Itt vannak a legjobb filmek szombat estére

A szombat este a tévé előtt ülve is lehet szórakoztató!

Három férfi és egy bébi - Duna Tv, június 12. szombat, 19.40h

Peter (Tom Selleck), Michael (Steve Guttenberg) és Jack (Ted Danson), a három jóképű, befutott agglegény lába elôtt hever az egész világ. A színész Jack épp külföldi forgatásra indul, amikor egyik ismerőse arra kéri, helyezze el néhány napig az egyik csomagját, majd ha lesz ideje, küld valakit érte. Jack természetesen beleegyezik, majd rögtön el is siet a stábbal. Csak jóval később jut eszébe, hogy szóljon barátainak és lakótársainak, az építész Peternek és a grafikus Michaelnek a dologról. Milyen a véletlen, Jack egyik régi barátnője, Sylvia (Nancy Travis) is ezt az időt választotta arra, hogy a fiúk ajtaja elé rakjon egy mózeskosarat, benne szerelmük gyümölcsével, a kis Maryvel. A két férfi persze azt hiszi, erről a csomagról van szó, kellőképp fel is háborodnak, nem tudnak ugyanis mit kezdeni az isten tudja hogyan működő aprósággal. Valójában azonban egy jelentéktelennek tűnő kis tasakot kellene megőrizniük, amiben jónéhány gramm kábítószer van.

 

Én, a robot - TV2, június 12. szombat, 20h

Del Spooner (Will Smith), a chicagói rendőrség detektívje legújabb ügye során a U.S. Robotics gyár egyik alkalmazottja halálának körülményeit vizsgálja. Az elkövető egy gép, ám ez lehetetlen. Hiszen minden robot agyába be van égetve a robotika három alaptörvénye: gép nem bánthat embert, engedelmeskedik az emberi parancsnak (kivéve, ha ezzel megszegné az első szabályt) és ügyel saját épségére (kivéve, ha ezzel megszegné az első két szabályt). Ha mégis egy robot az elkövető, annak következményei beláthatatlanok...

 

A Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége - Viasat3, június 12. szombat, 21h

Frodó (Elijah Wood), az ifjú hobbit egy gyűrűt kap Bilbótól, amiről kiderül, hogy az Egy Gyűrű, mellyel a Sötétség Ura rabszolgasorba taszíthatja Középfölde népeit. Gandalf (Ian McKellen) Völgyzugolyba küldi Frodót, ahol a tündék legbölcsebb vezetője, Elrond dönt a gyűrű sorsáról. Nincs más lehetőség, a gyűrűt el kell pusztítani Mordorban, a Végzet-katlanban. A szabadnépek tanácsán megújul a Szövetség, és Gandalf vezetésével Frodó és társai, a dúnadán Aragorn (Viggo Mortensen), a tünde Legolas (Orlando Bloom), Gimli, a törp (John Rhys-Davies), és Boromir, az emberek képviseletében, nekivágnak a reménytelen küldetésnek. A jövő attól függ, hogyan alakul a szövetség sorsa.

 

Ellenállók - Film Mánia, június 12. szombat, 21h

1941-et írunk, a kelet-európai zsidók tömegeit hurcolják el és mészárolják le a náci betolakodók. Miután sikerrel megmenekülnek a biztos halálból, három fivér (Daniel Craig, Liev Schreiber és Jamie Bell) abban a sűrű erdőben keres menedéket, melyet gyerekkoruk óta úgy ismernek, mint a tenyerüket. Hamarosan elkeseredett harc veszi kezdetét, mely kezdetben pusztán a túlélésről szól, ám ahogy egyre többen és többen csatlakoznak hozzájuk rejtekhelyükön, a fivérek rádöbbennek, hogy ezrek életének megmentésével elhunyt szeretteikért állnak bosszút. Az Ellenállók rendkívüli történetet a családról, a becsületről, a kitartásról és a megváltásról, melyet remek színészi alakítások és Edward Zwick (Véres gyémánt, Az utolsó szamuráj) kiváló rendezése erősít.

