Humor, kaland, borzongás és szerelem, mind előfordulnak ezen a jó filmes péntek estén!
A megtorló - Film4, február 14. péntek, 20h
Frank Castle túl sok szörnyűséget látott katonaként, majd különleges FBI-ügynökként. Úgy érzi, végre itt az ideje, hogy normális életet éljen felesége és kisfia mellett. Már csak egy utolsó feladat vár rá, de a balul sikerült akció során egy fiatalember életét veszti. A fiú apja, Howard Saint gazdag üzletember, aki ugyan nagy megbecsültségnek örvend, de nem tagja a floridai elitnek, mégpedig azért, mert vagyonát kétes alvilági üzletekből szerezte. Saint és felesége, Livia bosszút fogadnak fiuk halála miatt és a Castle család kiirtására törnek.
Az arany markában - Film Mánia, február 14. péntek, 21h
Joe Moore (Gene Hackman) csupa sikeres balhét tudhat maga mögött. Gondos tervezés, pontos végrehajtás, s végül a zsákmány szétosztása. Joe szerette ezt a fajta életet, amelyben szinte mindent megkapott, amit akart. Eljött azonban az a nap, amikor úgy döntött, hogy nincs több akció, visszavonul. Társa, Bergman (Danny DeVito) azonban már egy újabb, közös nagy dobáson gondolkodik: egy repülőgép aranyszállítmányát akarja megszerezni.
Titanic - Moziverzum, február 14. péntek, 21h
1912-ben indul útjára a világ legnagyobb, legelegánsabb, legbiztonságosabbnak vélt óceánjárója, a Titanic. A csodálatos hajón sokféle ember utazik, köztük Jack (Leonardo DiCaprio) és Rose (Kate Winslet), akik két teljesen különböző világból érkeztek, de mégis összehozza őket a sors. Amikor a vesztébe száguldó hajó jéghegynek ütközik, már nemcsak a szerelmükért, hanem az életben maradásukért is meg kell küzdeniük... Belfastban elkezdik építeni a világ legnagyobb gőzhajóját, melynek hossza nagyobb, mint a korabeli New York legmagasabb felhőkarcolója. A hajótest építése feszített tempóban zajlik és két évig tart, a belső dekoráció megalkotása pedig újabb egy évet vesz igénybe. A Titanic 1912. április 10-én, egy szerdai napon, déltájban hagyja el Southampton kikötőjét, hogy újabb két megállás után New York felé hajózzon. És bár a Titanic útja során számos figyelmeztető jelzést kap más hajóktól, amelyek a jéghegyek közelségére hívják fel a luxushajó figyelmét, április 14-én este 11 óra 40 perckor _ alig öt nappal azután, hogy útnak indult _ jéghegynek ütközik. Április 15-én hajnali fél háromkor, kevesebb mint három órával a végzetes ütközés után pedig már az Atlanti-óceán fenekén pihen.
Végképp eltörölni - Mozi+, február 14. péntek, 21h
John Kruger védelemre szakosodott titkos-ügynök. Akkor jön el az o ideje, amikor a másoké lejár, vagyis megszervezi a veszélyeztetett tanúk új életét és eltörli a régit. Védencei pedig biztosak lehetnek abban, hogy megérik a tárgyalás napját. Mostani ügye viszont a szokásosnál is keményebb. Lee Cullen, egy összeesküvés nyomaira bukkant és a szálak a legfelsőbb kormánykörökbe vezetnek. Ettől kezdve csak Kruger segítségével maradhat életben, ám a játszma kimenetele ezúttal még így sem biztos. A páros ellenfelei mindenre elszántak és hatalmas erő összpontosul a kezükben…John Kruger ezért eltörli a múltat, hogy megvédhesse a jövőt.
