Ezeket a filmeket ajánljuk hétfőre

Már megint egy hétfő, ismét csak este és persze, hogy filmekkel!

Tomb Raider - Mozi+, február 9. hétfő, 18.45h

A rettenthetetlen, független fiatal nő, Lara Croft kislány volt még, mikor édesapja, a különc kalandor nyomtalanul eltűnt. Most, 21 évesen, csak él bele a világba. East London nem túl bizalomgerjesztő utcáit rója biciklis futárként, miközben alig telik neki lakbérre, és alig ér oda időben a főiskolai előadásokra. Mindenáron a saját lábán kíván megállni, így nem hajlandó átvenni apja cégbirodalmának irányítását, ahogy az is szent meggyőződése, hogy Lord Croft még él. Hét év eltelte és a tényekkel való folytonos szembesítés dacára Lara elindul, hogy egyszer s mindenkorra megoldja az apja halálát övező rejtélyt. Hátrahagyva addigi életét, Lara apja utolsó ismert tartózkodási helyét veszi célba: egy mesebeli sírkamrát, ami egy legendás szigeten, valahol Japán mellett található. Küldetésével nagy fába vágja a fejszéjét, mert már a sziget megközelítése is veszedelmes kalandot ígér. A tét nagyobb nem is lehetne Lara számára, aki a kedvezőtlen esélyekre fittyet hányva, éles eszére és tántoríthatatlanságára támaszkodva feszegeti tűrőképessége határait, útban az ismeretlen felé...

 

Menekülő ember - Moziverzum, február 9. hétfő, 19h

Az ártatlanul elítélt Ben Richards kapitány kap egy utolsó lehetőséget. Szabad prédaként részt vehet a "Menekülő ember" című élő televíziós show-műsorban, ahol boldog-boldogtalan az ő bőrére vadászhat. Bár ez a szerepkör felér egy halálos ítélettel, Richards nem olyan fából lett faragva, hogy egy szó nélkül hagyná magát lemészárolni...

 

Támadás a Fehér Ház ellen 3. - A védangyal bukása - Film+, február 9. hétfő, 21h

Allan Trumbull (Morgan Freeman), az Egyesült Államok elnöke ellen merényletet követnek el. A gyilkossági kísérlet gyanúsítottja nem más, mint az elnök biztonsági főnöke, Mike Banning (Gerard Butler). Az igazságtalanul megvádolt ügynök megszökik, hogy kiderítse, kik állnak a merénylet hátterében és mire készülnek. Egyedül apjára, Clayre (Nick Nolte) számíthat, akit hosszú évek óta nem látott. Hamarosan rájön, hogy a játszma már nem csak a hírnevéről, és az elnök életéről szól, hanem az egész ország jövője a tét.

 

Az elveszett világ: Jurassic Park - Mozi+, február 9. hétfő, 21h

Aki azt hitte, hogy a milliomos John Hammond őslényparkjának pusztulásával véget ért a hihetetlen rémálom, az nagyot tévedett. Az első kaland egyik túlélője, a káosz-elmélet megszállottja, Ian Malcolm elhűlve értesül Hammond-tól, hogy létezik egy második sziget is. Hammond arra kéri a férfit, hogy utazzon a szigetre és tanulmányozza az új élet kezdetét. A férfi természetesen hallani sem akar a dologról, mégis útra kel, amikor megtudja, hogy a barátnője, Sarah Harding paleontológus már a második bázison van...A szigeten a dínókon és a barátnőjén kívül azonban másokkal is találkozik. Egy filmes stábbal és egy fanatikus vadásszal, akinek már csak néhány őslény-trófea hiányzik a gyűjteményéből. Ian mindent megtesz, hogy megmentse a barátnőjét és megakadályozza, hogy a dínók elhagyják a szigetet...

 

A rajtaütés 2. - Moziverzum, február 9. hétfő, 21h

A történet ott folytatódik, ahol az előző részben abbamaradt. Rama arra kényszerül, hogy elvállaljon egy veszélyes feladatot, mert csak így tudhatja biztonságban a családját. Az egyetlen ember, akiben megbízik Bunawar, aki a rendőrség korrupcióellenes csoportját vezeti. Bunawar megbízza, hogy épüljön be a helyi maffiába. Rama a kegyetlen bűnöző, Bangun behajtója lesz, és a főnök fián keresztül próbál bizonyítékot szerezni arról, hogy a banda áll a rendőrséget átszövő vesztegetések mögött.

