Ezt a Jóbarátok szereplőt becsülik alá a leginkább

Egy mindent feltáró kutatás eredményeiről szóló könyvből kiderül, melyik színész nem kapta meg azt az elismerést, ami járna neki.

Október 7-én jelenik meg Nagy-Brianniában a Friends: A Reading of the Sitcom című kötet, ami két egyetemi professzor, az angliai Readingi Egyetem film és televíziós szakán dolgozó Simone Knox és a norvég Kai Hanno Schwind, az oslói egyetem televíziós vígjáték szakértője kutatásának eredményeit tartalmazza.

A sitcom vígjátéki elemeit vizsgáló szakértők arra jutottak, hogy a slapstick comedy, azaz a csetlős-botlós vígjáték specialistája, David Schwimmer az, akinek a játéka a legtöbb esetben megalapozta a Jóbarátok komikus jeleneteit, ezt azonban sem a nézők, sem a kritikusok nem ismerték fel, mivel a slapstick lenézett forma, és ők inkább a verbális humort díjazzák.

A két kutató szerint Schwimmer, színházi hátterének köszönhetően, igazi mestere a fizikai színjátszásnak, amit nagyon jól tudott adaptálni a több kamerával, élő közönség előtt felvett sitcomba. A fizikai színház mellett pedig a színész nagyon jó az időzítésben, és a hangját is igen jól uralja.

A legjobb példa erre Knox szerint az ötödik évad 11. epizódja, amelyben a sztár karaktere, Ross szerez egy bőrnadrágot, amihez nagyon ragaszkodik, de rá kell jönnie, hogy nem volt túl praktikus választás, mivel annyira hozzátapadt a bőréhez, hogy nem tudja levenni. Ennek a folyamatnak a fürdőszobában játszódó csúcsjelenetében Schwimmer szenzációsan prezentálja komikusi erényeit.

„David Schwimmer ebben a jelenetben a slapsticknek és a legmagasabb szintű fizikai színjátszásnak nemcsak a fizikai elemeit bontakoztatja ki

(például a zavar külső megnyilvánulásait, ami a sorozat folyamán végig alapvető tulajdonsága volt Rossnak), hanem a realizmuson és naturalizmuson alapuló finom színjátékot is bevet, és ennek köszönhetően a közönség remekül tud kapcsolódni a karakter emberi dilemmájához, ami kiválóan segíti a műsor stratégiáját” – szögezte le Simone Knox.


(via Independent)