1965-ot írunk, és a Cannes-i Filmfesztiválon is versenyző Szegénylegények nyelvezetében, témájában és képi világában teljesen átformálta a magyar filmgyártást. És Jancsó Miklós pályafutását.
Bár végül nem hozta el a Cannes-i versenymezőnyből az Arany Pálmát, Jancsó Miklós filmjének szerepeltetése és az azt követő rengeteg dicsérő kritika hatalmas dolog volt. Még fontosabb, hogy a filmet, amely mindenki szerint az 1956-os forradalmat követő megtorlás parabolájaként értelmezhető, idehaza több mint egymillióan látták, az egymilliomodik néző állítólag egy vak néni volt, akinek muszáj volt rá elmennie, olyan jókat hallott. A Szegénylegények ugyanis egyszerre volt nagy formátumú szuperprodukció és elgondolkodtató művészfilm – és pucér nők is voltak benne!
1869-ben járunk, és gróf Ráday Gedeon kormánybiztos megkezdi az ország közbiztonságának helyreállítását, azon belül is az alföldi betyárvilág felszámolását, aminek külön pikantériája, hogy közülük sokan részt vettek '48-as szabadságharcban Rózsa Sándor vezetésével. Az elfogottakat egy alföldi sáncban tartják, ahol néhány magánzárka kivételével szabad ég alatt, puszta földön élnek a rabok. A kihallgatások egy közeli tanyán folynak, és a hatalom emberei a legkülönbözőbb kegyetlen lélektani módszerekhez folyamodnak az emberek megtörésére. Ennek esik áldozatul Gajdor is, aki három embert ölt meg, és aki saját bőre mentésének reményében besúgóvá válik, de végül ez sem menti meg, a többiekkel pedig elhitetik, hogy a volt szabadcsapat embereiből különleges lovasegységet állítsanak fel.
Gróf Ráday Gedeon valós történelmi személy volt, kegyetlen rendcsinálása még kortársai között is felháborodást váltott ki, ahogy a Gajdor nevű rablógyilkos is létezett, aki tényleg egykori 48-as honvéd volt. A történetet sokan dolgozták fel, Jancsó ezen belül is Palotás Faustin A másli című novelláját használta alapanyagként, amihez ő és későbbi állandó forgatókönyvíró társa, Hernádi Gyula hozzátették a maguk mondanivalóját is. A film szemlélete és formanyelve új korszakot nyitott a magyar filmtörténetben, az aprólékosan koreografált tömegjelenetek, a hosszan kitartott beállítások, a végtelennek tűnő alföldi táj, az elnyomó hatalom természetének elemzése és persze az emberi védtelenséget szimbolizáló meztelen női test mind évtizedekig a rendező összetéveszthetetlen védjegyei maradtak.
A forgatás helyszíne a Budapesttől ötven kilométerre fekvő Apajpuszta volt – Jancsó később is dolgozott itt -, Somló Tamás operatőr pedig a látványos hollywoodi szuperprodukciók számára kifejlesztett cinemascope (szélesvásznú) eljárással dolgozott. Minden egyes jelenet aprólékosan kidolgozott mind kamera beállításaiban, mind a szereplők mozgatásában, amit a mai néző talán túlságosan is teátrálisnak tarthat, de ez akkoriban rendkívül újszerű és nagyon is hatásos volt. És persze a filmben felvonult a magyar színjátszás krémje, olyanok, akik később is a rendező állandó „arcai” maradtak, mint Madaras József vagy Kozák András, és olyanok is, akik egészen más stílust és felfogást képviseltek, mint az itt kettős szerepet, csendőrt és betyárt is játszó Latinovits Zoltán.