 

Mátrix - RTL HÁROM, február 9. hétfő, 21h

Neót, (Keanu Reeves) a komputer hackert nem érdekli a kérdés. 1999 van, és ő a komputeres adatrablók egyszerű életét éli. Mindaddig, míg Morpheus, a rejtélyes idegen (Laurence Fishburne) rá nem ébreszti, az élete függ tőle, hogy rájöjjön a Mátrix titkára: arra, hogy semmi sem igaz. A világ rég elpusztult, ők a XXIII. században élnek, és a maradék túlélő számára csupán komputerek szimulálnak egy már rég nem létező világot. Neo szembe akar nézni a valósággal. Rajta kívül is vannak néhányan, akik a programon kívül, a komputerek uralta világon túl bujkálnak. Az emberek között viszont a gépek emberformát öltött ügynökei rejtőznek. Mindannyian azt a prófétát keresik, aki a legenda szerint eljön majd, és visszaadja az embereknek a Földet _ és most mindannyian Neóra vadásznak...

 

Éjjeli féreg - VIASAT FILM, február 9. hétfő, 21h

Az amerikai álom elérhetetlen távolságba került Lou Bloom (Jake Gyllenhaal) generációja számára. A munkanélküliség, nagyratörő célok és az elkeseredett próbálkozás olyan útra sodorja a férfit, ami a mélybe vezet. Minden éjjel, míg a város az igazak álmát alussza, véres sztorikra éhes mini stábok, gyors kocsikkal, kamerákkal és harsogó rendőrségi rádiókkal felszerelve portyáznak a terpeszkedő Los Angeles szennyes utcáin. A rendőrséget megelőzve egyik tetthelyről a másikra rajzanak és a felvételeket a televízióknak eladva váltják dollárra a vért. Lou megmámorosodik a nagy pénzzel kecsegtető lehetőségtől és gátlástalanul gázol át mindenen és mindenkin a sötétben.

 

Lángelmék - Film Mánia, február 9. hétfő, 21h

Jared Hess (Nevetséges Napóleon, Nacho Libre) valós eseményeken alapuló akcióvígjátékában a mindennapi mókuskerékbe belefásult, együgyű David Ghantt (Galifianakis) olyan kaland részese lesz, amiről korábban még csak nem is álmodott. David nap mint nap vezeti páncélozott járművét, benne más emberek millióival, és nem tűnik úgy, hogy valaha bármi is megváltozna. Csöppnyi izgalmat unalmas hétköznapjaiban a kacér kolléganőjével, Kelly Campbell-lel (Wiig) való közös munka jelent számára, amíg a nő egy napon életre szóló balhéba nem rángatja bele... Egy nevetségesen elbaltázott tervvel és pár féleszű bűnözővel, élükön Steve Chambersszel (Wilson), David végrehajtja az elképzelhetetlent és meglép 17 millió dollárnyi készpénzzel. De sajnos naivan elköveti azt a hibát, hogy a pénzt rábízza a kétszínű bandára, akik csúnyán átverik. Miközben a banditák ordító nyomokat hátrahagyva élik világukat a zsákmányból, David próbálja menteni az irháját a hatóságok, meg egy haláli bérgyilkos, Mike McKinney (Sudeikis) elől, és visszavágni azoknak, akikben őszintén megbízott.

 

Vérfarkas - AMC, február 9. hétfő, 22.40h

Ellie (Christina Ricci) és öccse, Jimmy (Jesse Eisenberg) egy partiról hazafelé tartva összeütköznek egy másik autóval, amely az út menti árokba zuhan. Miközben a testvérpár megpróbálja kiszabadítani a sérült nőt, farkashoz hasonló lény támadja meg őket. A nő meghal, Ellie és Jimmy pedig kisebb horzsolásokkal és nagy adag rémülettel megússza a kalandot. Hamarosan különös változásokat tapasztalnak magukon, megsokszorozódik az erejük, az érzékszerveik kifinomultabbá válnak.

