Ezt a 10 Columbo-epizódot szeretik a legjobban a rajongók

Egy elhivatott rajongói oldal minden évben megszavaztatja, melyik részért rajonganak éppen a legtöbben kedvenc ballonkabátos nyomozónk kalandjai közül. A te kedvenced benne van a TOP10-ben?

A The Columbophile nevű igen alapos blog már múlt decemberben közzétette aktuális listáját, amit a Promotions.hu a napokban szúrt ki. Mivel a legfrissebb sorrend több mint 10 ezer rajongói szavazaton alapul, ez tekinthető jelenleg a legpontosabb rangsornak az interneten.

A tizedik helyet ez alapján a Végzetes gyakorlatnak sikerült megcsípnie, a kilencedik helyen pedig a Gyilkosság a műtőasztalon című részt találjuk, amelynek Leonard Nimoy alakította gyilkosát nemrégiben Gyilkos sztárok a Columbóban című összeállításunkba is beválogattuk.

Forrás: TV2


Nyolcadik a Negatív reakciók, hetedik a Zavaros vizeken, hatodik pedig az Embert barátjáról. A TOP5-be a következő epizódoknak sikerült bekerülnie: A szuperintelligens gyilkos csődje (5.), Szemfényvesztő (4.), Kapj el, ha tudsz! (3.), Gyilkosság könyv szerint (2.) és Vihar egy pohár borban (1.)

Érdekesség, hogy az első két helyezett tavaly is a dobogó két legfelső fokát foglalta el, míg a Gyilkosság könyv szerint és a Kapj el, ha tudsz! egy-egy helyet lépett előre 2019-hez képest. A TOP10 egyetlen új belépője az Embert barátjáról. A címekre kattintva elolvashatjuk az adott részek tartalomleírását a PORT.hu-n, hogy beazonosíthassuk, pontosan melyik epizódról is van szó. Ide kattintva pedig átböngészhetjük a lista 11–20. helyezettjeit is.


(via The Columbophile)