Desperado - AMC, február 14. péntek, 21h
Különös fekete alak érkezik a poros mexikói kisvárosba, kezében baljós gitártokkal. Egy biztos: nem gitározni akar. Jövetelének oka nem más, mint megbosszulni kedvese halálát, akit a város kiskirálya, Bucho (Joaquim de Almeida) ölt meg féltékenységből. Hamarosan kiderül, az idegen El Mariachi (Antonio Banderas), a Zenész, aki legendás pisztolyforgató, és akit a szegény nép hősként tisztel. El Mariachi érkezése elszabadítja az indulatokat, ám az igazi leszámolás akkor veszi kezdetét, amikor a Zenész barátai is megjelennek.
Telitalálat - Viasat Film, február 14. péntek, 21h
Russ Richards körülrajongott, nagymenő pennsylvaniai időjós. A sikerhajhász férfi azonban nem elégszik meg ezzel, hiszen minden vágya, hogy egy milliós nézettségű tévéshow házigazdája lehessen. Mivel azonban ügynöke _ elhalálozásából kifolyólag _ nem hívja vissza, és egy balsikerű vállalkozást követően Russ pénzügyi helyzete is kezd rombadőlni, végül a helyi lottósorsolás főnyereményét veszi célba: elcsábítja a számokat húzó lottólányt, Crystalt. Az egyéni akció sikerrel jár, és Russ végre zsebre vághatja a telitalálat után járó hatmillió dolcsit. Mohósága azonban újabb trükkökre sarkallja, aminek következtében kis duójuk egy asztmás unokatesóval, két korrupt zsaruval, a helyi bérgyilkossal és Russot időközben megzsaroló menedzserével kibővülve egymással szövetkező és egymást mindig átverő alakok csapatává válik.
Macskanő - Film+, február 14. péntek, 21h
A félénk Patience Philipst (Halle Berry) elteszik láb alól, amikor véletlenül megtudja, hogy a nagy hatalmú cég, a Hedare új, öregedés elleni szere szélhámosság. Titokzatos erők közreműködése folytán azonban Patience újra életre kel. A félénk lány mellett egy erővel, gyorsasággal és kifinomult érzékekkel megajándékozott nő is megszületik. Életre kel benne a Macskanő, aki nem hajlandó a másik szabályai szerint játszani.
Jobb, ha hallgatsz - Filmbox, február 14. péntek, 21.55h
A kétszeres Oscar-jelölt Jeremy Renner (Bosszúállók) bújik Gary Webb, az életveszélybe került újságíró bőrébe ebben a valós történet alapján készült rémregényben. A történet a 90-es évek közepén játszódik, mikor Webb egy oknyomozást követően rádöbben, hogy a CIA közrejátszott abban, hogy Nicaraguából rengeteg kokain áramoljon be az országba, és az így szerzett pénzzel a nicaraguai lázadókat pénzeljék. Annak ellenére, hogy mindenki azt javasolja neki, hogy felfedezését ne hozza nyilvánosságra, Webb úgy érzi, hogy a világnak tudnia kell az igazat. A publikációt követően azonban súlyos lejárató kampánnyal szembesül, és a férfi hamarosan azon kapja magát, hogy nem csak a becsületéért küzd, de a saját és a családja életéért is.
Elemi ösztön - Film Mánia, február 14. péntek, 22h
A San Fransisco-i night club tulajdonosát, Johnny Boz-t holtan találják az ágyában. Nick Curran nyomozó kapja meg az ügyet, aki ugyan ma már teljesen tiszta, de múltjában nagy szerepet kapott az alkohol és a kábítószer. Az első számú gyanúsított Catherine Tramell, a titokzatos és kihívó regényírónő, aki Boz szeretője volt. Kiderül, hogy a gyilkosság pontos mása Catherine egyik könyvében leírt gyilkosságnak, Nick azonban nem tud ellenállni a nő vonzerejének.
Ted - SuperTV2, február 14. péntek, 22.30h
John plüssmackója egy meggondolatlan gyermekkori kívánságnak köszönhetően életre kel. A teddy mackó azonban nem átlagos. Káromkodik, füvezik, iszik, és mindemellett John nem tud tőle szabadulni, pedig nagyon szeretne, hiszen felnőtté csak a gyerekkori játék nélkül válhat...
