Egy orosz rendező japán és kínai főszereplőkkel készítette el a legnagyobb mongol nemzeti hősről szóló nagyszabású történelmi filmet, aminek a mongolok nem örültek, de ez mit sem von le az élvezeti értékéből.
A Temüdzsin név a legtöbbünk számára jó eséllyel semmit sem mond, a Dzsingisz Kán viszont annál inkább. Szergej Bodrov trilógiájának első része a leendő világhódító felemelkedésének viszontagságos útját mutatja – vele ugyanis már kisfiúként is mindenki végezni akart, fiatalkorának jelentős részét rabszolgaként vagy fogolyként töltötte, de a megpróbáltatások csak tovább acélozták akaratát, de életcélja ekkor még nem a mongol törzseket egyesítése volt, hanem szerelme, Börte megtalálása. Igaz, néha a nőnek kellett megtalálnia és kiszabadítania őt, néha fordítva.
Bodrov trilógiája végül nem valósult meg – bár az orosz rendező még mindig nem mondott le egy második rész elkészítéséről -, de a Mongol, amit a Kínához tartozó Belső-Mongóliában és Kazahsztánban forgattak, elképesztő nemzetközi siker lett. Egyedül a mongolok nem szerették, hiszen legnagyobb nemzeti hősüket egy japán színész, Tadanobu Asano – akit nemrég a Martin Scorsese rendezte Némaságban láthattunk – játszotta, vértestvérét és későbbi ellenlábasát pedig a nagyszerű kínai Honglei Sun -, akik Ázsiában ugyan hatalmas sztárok, de mégsem mongolok. Pedig Bodrov mindent megtett, hogy minél hitelesebben ábrázolja a történelmi eseményeket és a korabeli életformát, és nem is végzett rossz munkát.
A Mongol történetvezetése ugyan helyenként szakadozott és a sztori néha jókora ugrásokkal halad előre – gondolom a tervezett trilógia töltötte volna ki a réseket -, de hangulatára és a karakterekre viszont aligha lehet panasz. Asano nagyszerű és karizmatikus, Honglei Sun humort és karaktert hoz a történetbe, a nagy összecsapások pedig vannak olyan látványosak, mint egy Ridley Scott eposzban. A leglátványosabb rész, az öngyilkos küldetésre induló nehézlovasság bevetése ugyan biztosan nem hiteles történelmileg, de elképesztően jól néz ki.
