Hollywoodi látványvilágot ígér a TV2 sorozatának előzetese

A S.E.R.E.G-ben terroristacsapattal kerülnek szembe a magyar katonák.

Ősszel tűzi műsorra a TV2 a 6 részes S.E.R.E.G című sorozatot, amely a Magyar Honvédséggel együttműködésben, 865 milliós állami támogatásból készül. A szériához áprilisban kijött már egy teaser, most pedig itt az első hivatalos előzetes.

A történet középpontjában a Csórics Balázs által alakított Győrbíró Zsolt alezredes, parancsnok áll, aki néhány évvel ezelőtt részt vett egy különleges műveletben, melynek során kiiktatták egy közel-keleti terroristacsoport vezetőjét. Most, évekkel később, Zsolt már betöltötte a negyvenet – laktanyairodában dolgozik, és a legnagyobb problémája, hogy link és felelőtlen fia, Marci elvesztette orvosi egyetemi ösztöndíját. Hogy megregulázza a fiát, bevágja a honvédség alapkiképzésére. És miközben Marci a legjobb barátjával ezt az alapkiképzést próbálja megúszni, Zsolt új esélyt kap az élettől. Megbízzák egy NATO-misszió vezetésével. A célpont? Nagyon hasonlít arra a terroristacsoportra, amellyel évekkel ezelőtt szembekerült. Az előzetesben azt látjuk, ahogy az alezredes felkeresi egykori osztagának tagjait, és megpróbálja összetrombitálni a régi csapatot.

A Csórics által alakított tiszt riválisát, egykori parancsnokát Kamarás Iván játssza. Zsolt fia, Marci szerepében Séra Dánielt, Zsolt felesége, Petra szerepében pedig Balla Esztert láthatjuk.

A sorozatban olyan további ismert színészek is szerepet kapnak többek között, mint Krisztik Csaba, Pál András, Jászberényi Gábor, Orosz Ákos, Hajmási Dávid, Hajdu Tamás Miklós, Takátsy Péter, Dér Zsolt, Bán Bálint, Gál Réka Ágota, Kövesi Zsombor, Dankó István, Kakasy Dóra, Takács Zalán, Katona Péter Dániel, Györgyi Anna, Márfi Márk és visszatér a képernyőre az első magyar honvédségi sorozat, az Angyalbőrben főszereplője, Mészáros Zoltán is – aki 23 évvel később már nem Urbán András honvédként, hanem vezérkari tábornokként tűnik fel.

Forrás: Megafilm

 

A sorozat Dombrovszky Linda (Pilátus, Tóth János, Mintaapák) rendezésében valósult meg a Megafilm gyártásában. Forgatókönyvírója az Elk*rtuk forgatókönyvét is jegyző Benda Balázs és a képregényes szerzőként is ismert Somogyi György.