 

Indiana Jones és a Végzet Temploma - Paramount Network, június 12. szombat, 21h

Balul üt ki Indiana Jones tárgyalása a rettegett kínai bűnszervezet vezetőjével. Hősünk, oldalán Willie-vel, a bárénekesnővel és Picúrral, a kínai kisfiúval menekülni kényszerül Sanghajból. Indiában kötnek ki, ahol az egyik kis falu lakosai Jones segítségét kérik. Nem elég, hogy az oltárukról elrabolták a kincset érő varázserejű követ, de a maharadzsa emberei a gyermekeiket is magukkal hurcolták. Kiderül, hogy a tizenkét éves maharadzsa a gyilkos szekta befolyása alatt áll, melynek tagjai a Végzet Temploma alatti labirintusban dolgoztatják az elrabolt gyerekeket. Jones felveszi a harcot ellenük.

 

Amerikai pite 3. - Az esküvő - SuperTV2, június 12. szombat, 21h

A világszerte közkedvelt, fenomenális figurák még most összejönnek egy nagyon különleges alkalomra, és ez nem más, mint: Az esküvő. Jim és Michelle ugyanis összeházasodnak...Stifler ezért legénybúcsút tervez, és persze Jim apja midig kéznél van a fantasztikus atyai tanácsokkal. Az Amerikai pite banda visszatér a gyötrelmesen cikis szituk és a fergeteges poénok jellegzetes keverékével. Úgyhogy, ha meg akarod tanulni, mit NE csinálj egy bulizós éjszakán a melegbárban, vagy hallani akarod, hogy a szex a nagyival SOHA nem jó dolog, vagy tudni akarod, hogy a fanszőrzet és az esküvői torta mennyire ROSSZ kombináció, akkor jó helyen jársz...

 

Nem vénnek való vidék - RTL+, június 12. szombat, 21h

Minden úgy kezdődik, hogy Llewelyn Moss talál egy teherautót, amelyet egy csapat hulla őriz. A kocsiban egy jó adag heroin és két millió dollár pihen. Amikor Moss elveszi a pénzt, olyan katasztrofális erőszakhullámot indít el, melyet még a korosodó, kiábrándult Bell sheriff személyében képviselt törvény sem tud megfékezni. Ahogy Moss megpróbál egérutat nyerni üldözői, de legfőképp egy rejtélyes figura elől, aki pénzfeldobással dönt emberi életekről, a film úgy növi ki a krimi kereteit, és kezd felölelni olyan témákat, melyek egyfelől ősiek, mint maga a Biblia, másfelől véresen frissek, mint a ma reggeli hírek.

 

Érkezés - Viasat6, június 12. szombat, 21h

Ha egyszer eljönnek hozzánk az idegenek, akkor nem csak az lesz a kérdés, mik a szándékaik, hanem az is, miként fogunk velük kommunikálni _ és hogyan. Ez a magát szinte minden műfajban kipróbáló kanadai Denis Villeneuve (Sicario _ A bérgyilkos, Ellenség, Fogságban) új filmjének kiindulópontja és lényege. A nálunk is ismert Ted Chiang sci-fi író 1998-as Story of Your Life című novellájából készült mű főszereplője a nagyszerű Amy Adams, aki egy elismert nyelvészt alakít _ akinek előadásait mégis kevesen látogatják -, akit az amerikai katonaság kér fel, hogy közvetítsen köztük és az idegenek között.

 

Oldás és kötés - ATV Spirit, június 12. szombat, 21h

A paraszti származású sebész, Jámbor Ambrus úgy érzi, a helyén van a társadalomban. Az idők neki kedveztek, a "fényes szellők" diplomával, értelmiségi léttel ajándékozták meg. Aztán egy szép napon kénytelen szembenézni önmagával. Ádámfy professzor, a "lecserélendő régi értelmiségi" egy hihetetlenül nehéz szívműtéttel bebizonyítja, mennyire érti a szakmáját, milyen erős és mennyire emberi. Újjáéleszti, visszahozza az életbe a beteget, akiről már mindenki más lemondott volna. Ambrusnak megrendül a hite önmagában, és kérdőjeleire választ keresve hazautazik édesapjához.

