Ezeket a filmeket ajánljuk keddre

Kedd estére ezeket a filmeket találtuk.

Felhőatlasz - Film Mánia, június 20. kedd, 20h

Az emberi életek és tettek kihatással vannak egymásra. Rajtuk keresztül kapcsolódik össze múlt, jelen és jövő, végső soron minden mindennel összefügg. A lelkek téren és időn keresztül vándorolnak, akár az égbolton a felhők. De vajon mi magunk irányítjuk sorsunkat, vagy valamilyen külső erő hatására történik mindez? Hat történet bontakozik ki 1849 és 2321 között, a rabszolgaság elleni szenvedélyes felszólalástól, az apokalipszis után törzsi szintre süllyedt emberiség újrakezdéséig.

 

A halászkirály legendája - Viasat Film, június 20. kedd, 21h

Jack Lucas, a cinikus disc-jockey az egyik kijelentésével egy előre nem látható lavinát indít el. A rádióműsorában felelőtlen ítéletet mond a gazdag elit szórakozóhelyéről és gőgös világáról. Nem is számol azzal, hogy a telefonálója egy beteg lelkű fiatalember és még aznap este valóra váltja szavait. Valósággal megtizedeli egy felkapott bár előkelő vendégeit, majd utána magával is végez. Jack nem tud szabadulni a lelki felelősség alól még három évvel a történtek után sem. Munkájától visszavonul, az alkoholizmusba menekül, s egyedül a barátnője, Anne társaságát tudja elviselni. Aztán egy véletlen során találkozik Perry-vel, aki csak egy hajléktalan bolond, de ettől kezdve megváltozik az élete. Perry egykor neves professzor volt, s abban a bizonyos mészárlásban veszítette el imádott feleségét. Együtt indulnak hát el a Szent Grál keresésére, remélve hogy megtalálják a szeretetet és a boldogságot, melyre oly régóta várnak.

 

Pénzvonat - RTL HÁROM, június 20. kedd, 21h

A New York-i metróban a gyújtogatók, tolvajok és rablók lassacskán már többen vannak, mint a becsületes utasok. A metrórendőrség két belemenős detektívjének nincs ideje unatkozni, közvetlenül a frontvonalon szolgálnak. Aztán amikor a páros egy harmadik taggal, méghozzá egy gyönyörű nővel egészül ki, kicsit megváltoznak a dolgok. Először is, mindkét férfi beleszeret. Másodszor, mert támad egy jó ötletük: mi lenne, ha ők is inkább a veszélyesek seregét gyarapítanák és kirabolnák a minden este áthaladó páncélvonatot, amely milliókat szállít?

 

Dallas Pashamende - Magyar Mozi TV, június 20. kedd, 21h

Radu Dima, a tanítóvá lett cigány tizenkét év után visszatér szülőfalujába, Dallasba. A barakkokból álló település egy apokaliptikus állapotokat tükröző szeméttelep mellett fekvő völgyben terül el. Nincs víz, villany, csatorna. Mindenütt sistergés, gomolygó füst. Az emberek szürke, arctalan alakokként mozognak a szinte lihegő, gigászi szeméthalmon. Papírt, fémet, üveget gyűjtenek. Ismeretlen fogalom itt a tulajdon, senkinek sincs magánélete. Mindenki mindenkiről mindent tud, mindenki beleüti az orrát a másik dolgába. Apja temetése után Radu, amilyen gyorsan csak lehet, szeretne eltűnni innen. Elkerülhetetlen azonban a találkozás a régi, erőszakkal elfelejtett időkben elmerült arcokkal, ismerősökkel. Amikor Radu belekeveredik egy "autólopási" ügybe, be kell látnia, hogy tervezett elutazása eltolódik. Minden erejével megpróbál ragaszkodni ideáihoz, ezek azonban fokról-fokra szertefoszlanak. Szembesülnie kell saját elfojtott személyiségével, valamint a falu lakóinak sorsával.

