A hongkongi sztárrendező hollywoodi regnálásának fontos munkája a Csendes-óceáni hadszíntéren játszódó A fegyverek szava (2002), ami ugyan valós eseményeket dolgoz fel, de sokkal jobban mutat fikcióként!
Volt idő, amikor úgy tűnt, egy John Woo nevű hongkongi rendező lehet Hollywood új királya. Az odahaza már félistenként tisztelt és a nyugati filmkritikusok és ínyencek körében is hihetetlenül népszerű Woo jól felismerhető, lendületes stílusa, munkáinak erőszak- és hőskultusza jól passzolt a '90-es évek ekkor már némileg elfáradó amerikai akciófilmjeihez, így nem csoda, hogy tárt karokkal várták az álomgyárban. Ő jegyezte a Rés a pajzsont (1996), az Ál/Arcot (1997), majd megkapta a Mission: Impossible 2. (2000) rendezésének lehetőségét, végül ő rendezhette meg A fegyverek szavát (2002) – ami egy kínai filmesnek bizonyos szempontból álommeló. Egy jó nagy rakás japán katonát mészárolhatott le ugyanis a kamera előtt.
Nincsenek pontos számok, de Kína becsült vesztesége a II. világháború során 16 és 20 millió ember közé esik, és talán itt fordult elő egyedül az összes hadviselő fél közül, hogy a civil áldozatok száma jóval magasabb volt, mint a katonáké, köszönhetően a megszálló japánok európai szemmel nézve hihetetlen kegyetlenségének. Erre azért emlékeznek a kínaiak, akár a Népköztársaságban, Hongkongban vagy Tajvanon élnek, és persze nem segít az sem, hogy a japánok azóta sem mutatták a megbánás jeleit. A fegyverek szava ugyan nem Kínában játszódik, hanem a csendes-óceáni hadszíntéren, azon belül is Saipan szigetén, de nem meglepő, hogy Woo nem ábrázolja szimpatikusan a japánokat, akik ellen amerikai tengerészgyalogosok és navajo indiánok harcolnak.
A második világháborúban ugyanis sajátos eszközhöz folyamodott az amerikai hírszerzés a csendes-óceáni hadszíntéren. Navajo indiánokat képeztek ki rádiósoknak, akik a bonyolult kódolás helyett a saját anyanyelvükön továbbították a parancsokat, amit a japánok képtelenek voltak megfejteni. Ehhez viszont létfontosságú volt, hogy egy indián se essen fogságba, és bár az ellenség nem szokott foglyokat ejteni, az amerikaiaknak biztosra kellett menniük: ha fenn állt a fogságba esés lehetősége, akkor végezni kellett a rádióssal. Joe Enders (Nicolas Cage) és Ox Anderson (Christian Slater) veterán tengerészgyalogost két indián, Ben Yahzee és Charlie Whitehorse személyes védelmével bízzák meg, és tisztában vannak azzal, hogy mit is jelent ez a feladat, és nem könnyíti meg a dolgukat, hogy a véres harcok során a katonák között baráti kapcsolat alakul ki.
Háborús filmként a Fegyverek szava vitatható értékkel bír: csípőből tüzelő hőseink tigrisbukfenc közben is két japánt terítenek le egy golyóval, olyan hadicseleket alkalmaznak, amik minimum valószínűtlenek, az itt ábrázolt táj pedig nem sokban emlékeztet a valódi csatatérre, de ez nem sokat számít. Ez ugyanis egy akciófilm, ahol hőseink történetesen nem zsaruk és gengszterek, hanem katonák, nem pisztollyal, hanem golyószóróval, géppisztollyal és néha szuronnyal esnek az ellenfélnek, a megfelelő ponton természetesen lassítva, hősiesen, összeszorított fogakkal. És ha így nézzük, ez egy nagyon jó kis mozi, Cage pedig hozza a bociszemű, átszellemült képű gyilkológépet, Christian Slater, Woo másik kedvence pedig a mindig hű bajtársat.
És egy vicces lábjegyzet: a film kedvéért Cage állítólag folyékonyan megtanult navajóul, annak ellenére, hogy a karaktere a történet során egy szót sem beszél indián nyelven, de ő szerette volna jobban megérteni a történetet, a navajók álláspontját. John Woo, aki pár év után a nagy elvárások ellenére is kikopott Hollywoodból, azonban úgy emlékszik vissza, hogy a színész egyszerűen félreértette, hogy mi lesz a feladata, és tök feleslegesen törte magát.
