Eredetileg nem is David Hasselhoffnak szánták a Knight Rider főszerepét

Nála sokkal nagyobb sztár elől happolta el a „Hoff” az ikonikus szerepet, de nem lett belőle sértődés

A 80-as évek egyik legemlékezetesebb – ha nem is feltétlen a legjobb – amerikai tévésorozata a Knight Rider (1986), amit ma már nehéz lenne David Hasselhoff nélkül elképzelni, pedig nem ő volt az abszolút befutó a szerepre, sőt, ő csak egy sokadik ismeretlen jelentkezőnek számított. A sorozat készítői ugyanis az akkor már nagyon népszerű Don Johnsont nézték ki maguknak – csakhogy minden másként alakult. 

Forrás: SkyShowtime

David Hasselhoff legkönyörtelenebb dalai és videóklipjei

Az egyén gyakran azáltal válik önmaga paródiájává, hogy NEM válik önmaga paródiájává – a filozófia az iménti tézist Hasselhoff-paradoxonként emlegeti, alapjául pedig a névadó, David Hasselhoff zenei karrierje szolgált.

Tovább

 

A „Don't Hassel the Hoff: The Autobiography” című könyvében a színész felidézte, hogy Don Johnson is azok között volt, akik Michael Knight szerepére próbafelvételt készítettek, és sokan, köztük ő maga is arra számítottak, hogy Johnson lesz a befutó. Az NBC stúdióvezetőinek azonban egyik próbafelvétel sem tetszett, így Hasselhoffnak is be kellett mennie egy második felvételt készítenie, ami után végül ő kapta meg a szerepet. Johnson eközben James Crockett nyomozó szerepét kapta meg a Miami Vice-ban, minden idők egyik legjobb krimisorozatában, így aligha búsult – már csak azért is, mert kettejük közül messze ő kapta a magasabb gázsit.

 

 

Glen A. Larson, a Knight Rider alkotója azért figyelt fel David Hasselhoffra, mert a színész a meghallgatáson megpaskolta KITT, a beszélő autó oldalát és pajtásnak nevezte, mintha a lova lenne. Larsonnak tetszett ez a megközelítés, úgy érezte, a sorozatnak szüksége van egy szórakoztató sztárra, aki arra inspirálja a közönséget, hogy vevők legyenek az igencsak abszurd alapötletre. A Knight Rider megváltoztatta David Hasselhoff karrierjét, és bár a sorozat mindössze négy évadig tartott, a színész ma is büszke annak maradandó hatására. Amikor az AV Club megkérdezte, hogy melyik tévésorozatban szeretne élni, a Knight Ridert választotta, hozzátéve, hogy rengeteg ajtót nyitott meg a karrierje előtt. Ami azonban még fontosabb, elégedett azzal a hatással, amelyet az emberek életére gyakorolt. „A nézők közben mind felnőttek” – mondta Hasselhoff.

„Amikor találkozunk, azt mondják nekem: »Szeretlek, ember! Elmesélhetem neked a saját Knight Rider-sztorimat?«” „8-9 éves korukban hatott rájuk a sorozat, és néha nehéz időszakon is átsegítette őket. Én erre azt mondom, hogy ez egy csodás dolog.«”

Eredetileg egészen más lett volna a Knight Rider ikonikus autója

KITT kezdetben nem egy Pontiac Firebird Trans Am volt.

Tovább

 

Sok 80-as évekbeli sorozatnak szüksége lenne egy rebootra, és a Knight Rider is ezek egyike. A Cobra Kai alkotói jelenleg egy egész estét filmen dolgoznak, de még nem tudni, hogy a Hoff is benne lesz-e.

Forrás: www.tvline.com