Az ördög ügyvédje és a Tiszta szívvel a két legerősebb film hétfőn.
Mondvacsinált hős - Film4, augusztus 10. hétfő, 17.40h
Hősök márpedig léteznek _ állítja Gale Gayley, a rámenős riporternő, aki 53 utastársával együtt repülőszerencsétlenség áldozata lesz. Bernie LaPlante, a piti kis csaló éppen arra jár, s meghazudtolva önmagát, élete kockáztatásával megmenti a gép utasait, majd egyszerűen tovább áll, nem hagyva hátra mást, mint egy fél pár ócska cipőt. A riporternő rögtön felismeri a történetben a nagy lehetőséget és elindít egy sorozatot a chicagói tévében, mely személyes hangvételű beszámolókban dolgozza fel a katasztrófa történetét. A titokzatos idegen egyik percről a másikra az érdeklődés középpontjában találhatná magát és egymillió dollárral lehetne gazdagabb. Ám egykori útitársa a helyébe lép és a hős megmentőnek adja ki magát.
Deep Impact - Paramount Channel, augusztus 10. hétfő, 18.40h
Virginia: Jenny és Leo az égboltot kémlelik. Felfedeznek valamit, amit egy Arizonai csillagvizsgálóban is megerősítenek. Egy üstököst, amit Leo családnevéről Beidermannak neveznek el. A felfedezés sokáig nem tudódik ki, míg egy nap a sajtó részéről Jenny Lerner meg nem neszeli a dolgot, és bejelentésre nem kényszeríti magát, az Egyesült Államok elnökét. Az üstökös ugyanis nagyon nagy veszélyt jelent a Földre és az egész emberiségre. A 7 mérföldes, 500 milliárd tonnás Beidermant még a világűrben kell megsemmisíteni, más lehetőség nincsen. A kormány E.L.E névre kereszteli a titkos programot, melynek során egy amerikai és orosz tudósokból álló legénység elindul a Messiás nevű űrhajón, hogy atomtölteteivel felrobbantsa az üstököst.
Beavatás - AMC, augusztus 10. hétfő, 18.55h
James Clayton (Colin Farrell) kalandvágyból jelentkezik az amerikai titkosszolgálat kiképzésre. Walter Burke (Al Pacino) veterán hírszerző azonnal felfigyel a képességeire és szárnyai alá veszi. A CIA titkos kiképző bázisán kegyetlen megpróbáltatásokon kell keresztülmennie. A szerelem ellen azonban még egy kém sem tud védekezni. A feltörekvő ifjú beleszeret bajtársnőjébe, Laylába (Bridget Moynahan). Bizonytalansága csúcsán megkapja első feladatát Waltertől: egy téglát kell felfednie a Cégen belül. James lassan rájön, hogy senkiben sem bízhat és a Cégen belül semmi sem az, aminek látszik.
Ősz New Yorkban - Filmcafe, augusztus 10. hétfő, 19h
Will (Richard Gere) élvezi az agglegényéletet. Imád főzni, imádja az éttermet, melynek tulajdonosa és legfőképpen, imádja a nőket. Javíthatatlan cinikus és alkalmatlan a hűségre. Ám egy este egy étteremben ismerős arcot pillant meg: egy fiatal lányban régi szerelmét véli felismerni. Nem véletlenül. Charlotte (Winona Ryder) anyja sok évvel ezelőtt a szerelme volt. E találkozással Will számára újra kezdődik a fiatalság. Még egyszer, utoljára igazán szerelmes lesz, de a sors úgy akarja, hogy szembenézzen vele: számára lejárt a szerelem ideje.
Mobil - AMC, augusztus 10. hétfő, 21h
Megszólal egy mobiltelefon. Ryan (Chris Evans) felveszi, és békés életét elragadja a totális káosz: gyilkosság és árulás veszi körül. Egy kétségbeesett női hang jelentkezik. A nő (Kim Basinger) azt állítja, elrabolták, és csupán kimerülő félben lévő, törött telefonja köti össze a külvilággal. Pedig nagy szüksége volna a segítségre, hiszen kisfia hamarosan kijön az iskolából, férje hazafelé indul a munkából _ és mindketten veszélyben vannak.
Az útvesztő - Moziverzum, augusztus 10. hétfő, 21h
Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki. Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál _ és sokan vannak ilyenek _ mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók. Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány srác azt hiszi, van remény a lázadásra. Még akkor is, ha fogalmuk sincs, ki ellen kell lázadniuk, és mekkora veszéllyel próbálnak szembenézni.
Az ördög ügyvédje - Film+, augusztus 10. hétfő, 21h
Démoni hatású, egyedi filmcsemege. Az utolsó pillanatokig meglepetésekkel szolgál az utóbbi évek egyik műfajteremtő filmje. Kevin Lomax, a sikeres védőügyvéd egyetlen pert sem veszített még életében, mert szinte hipnotikus erővel bírja rá az esküdteket, hogy mentsék fel ügyfeleit. De nemcsak a tárgyalóteremben, hanem a magánéletében is szerencsés, elbűvölő feleségével, Mary Annel az oldalán. De semmi sem tarthat örökké. Egy napon betoppan hozzá egy tekintélyes New York-i jogi cég megbízottja és közli vele, hogy felettesei felfigyeltek hihetetlen teljesítményére és szeretnék a cég munkatársai között látni. Feleségével New Yorkba utazik, ahol hamarosan megismerkedik a cég titokzatos vezetőjével, John Miltonnal is. A nagyravágyó Kevin nem bír ellenállni a kísértésnek és elfogadja Milton ragyogó ajánlatát. Új főnöke életmódja, hatalma és a körülötte lebegő érzéki női figurák kibillentik egyensúlyából. Azonban amikor sztárügyvédként belekóstol a hatalomba, valami megváltozik benne. A győzelem megszállottjává válik és többé semmi más nem érdekli. Nem figyel felesége baljóslatú látomásaira, aki egyre furcsább dolgokat tapasztal és megérzi, hogy súlyos árat kell fizetniük a csillogó előnyökért. Kevin egyre nehezebb tárgyalótermi megmérettetéseken esik át. Mindene a diadal, de elkezd félni. A földi pokol kapujában Milton vár rá.
Tiszta szívvel - SuperTV2, augusztus 10. hétfő, 22.25h
Akció-vígjáték egy kerekesszékes bandáról, ahol két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal. Így mind a maffia szolgálatába állnak. Sok vesztenivalójuk nincs a szereplőknek, bár ebben a kalandban semmi nem az, aminek látszik. Nincs határ fantázia és valóság között, miközben hőseink egyik tűzpárbajból vetődnek a másikba, megismerjük a kerekesszékben töltött mindennapok kihívásait. Ezentúl még azt is átélhetjük, hogyan bocsát meg az apjának egy elhagyott fiú...