuk végeztével a közönség sorai közé szórják a megszerzett pénzt. Az FBI nyomozója, Dylan (Mark Ruffalo) és a mellé rendelt francia nyomozónő, Alma (Mélanie Laurent) értetlenül állnak az agyafúrt attrakció előtt, ezért Thaddeushoz (Morgan Freeman) fordulnak segítségért, aki a bűvészmutatványok leleplezéséből él. Amikor a bűvészek többször is átejtik az FBI-t, majd mecénásukat, a milliárdos Tresslert (Michael Caine) is kifosztják, megkezdődik a hajtóvadászat.
Szex és New York 2. - Viasat3, július 13. hétfő, 21h
Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda készen áll az új kalandra! Szükség is van rá, hiszen a szinglilét megtestesítői az első mozifilm óta révbe értek. A nász persze csak a kezdet, köztudomású, hogy a boldogító igen kimondása után jönnek a házassággal, az anyasággal járó édes, ám egyhangú hétköznapok. A négy nő gondol egy merészet, és egy napsütötte utazásra indulnak: az egzotikus Abu-Dzabiba szöknek. Egyik pillanatról a másikra az ezeregy éjszaka mesés világába csöppennek, ahol minden megtörténhet – és meg is történik. A fülledt arab éjszakákat misztikum lengi körül, és a partiknak sosincs vége.
Az ördög maga - Film4, július 13. hétfő, 21.50h
Tom O'Meara átlagos New York-i rendőr, átlagos családdal és az átlagosnál mélyebb érzelmekkel. Ezek az érzelmek motiválják akkor is, amikor megesik a szíve egy magányos északír emigránson, Rory Devaney-n, és úgy dönt, a családjába fogadja. Tom közvetlen környezete a házigazdához hasonlóan nemcsak befogadja, de meg is szereti az új jövevényt, a fiú pedig mindent megtesz azért, hogy meghálálja a bizalmat. Rory igazi múltja azonban mindvégig rejtve marad a rendőr előtt, mint ahogyan az ok is, ami Amerikába hozta... Egyszer azonban minden titokról fellebben a fátyol. Tom is megtudja az igazságot: a fiú személyében valóságos időzített bombát vett a házába, hiszen Rory a század legveszedelmesebb terroristáinak egyike.