 

Felejtés - Viasat3, június 20. kedd, 21h

Telly (Julianne Moore) igyekszik túlélni azt, amit nem lehet: egy repülőgép-szerencsétlenég során elveszítette 8 éves kisfiát. A pszichológus (Gary Sinise), aki a legtöbbet segített neki, feladja a küzdelmet: bevallja a nőnek, hogy emlékeiből és fájdalmából semmi sem igaz: sosem volt gyereke és így az nem is halhatott meg _ mindez csupán az ő agyában létezett. Ezzel a tudattal még nehezebb együtt élni, mint a gyásszal. Ám a legnehezebb még hátra van. Telly találkozik egy férfival (Dominic West), akivel kísértetiesen hasonló eset történt. Meggyászolta a gyerekét, majd nem sokkal később rá kellett jönnie, nem is volt soha apa. Telly gyanakodni kezd. Szeretné végre tudni, mi az igazság. Szeretné tisztán látni, hogy ő maga őrült-e, hogy volt-e valaha gyereke, hogy ki hazudik neki és ki mond igazat. Hogy ő maga mikor hazudott magának, és melyik emléke igaz. Mindenre képes volna, hogy kijusson ebből a labirintusból.

 

Sicario - A bérgyilkos - Mozi+, június 20. kedd, 21h

Kate Macer-t (Emily Blunt), a tapasztalt FBI különleges ügynököt kérik fel egy szörnyű és tragikus rajtaütést követően, hogy csatlakozzon egy titokzatos és feltehetően a CIA irányítása alá tartozó csoporthoz. Egy titkos küldetés során próbálják felelőségre vonni azt a Kartel vezért, aki számos hasonló mészárlásért fele, mint amit Kate is elsőkézből tapasztalt meg az említett utolsó bevetése során. Azonban rövid időn belül Kate azzal szembesül, hogy a csoport törvénytelen eszközökkel jár el az akció során, amikkel ő nem tud azonosulni.

 

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre - M5, június 20. kedd, 21h

Márta évek óta Amerikában él, idegsebészként építi karrierjét, amit egy napon hátrahagy a szerelem kedvéért. A negyvenéves lány visszatér Budapestre, és új életet kezd. A probléma csak az, hogy János, akivel Márta egy kongresszuson találkozott, nemcsak a randira nem jön el, de azt állítja, nem ismeri Mártát. A nő ebbe nem nyugszik bele, és már szinte zaklatja a férfit, mintha a valóság és a képzelet összecsúszna Márta fejében... Horváth Lili második játékfilmje (Szerdai gyerek) egyike az elmúlt évek nagy, nemzetközi sikert aratott magyar játékfilmjeinek. Chicago, Varsó, Philadelphia, Antalya, Dublin, Cleveland csak néhány fesztivál a diadalmenetből. Különleges történet, remek színészekkel, most egy kicsit másképp a szerelemről.

 

A panamai szabó - Filmcafe, június 20. kedd, 21h

Andy Osnard (Pierce Brosnan), mint kém érkezett Panamába. A cinikus, kiégett nőfaló Harryt (Geoffrey Rush) szemeli ki informátornak, aki most a panamai felső tízezer szabója, mindenhova bejáratos, mindent hall és lát _ és szívesen mesél arról, amit tud, hírei viszont akcióba lendítik a városi bandákat, gengsztereket és politikusokat. Mindenki más, mint akinek látszik, mindenki azt hiszi, többet tud másoknál _ de a szálak talán mégis egy kézben futnak össze.

 

Red 2. - Film+, június 20. kedd, 21h

Frank Mosesnak (Bruce Willis), a visszavonult titkos ügynöknek rég nem törték be az arcát, de ez nem várat sokat magára. Az FBI előveszi egy rég elfeledett üggyel kapcsolatban, ám mielőtt kivallatnák, Franket megszöktetik. Marvin (John Malkovich) és Sarah (Mary Louise Parker) a fél világon átrepítik, hogy együttesen kiderítsék, miért akarják őket eltenni láb alól. A terroristákkal és bérgyilkosokkal körbezárt csapat egyetlen reménye Victoria (Helen Mirren), aki segít a túlélésben, és remek terve van a világ megmentésére.

 

Nagyon vadon - AXN, június 20. kedd, 22.50h

Boog kismedve korától békésen éldegél a csendes Timberline-ben, a helyi erdőőr, Beth garázsában. Tökéletesnek hitt élete fenekestül felfordul, amikor találkozik Elliottal. Boog megszabadítja a nyiszlett, törött agancsú kis szarvast a vadászok kötelékétől. A nagydumás agancsos ráveszi a mackót, nézze meg, milyen a garázsajtón túli világ. Boog belekóstol a nagybetűs életbe, aminek eredményeként a párost visszatelepítik a vadonba. A pánikba esett Boog szeretne haza menni, ehhez kénytelen elfogadni Elliot segítségét. Viszontagságos utazás vár rájuk, teli kalanddal és veszéllyel.

