Ezért nem való a milliárdos körömkirály Nagy Őnek

Jákob Zoli még mindig keresi A Nagy Őt. 

A Nagy Ő egy olyan formátum, ami nem éppen a bonyolultságáról híres. Van x nő és ez az x nő nagyjából x-szel megegyező nap alatt szépen lassan elfogy a rózsaceremóniák által. Közben vannak randik, meg látjuk a randin épp nem lévő lányokat is, akik jobb esetben szellemi hadviselést folytatnak egymás ellen. 

Forrás: TV2 Play

 

Ehhez képest, a korábbi gyakorlattal ellentétben Jákob Zoli nagy párzási éneke még mindig tart. Napok telnek el úgy, hogy nem esik ki senki, cserébe a Körömkirály utaztatja jobbra-balra a lányokat meg a stábot. Valakit Rómába visz, valakit Párizsba. Közben persze akadnak tematikus hülyeségek is, mint a baywatchos futás.

Forrás: TV2 Play

 

A jóból is megárt a sok, ugye, és az a baj, hogy hiába volt nagy a kezdeti lendület, azért már erősen érződik, hogy ugyanazokat a köröket futjuk ugyanazokkal az emberekkel. És nem is beszélve arról, hogy a kitalált feladatok nagyon erőltetettek (például az, hogy fessük meg érzéseinket), de tisztában vagyok vele, hogy az unatkozó lányokat nem lehet tévében mutogatni. A korlátozott lehetőségek ilyen kényszermegoldásokat eredményeznek. Persze a cringe-faktort ki lehet maxolni bőségesen, és a nézőben is lehet növelni a szekunder szégyent, mert megadja a módját A Nagy Ő a guilty pleasure-nek. 

Az irányított párválasztó ugyan szórakoztató is tudna lenni, mert a karakterek zseniálisak. Például a gyanúsan orosz oligarcha leszármazott fiatal lány garantáltan fel fog még tűnni a képernyőn, hogy csak egyet említsek. De akadnak olyanok, akik rendre megidézik Kiszel Tünde szellemét. Hogy ez mennyire jó, az más kérdés. Az tény, hogy ez elég jól mutatja a színvonalat - ami annyira lent van, hogy külön mélytengeri fúróengedély kell hozzá, hogy megtaláljuk. 

A Nagy Ő: „Tele ment a szemem csöccsel"

Jákob Zoltán csak mellesleg milliárdos, de a pénz nem boldogítja, ezért reméli, hogy ebben a műsorban megtalálja azt, amit pénzért nem lehet megvenni, a boldogságot, a szerelmet, de egyelőre csak diszkréten fedett női melleket kapott.

Tovább

 

Valahogy disszonáns az egész műsor...

Aki már a legelejétől kilóg a sorból, az maga A Nagy Ő, Jákob Zoli. Ha ő a hétköznapokban is így viselkedik, az azt jelenti, hogy nem való képernyőre. Ha a kamerák miatt ilyen, az azt jelenti, hogy nem kellett volna megválasztani a műsor arcának. Akárhogy is van, érezhető, hogy gyenge mellékszereplője a róla szóló műsornak. De ez még hagyján, mert a teljes káoszt az idézi elő, hogy valahogy a lányok sem passzolnak hozzá. Nem jön össze, hogy egy ilyen fickó ilyen nőkkel akarna együtt lógni, ilyen nőkbe akarna szerelembe esni. Persze ez egy műsor, nem kell megegyezni a valósággal, a lényeg a nettó parasztvakítás, éééééértem éééén, de ettől valahogy mégis hiteltelenné válik az egész. (Aztán persze az is lehet, hogy én képzelek túl sokat Jákob Zoliról meg az ő ízléséről, hogy én látom rosszul, hisz lényegében Jákob Zoli egy körmös, aki lélekben talán még mindig egy mosolygós kisgyerek, akinek az a legkedvesebb időtöltése, hogy brummogtathatja a tűzpiros Ferrariját.)

Íme egy külön kiemelt egyperces jelenet azoknak, akik nem tudják, hogy hova kell tenni ezt a műsort.

A nők civakodásán kívül minden leugrik a képernyőről. A jótékonykodó milliárdos, a külföldi randik, a jakuzziban smárolások. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a Zoli kegyeiért harcoló nők igazi vadmacskák, harcos amazonok, dominánsabb partnerek, mint maga Zoli, aki egy cuki csávó, de nem valami erélyes figura, aki nem a határozott fellépés mintapéldánya. 

A milliárdos körmös társkeresése egy feszesre vágott 5 perces riportot érne meg maximum, nem egy realityt, ami több héten át megy napi 1,5 órában. De esti agyporszívónak nem rossz. Nem bánt senkit és semmit este 10 után, és így is elketyeg 15 százalék körüli közönségarányon.