 

A törvény erejével - Film Mánia, február 9. hétfő, 22.45h

A Különleges Erők renegát egysége 35 millió dollár értékű heroint készül becsempészni Mexikóból az Egyesült Államokba. Akciójuknak egyedül Jack Robideaux, a nyomozóból lett határőr jelenthet problémát, aki egymaga száll szembe a profi gyilkosokból álló kartellel. Öngyilkos merénylők, szadista vallatók és árulók várják a határ mindkét oldalán, de Jacket nem lehet olyan könnyen elrettenteni: könyörtelen hadjáratot indít a drogcsempészek ellen, s addig nem nyugszik, amíg mind egy szálig el nem kapja őket.

 

Életfogytig - Filmcafe, február 9. hétfő, 22.55h

1932, New York: Rayford Gibson (Eddie Murphy) kisstílű tolvaj éppen most szabadult. Első útja Spanky (Rick James) illegális bárjába vezet, ahol hamar kiszemeli magának az est első ellopnivaló pénztárcájának tulajdonosát. Így vissza tudná fizetni rögtön régi tartozását a bártulajdonosnak. Claude Banks (Martin Lawrence), az áldozat viszont jövő héten kezdene egy bankban dolgozni, végre rendeződnének dolgai. Rayford későn látja meg, hogy Claude pénztárcája szinte üres, Claude viszont nem tudta kifizetni a számlát: ezért Spanky emberei elkapják őket. Meghagyja életüket, ha elvállalnak neki egy munkát. Szeszcsempésznek állnak a Mississippi mentén, de nincs szerencséjük, hamar elkapják őket. Hatvan év börtönre ítélik mindkettejüket. A macska-kutya párosnak elég sok ideje maradt arra, hogy végiggondolják, kit is lehet okolni a történtekért.

 

xXx2: A következő fokozat - AXN, február 9. hétfő, 22.55h

Augustus Gibbons (Samuel L. Jackson), az Egyesült Államok biztonsági szolgálatának különleges jogokkal felruházott ügynöke elégedett magával: elveiről bebizonyosodott, hogy a gyakorlatban is alkalmazhatók, a vagány kívülálló néha hatékonyabban küzd a külső vagy belső ellenséggel, mint a jól képzett profik. Csupán fel kell kutatni a lehetséges harcostársat, meg kell győzni arról, hogy az ő érdeke is a jó oldalra állni, azután rövid pórázon kell tartani. Egyedül az a baj, hogy aki elég jó ahhoz, hogy méltó ellenfele legyen a terroristáknak, azt nem lehet pórázon tartani, és nem érdekli a jó oldal. De most talán mégis megvan az új alany. Darius Stone (Ice Cube) vállalja, hogy beférkőzik egy katonai összeesküvés tagjai közé, melynek célja, az Egyesült Államok vezetésének megszerzése. A tervvel csak két baj van. Az egyik: ellenfelük (Willem Dafoe) nagyon ravasz. A másik: Stone egy parancsnak sem engedelmeskedik.

 

Gengszterzsaruk - Film+, február 9. hétfő, 23.25h

Los Angelesben, a bankrablások fővárosában a bűnözőknél csak a Nagy Nick (Gerard Butler) által vezetett rendőrségi elit akciócsoport tagjai veszélyesebbek. Mikor Nick megtudja, hogy a hírhedt mestertolvaj, Merrimen (Pablo Schreiber) élete legvakmerőbb rablására készül, zsarolással rákényszeríti a banda leggyengébb láncszemét, Donnie-t (O'Shea Jackson Jr.), hogy legyen a rendőrség besúgója. Elindul a versenyfutás a dörzsölt bűnözők és az elitosztag között, ám hamarosan ráébrednek, hogy valaki mindkét felet átverte.

 

A kidobó - Mozi+, február 9. hétfő, 23.30h

Lukas egyedül neveli kislányát, ezért éjszaka dolgozik kidobóként. Egy nap rossz társaságba keveredik, amiről egy nyomozó értesül is és megkéri Lukas-t, hogy segítsen neki lebuktatni a pénzhamisítókat.

 

Az áruló - VIASAT FILM, február 9. hétfő, 23.30h

A korrekt és egyenes FBI ügynök, Roy Clayton vezeti a nyomozást egy veszedelmes nemzetközi összeesküvés ügyében. Minden nyom ahhoz az egykori amerikai különleges műveleti tiszthez, Samir Hornhoz vezet.