Ezeket a filmeket ajánljuk vasárnapra

Egész napos lazulást tervezőknek kötelező átolvasni az alábbi listát!

Casper - Filmcafe, június 19. vasárnap, 10.10h

Nincs emberfia, aki be merne lépni az elhagyatott kastélyba! A környéken ugyanis mindenki tudja, hogy az ódon épületben kísértetek tanyáznak. Az új tulajdonos számára azonban a megoldás kézenfekvő: ki kell űzni a kísérteteket. Casper, a vidám kis szellem eddig holtra unta magát. Tévézgetés közben nem is sejti, hogy hamarosan számos látogatója lesz, úgy mint ördögűzők, szellemírtók, építési vállalkozók. De csak egyvalaki akad, aki legény a talpán, egy tizenéves kislány. Először ő is sikít, mint a többi, aztán elájul, mint a többi. De ami ezután következik, az Casper és goromba bácsikái legmerészebb álmait is felülmúlja.

 

Felforgatókönyv - Paramount Network, június 19. vasárnap, 10.20h

Egy nap a látszólag átlagos és magányos Harold élete fenekestül felfordul, amikor egy női hang kezdi kommentálni tetteit, gondolatait és érzéseit, amit természetesen csak ő hall.

 

Paddington 2 - Film+, június 19. vasárnap, 10.20h

Paddington boldogan éldegél a Brown családdal Windsor Gardensben, és készülődik imádott nagynénje, Lucy századik születésnapjára. Amikor Mr. Gruber régiségboltjában észrevesz egy különleges könyvet, azonnal tudja, hogy az lesz a megfelelő ajándék. Csakhogy a könyvritkaság sok pénzbe kerül, ezért Paddington mindenféle munkát elvállal, hogy összegyűjtse az árát. Ám ekkor a könyvet ellopják, és Paddingtonra kenik, aki börtönbe kerül. A börtön nagy kihívás, különösen a jól nevelt Paddingtonnal!

 

Mielőtt felkel a Nap - RTLII, június 19. vasárnap, 10.40h

Jesse (Ethan Hawke), az amerikai srác és Celine (Julie Delpy), a francia végzős diáklány a Budapestről Bécsbe tartó vonaton ismerkedik össze. A két fiatal kellemesen elbeszélget az út során, melynek következtében a fiú arra kéri a lányt, tartson vele a bécsi éjszakában. Celine belemegy a dologba, és a két fiatal együtt tölti azt a néhány órát, amely a reggelig még hátravan. Kapcsolatuk végül elsöprő szerelemben teljesedik ki, csakhogy napkeltekor el kell válniuk...

 

Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt - TV2, június 19. vasárnap, 13.15h

Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője, aki hétről-hétre remek tanácsokkal látja el női olvasóit a közkedvelt "Hogyan"-rovat hasábjain. Legújabb témájához ezúttal egyik kolléganője sanyarú sorsából merít ihletet, és már meg is van a következő havi cím: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? Ehhez azonban villámgyorsan fel kell szednie egy pasit, akit aztán 10 nap alatt furfangosabbnál furfangosabb módszerekkel kergethet a szakításba és az őrületbe. Benjamin Barry, a menő reklámügynök eközben egy sokat ígérő megbízást akar megkaparintani mindenáron. Vakmerősége odáig fajul, hogy a siker érdekében fogadást köt: 10 nap alatt magába bolondít egy nőt, akit kijelölnek neki. És mit ad isten, az áldozat éppen Andie lesz…

 

Az Argo-akció - Viasat3, június 19. vasárnap, 13.20h

1978-ban az iráni forradalom elűzte a nyugatbarát uralkodót, és kikiáltották az iszlám köztársaságot. Egy évre rá a korábbi sah Amerikába utazott gyógykezelésre, a hírre november 4-én a tömeg megrohanta a teheráni amerikai nagykövetséget, túszul ejtette az ott dolgozó 52 diplomatát, kirobbantva a 444 napos túszdrámát. Az akció idején azonban hat embernek sikerült megszöknie és elrejtőznie. Mindenki tudta, csak idő kérdése, hogy rájuk akadjanak. A CIA "beszivárgási" szakértője, Tony Mendez előáll egy mentőakció tervével.