 

Ünneprontók ünnepe - RTL Klub, június 12. szombat, 21.05h

A két szélhámos jó barát, John (Owen Wilson) és Jeremy (Vince Vaughn) munkaidőben válóperre készülő házastársakat békítenek, szabadidejükben pedig esküvőkre járnak, hogy nőt fogjanak. A lányok tapadnak, a pezsgő isteni, és sosem kell a második randira készülni. De aki a tűzzel játszik, az megégeti magát. Márpedig Johnt elönti a forróság, amikor Cleary szenátor lányának az esküvőjén megpillantja álmai nőjét. Claire (Rachel McAdams) szintén a szenátor lánya, és hamarosan az ő fejét is beköti Sack Lodge (Bradley Cooper), a nagyvárosi tapló. Nincs mese, a nászt bármi áron is, de meg kell akadályozni!

 

Elveszve Münchenben - Duna Tv, június 12. szombat, 21.25h

A müncheni egyezmény 70. évfordulójára egy élő relikvia érkezik a cseh fővárosba: Sir "P". A kilencven éves szürke papagáj gazdája a harmincas években Édouard Daladier, francia miniszterelnök volt, akinek legfontosabb kijelentéseit a házi kedvenc a mai napig szajkózza. Amikor a papagájt elrabolja egy oknyomozó riporter, a madár ellentmondásos idézetei miatt nemzetközi politikai botrány van kialakulóban. Petr Zelenka, akit Gombdili, A sátán éve, illetve hétköznapi őrültségek című filmjei, valamint ez utóbbi magyar színpadi változatainak köszönhetően ismerhetnek a magyar nézők, ezúttal a cseh történelem Mohácsával, az 1938-as müncheni egyezménnyel foglalkozó filmszatírát forgatott, tehetséggel és igen sajátos szemszögből. Díjak: 2015 _ Cseh filmkritikusok díja: legjobb film, legjobb forgatókönyv és legjobb rendezés

 

Harry Brown - Filmcafe, június 12. szombat, 22.50h

A nyugdíjas Harry Brown London egyik rossz hírű kerületében él. Nemrég halt meg a felesége, azóta egyhangú életét csak a sör és a barátjával folytatott sakkpartik dobják fel. Ezen túl más nem érdekli, így az sem, hogy a környéken elharapózott az erőszak, a kábítószeres bandák rettegésben tartják az utcákat. Harry barátja, Leonard is a bűnözők célkeresztjébe kerül. Állandó zaklatásuk elől a rendőrségtől kér védelmet, sikertelenül. Leonard meggyilkolása kizökkenti Harryt a közönyéből. Az egykori tengerészgyalogos elhatározza, hogy rendet tesz a környéken.

 

Kapcsolat - RTL Klub, június 12. szombat, 23.30h

A Carl Sagan regényéből készült film korunk egyik legvitatottabb témáját dolgozza fel: egyedül vagyunk a világegyetemben, vagy valahol élnek hasonló társaink? Ellie Arroway, a megszállott csillagász (Jodie Foster) megingathatatlanul hisz abban, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Fáradhatatlanul kutatja a világegyetemből érkező rádiójeleket, bár a tudóstársadalom gúnyosan, kételkedve és megvetéssel szemléli munkáját. Egy napon azonban a távoli Vega csillag irányából rádióüzenetet fog, melyet a világ minden sarkából összesereglett tudósok fejtenek meg. Remény és rettegés lesz úrrá mindenkin, hiszen egy intergalaktikus utazásra alkalmas jármű terve lehet áldás és átok is: jelenthet űrháborút, de egy új korszak hajnalát is.

 

Egy perc csendben - M2, június 12. szombat, 00.35h

A nyári vakáció végén, mielőtt újból kezdődne az iskola, a kis balti halászvárosban a 18 éves Christian, egy tengeri kőbányász fia szerelembe esik az új angoltanárával. A kölcsönös vonzalom tiltott szerelembe csap át, melynek intenzitása elnyomja őket. Míg azonban Christian a közös jövőjüket tervezi, Stella igyekszik visszahúzódni. Kedvese elvesztésének fájdalmával birkózva Christian visszatekint az első nagy szerelmére _ a szerelemre, aminek néhány röpke pillanata örökre végigkíséri az életét.