Ilyen lesz a bombasztikus új magyar akciósorozat - TRAILER

Előzetest kapott a S.E.R.E.G, amelyben magyar katonák vadásznak terroristákra.

Forrás: Megafilm / TV2

 

2024 utolsó negyedévében mutatja be a TV2 a 6 részes S.E.R.E.G című sorozatot, amely a Magyar Honvédséggel együttműködésben, 865 milliós állami támogatásból készül. A Honvédség helyszíneket és haditechnikai eszközöket (harcjárműveket, drónokat és helikoptereket) biztosít a sorozatnak, Pálinkás Szilveszter, a hadsereg toborzókampányának arca pedig szerepel is benne. 

A korábban A védett létesítmény munkacímen futó sorozat Dombrovszky Linda (Pilátus, Tóth János, Mintaapák) rendezésében valósult meg a Megafilm gyártásában. Forgatókönyvírója az Elk*rtuk forgatókönyvét is jegyző Benda Balázs.

A történet egy különleges katonai csapat, a lövészek belső világába és motivációiba vezet be minket. Ezek a katonák missziókban terroristákra vadásznak – ők a legkeményebbek, és ők vannak legközelebb az életveszélyhez.

Az egyik főszereplő Győrbíró Zsolt alezredes, parancsnok, aki néhány évvel ezelőtt részt vett egy különleges műveletben, melynek során kiiktatták egy közel-keleti terroristacsoport vezetőjét. Most, évekkel később, Zsolt már betöltötte a negyvenet – laktanyairodában dolgozik, és a legnagyobb problémája, hogy link és felelőtlen fia, Marci elvesztette orvosi egyetemi ösztöndíját. Hogy megregulázza a fiát, bevágja a honvédség alapkiképzésére. És miközben Marci a legjobb barátjával ezt az alapkiképzést próbálja megúszni, Zsolt új esélyt kap az élettől. Megbízzák egy NATO-misszió vezetésével. A célpont? Nagyon hasonlít arra a terroristacsoportra, amellyel évekkel ezelőtt szembekerült…

A széria castingjának érdekessége, hogy a főbb szerepeket játszó Csórics Balázs, Kamarás Iván, Séra Dániel és Balla Eszter oldalán három évtized után visszatér a képernyőre az első magyar honvédségi sorozat, az Angyalbőrben főszereplője, Mészáros Zoltán is.