 

Rangon alul - Duna Tv, június 19. vasárnap, 14.25h

Jóska és Zsuzsa az Operaház bérletes előadásain egymásba szeretnek. Ám a munkásfiút Zsuzsa szülei nem fogadják szívesen, mert mamája és nagynénje igazi, békebeli jó partit képzelnek el a lánynak. Még Kornél bácsinak, az Amerikában élő rokonnak is ezt írják, és egy fogorvos jövendőbeliről regélnek a levelek. A nagyvonalú bácsi gyorsan küld is egy modern fogorvosi széket nászajándékba, Elza pedig a lóversenyen talál egy ehhez illő vőlegényt, Zsombor személyében. Egyetlen probléma, hogy Jóska és Zsuzsa időközben titokban összeházasodott…

 

Tolvajtempó - RTL Klub, június 19. vasárnap, 15.20h

Minden szakmának megvannak a maga sztárjai: ha autótolvajra van szükség, Memphisnél (Nicolas Cage) nincs jobb. Gyors, pontos, megbízható és nem ismer lehetetlent. Ám ezúttal ő sem hisz benne, hogy sikerülhet. Ötven jól őrzött luxusautót kell egy éjszaka alatt elkötnie és biztos helyre vezetnie. Azonnal nemet mondana, ha nem a maffia volna a megbízója, és a tét nem az öccse élete lenne. Hamarosan összeáll a csapat és turbósebességgel felpörögnek az események, miközben üldözések, cselek, hazugságok, árulások és karambolok követik egymást szédült tempóban.

 

Egyenesen át - AXN, június 19. vasárnap, 15.35h

Egy csoport orvostanhallgató halálközeli állapotról szeretne tapasztalatokat szerezni. Ennek érdekében egymás szívét állítják meg, majd újraélesztik. Múltjukból felvillanó képek jelennek meg, gyermekkori rémálmok, bűnök, amelyeket ők vagy ellenük követtek el. A tapasztalok egyre erősebbé válnak, a látomásaik fizikailag bántalmazzák őket, ahogy egyre mélyebben próbálják meg a halálközeli állapotot feltárni; megoldást remélve.

 

Truman show - Paramount Network, június 19. vasárnap, 16.45h

Ő a műsor sztárja, de ő nem tud róla. Jim Carrey a kritikusokat és a nézőket is lenyűgözte Truman Burbankként ebben a csodálatos filmben, amit Peter Weir (A kis szemtanú, Holt költők társasága) rendezett egy emberről, akinek az élete egy folytonos TV-sorozat. Truman nem veszi észre, hogy a furcsa kisváros, amiben él, egy hatalmas stúdió, amit egy producer/rendező/művész (Ed Harris) üzemeltet, az ott lakó és dolgozó emberek hollywoodi színészek, és még a jókedvű feleségét is szerződés köti hozzá. Idővel Truman megvilágosodik. Amit a felfedezés után tesz, az úgy nevettet és ríkat meg, mint kevés más film.

 

A cipőbűvölő - RTLII, június 19. vasárnap, 17h

Max Simkin (Adam Sandler) amióta él, cipőket javít. A középkorú férfi az anyjával lakik és abban a boltban dolgozik, amit apja, Abraham (Dustin Hoffman) hagyott hátra, amikor titokzatos módon eltűnt. Unalmas élete egy csapásra megváltozik, amikor a varrógépe lerobban, ráadásul éppen akkor, amikor sürgősen be kell fejeznie egy fontos munkát a helyi gengszternek, Leon Ludlow-nak (Clifford Smith). Előkeresi a régi családi gépet, amiről kiderül, hogy az nem egy hétköznapi varrógép, ő pedig nem egy hétköznapi cipész.

 

A függetlenség napja - Mozi+, június 19. vasárnap, 18.10h

Az Egyesült Államok nyomkövető rendszerei 550 km átmérőjű, gigantikus űrhajó közeledtét jelzik. A tévéhíradók a világ legnagyobb városai fölött lebegő óriási űrhajókról tudósítanak. Másnap az elnököt biztonságos helyre menekítik. A Washington D.C.-t ért támadást követően az egész országban úrrá lesz a káosz. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy az idegenek célja a Föld totális megsemmisítése. A világ összes hadserege készen áll, hogy felvegye a harcot a gonosz betolakodókkal szemben.

 

Made in Hungaria - Prime, június 19. vasárnap, 18.35h

A hatvanas évek elején a magyar fiatalokat elbűvölte Amerika: a rágógumi, a kóla és a rock and roll. Mindenki arról álmodozott, hogy disszidálni fog. Miki viszont visszatér Budapestre, hogy megvalósítsa álmát és ő legyen az új Jerry Lee Lewis. A régi barátai azonban elfordulnak tőle, s az új vezért, Rönét, a csókkirályt követik. A szerelme, Vera is új fiúval jár. Miki ekkor benevez a tehetségkutató versenyre, a Ki mit tud?-ra. A mindent elsöprő zenéjével pedig óriási sikert arat, az elveszett szerelmét és a barátait is sikerül visszahódítania…A Fenyő Miklós életét feldolgozó filmben a Hungária együttes legnépszerűbb számai csendülnek fel!