Alkonyattól pirkadatig - AMC, február 14. péntek, 22.55h
Amikor a Gekko testvérek lába alatt forróvá válik a talaj, Mexikó felé veszik az irányt. Útközben elrabolnak egy prédikátort a gyerekeivel és a lakóautójával együtt. Egy kocsmánál állnak meg, nem sejtve, hogy a hely valójában vámpírtanya.
Insidious - A gonosz háza - AXN, február 14. péntek, 23.10h
Gyilkosság történt. Egy fiatalembert egy médium megölésével vádolnak. Pedig a háttérben egészen más rejtőzik és az sokkal borzasztóbb egyetlen halálnál. Az igazi gonoszt sosem fogja el a rendőrség, hiszen az láthatatlan és egy olyan világból érkezik, amelyet nem ismerhetünk meg sosem. A gyanúsított (Patrick Wilson) felesége, Renai (Rose Byrne) hazaköltözik és otthon még különösebb meglepetések várják, néha egy fehérruhás, idegen asszony üldögél a szobájában. Pár barátjával együtt nyomozni kezd. Egyre különösebb helyekre jut, egyre furcsább, misztikusabb világokba nyer bepillantást. Ám a mágia eszközei kevésnek bizonyulnak, hamarosan két világ csap össze a szemük előtt és talán ők lesznek az első áldozatok.
Londoni pálya - Paramount Network, február 14. péntek, 23.10h
Nicola Six nem csak a végzet asszonya, de látnoki képességekkel is bír. Amikor látomásában egy férfi megöli, elhatározza, hogy megkeresi leendő gyilkosát. Viszonyt kezdeményez három férfival, akik közül egy biztosan elveszi az életét.
Bosszú szeretetből - Filmcafe, február 14. péntek, 23.15h
Július 4-én, az esti kerti partit követően Teena és 12 éves lánya, Bethie hazafelé sétálnak. Elhatározzák, hogy levágják az utat a találkozóhelyen át, ahová Teena is kijárt középiskolás korában. Ám találkoznak egy bandával, és a négy férfi szexuálisan bántalmazza Teenát a lánya előtt. A helyszínre érkezik Dromoor nyomozó, akivel Teene korábban már találkozott. Az özvegy, Öböl-háborús veterán mindent megtesz, hogy igazságot szolgáltasson, különösen, miután a banda felbéreli a rámenős ügyvédet.
Született gengszterek - Viasat Film, február 14. péntek, 23.15h
Val (Al Pacino) 28 kőkemény évet töltött börtönben, mert nem adta fel bűntársait. Legjobb barátja, Doc (Christopher Walken) várja szabadulásakor; s első útjuk a régen látott harmadik cimborához (Alan Arkin) vezet. Barátságuk épp oly erősnek tűnik, mint a börtönévek előtt, Val teljes erővel veti magát az addig nélkülözött élvezetekbe. Mégis, érzi, hogy valami nincs rendben, s hogy egyik társa vele kapcsolatos megbízást kaphatott. Hiába tölti gyönyörű nőkkel az idejét, hiába fog ismét fegyvert a kezében, s utazik luxusautókban, elkerülhetetlenül szembe kell néznie múltjának egyik főszereplőjével, a volt maffiafőnökkel.
Stephen King: Halálsoron - Mozi+, február 14. péntek, 23.25h
Stephen King regénye alapján! Az 1930-as években Paul Edgecomb cinikus és tapasztalt börtönőrként szolgál a siralomházban. Halálraítéltek utolsó napjainak szemtanújaként már nem érhetik meglepetések. Azonban egész világfelfogása megrendül John Coffey megérkezésével. Az óriás termetű fekete férfit kettős gyermekgyilkosságért ítélték halálra. A börtönőr visszaemlékezik a siralomház elítéltjeire. Elgondolkozik Coffey különös lényén, természetfeletti képességein és beteges, durva őrtársain…Ki is valójában az óriás halálraítélt, és valóban bűnös-e?