 

Dealer - Magyar Mozi TV, június 20. kedd, 22.55h

A film főszereplője egy volt narkós fiatalember, aki most drogdealerként él. Miközben másoknak adja pénzért a pusztulást és a halált, őt valami mindenek felett álló érzelemmentesség jellemzi. Totális cinizmusának köszönhetően nem kell felmentenie magát a felelősség alól, mivel ez föl sem merül benne. A film egy napját, mégpedig élete egy különleges napját mutatja be, amikor antihősünk sok apró részletet összerakva kezdi megérteni a körülötte zajló világot, és lassan újra képes érzelemmel kötődni az emberekhez.

 

Trükkös fiúk - Viasat6, június 20. kedd, 22.55h

A sokat tapasztalt Roy és ambiciózus védence, Frank profi szélhámosok. Kispályás svindlerek. Csalók. Nevezhetjük őket bárminek, tény, hogy az üzlet virágzik. Roy magánélete azonban messze nem ilyen sikeres. Kóros érzékenysége és annak tünetei már "munkája" sikerességét kezdik veszélyeztetni, ezért kénytelen pszichoanalitikushoz fordulni. Gyors segítséget vár, de a terápia váratlan fejleményeket hoz az életébe. Megtudja, hogy van egy 14 éves lánya, akinek létét sejtette ugyan, de sosem szerzett róla bizonyosságot. Ami azonban még zavarbaejtőbb, Angela találkozni akar apjával, akit sosem ismert.

 

Az: Második fejezet - RTL HÁROM, június 20. kedd, 23.20h

Derrybe visszatér a borzalom, újrakezdődnek a vérfagyasztó halálesetek, a kisváros utcáit és házait ismét hatalmába keríti a rettegés. A Vesztesek Klubja, Bill (James McAvoy) és Beverly (Jessica Chastain) vezetésével, 27 év után újra szembekerül a groteszk, vérszomjas bohóccal. Gyerekként azt hitték, hogy legyőzték a gonoszt, de az elpusztíthatatlan. Pennywise ellen csak egy ősi indián szertartás lehet hatásos fegyver, amit a csapatnak kell elvégeznie. Ahhoz azonban a többségnek életben kell maradnia.

 

Árral szemben - Film+, június 20. kedd, 23.25h

Tom Hardy (Bruce Willis) gyilkossági nyomozó nem ijed meg az árnyékától, egy nap mégis a vízirendészeten találja magát. Az új munkakörben kénytelen rádöbbenni, hogy eredeti hivatását nem képes feladni. Ráadásul egy véletlen folytán kiderül, hogy apja halála is ugyanannak a pszichopata gyilkosnak a számlájára írható, aki ismét akcióba lépett. Hardynak titokban folytatnia kell a nyomozást, mert az összes áldozathoz köti valamilyen szál, és úgy tűnik, ő az első számú gyanúsított…

 

A keresztapa - Moziverzum, június 20. kedd, 23.50h

A gengszterfilmek legnagyobbika, világhírű színészek és rendező munkája, minden idők egyik legnagyobb szabású maffiafilmje, a Keresztapa. A történet bemutatja azokat az embereket és azt a gépezetet, ami az olasz maffiában gyökerezve, a világ leghatalmasabb és legrettegettebb hatalmává vált az Egyesült Államokban. Figyelemmel követhetjük a kegyetlen, gyilkos módszereket, amivel a Corleone család feje dolgozik. Tanúi lehetünk a hihetetlen összetartásnak, az érdekek és a félelem összetartó erejének, ami ezt a világot jellemzi. Emberek sorsa, élet és halál kérdése dől el Don Vito Corleone dolgozószobájában. Egyesek védelemért fordulnak a nagyúrhoz, mások hadüzenettel érkeznek. A rivális maffia, a Tattaglia család ugyanis végső leszámolásra szólította fel a Corleone családot. S a hadüzenet után az egész város lángba borul...