Filmeket megszégyenítő, 500 milliós költségvetésből készülne a Gyűrűk Ura-sorozat

Az Amazon többet költene a szériára, mint amennyibe Peter Jackson trilógiája került.

Hihetetlen pénzösszeget invesztálna az Amazon a készülő Gyűrűk Ura-tévésorozatba: több, mint 500 millió dolláros gigaköltségvetésből népesítenék be ismét Középföldét. Összehasonlításképp: Peter Jackson annak idején nagyjából háromszor 94 millióból forgatta le az Oscar-esővel jutalmazott Gyűrűk Ura-trilógiát (a rajongókat is megosztó, harmatos minőségű Hobbit-trilógia büdzséjét nagyjából 655 millió dollárra becsülik az elemzők).

A Reuters értesülései szerint az Amazonnak csak a Tolkien-örökösöknek 250 millió dollárt kellett kifizetnie a jogokért. A másik 250 millióba pedig már a tekintélyes marketing költségeket is előre beleszámolták – vagyis könnyen lehet, hogy egy-egy sztárgázsi, vagy az Új-Zélandon kicsinosított és újonnan felépített díszletek a későbbiekben még megdobják majd az 500 milliós keretet.

Ez rengeteg pénz, blockbsuter mozifilmek elkészítésére és reklámjára szoktak ennyit költeni a nagy hollywoodi stúdiók. Az Amazon presztízs sorozata, az azonos című Philip K. Dick-regény ihlette Az ember a fellegvárban például kijött tokkal-vonóval 72 millió dollárból. Ott a végeredmény tavaly 8 millió néző lett, valamint 1,15 új Amazon-előfizető, akik csak emiatt a sorozat miatt csatlakoztak a könyvesházból és online bazárból lett videószolgáltatóhoz. Ezek szerint az Amazon a Gyűrűk Urával még nagyobbat akar majd villantani – arról azonban még nincs infó, hogy a sorozat melyik korszakban fog játszódni, és felvonultat-e olyan ismerős, kvázi örök életű, ismerős karaktereket, mint Gandalf vagy a tündék. (via Collider)