Itt vannak a legjobb filmek szombat estére

Ha a sötét és a hideg bekergetne a tévé elé.

Csatahajó - TV2, január 27. szombat, 20h

Peter Berg a producere és rendezője ennek a látványos akció-kalandfilmnek, amely vízen, levegőben és a szárazföldön bontakozik ki, ahogy a bolygónk a túlélésért küzd egy felsőbbrendű erő ellen. 14 ország hadiflottájának legjobbjai érkeznek a RIMPAC elnevezésű nemzetközi hadgyakorlatra, Hawaii partjaihoz. Ahol a cél összemérni a képességeiket több szintéren, és nem utolsó sorban tanulni egymástól, fejlődni, tapasztalatokat szerezni. Ezt megelőzően nem sokkal, a NASA ugyaninnen, egy jelet küldött a világűrbe. Egy olyan bolygóra, amely nagyban hasonlít a miénkhez, ahol akár élet is lehet. A válasz nem várat magára sokat, ami öt ismeretlen objektum révén érkezik a légkörünkbe és csapódik a Hawaii partok közelébe. A tengerészeti flotta három rombolója szembesül majd először azzal, ami hozzánk érkezett...egy olyan harmadik típusú találkozás lesz ez, amely nem ígérkezik békés kimenetelűnek…

 

Pókember - Hazatérés - Film+, január 27. szombat, 20.15h

Az elsőre átlagosnak látszó Peter Parker (Tom Holland) kezd belerázódni szuperhős alteregójába, és megpróbálja bebizonyítani Tony Starknak (Robert Downey Jr.), hogy több mint a gimis Pókember a szomszédból. Hamarosan lehetősége nyílik rá, ugyanis felbukkan egy új típusú gonosztevő, Keselyű (Michael Keaton), aki velejéig romlott tervével veszélyt jelent mindenkire, aki Peter számára fontos.

 

Micsoda nő! - Cool, január 27. szombat, 20.40h

A jóképű és sikeres Edward Lewis (Richard Gere) üzleti ügyben Los Angelesben tartózkodik, amikor egyik este szórakozásképpen felcsípi az utcán sétáló csinos, de kezdő örömlányt, Viviant (Julia Roberts). Az este kellemesen telik, s másnap a férfi különös ajánlatot tesz a nőnek: megkéri, vegye át partnere szerepét egy igen fontos üzleti héten. Viviannek tetszik az ajánlat, bár gyakran nehéz feladatok elé kerül, ám varázslatos természetességgel és különös megérzéseivel oldja meg a kihívásokat. A különleges és izgalmas lánynak még végül a jégszívű üzletember sem állhat ellen.

 

Trópusi vihar - Paramount Network, január 27. szombat, 21h

Ben Stiller, Jack Black és Robert Downey Jr. a főszereplők a Trópusi Viharban, egy akció-vígjátékban, ami egy csapat önközpontú színészről szól, akik a legnagyobb költségvetésű háborús filmen dolgoznak. A drága költségek miatt a stúdió lemondja a forgatást, az ingerült rendező viszont ezt nem hagyja annyiban, és a csapatot a dél-kelet-ázsiai dzsungelek szívébe küldi, ahol igazi rossz fiúkkal találkoznak.

 

Született gengszterek - VIASAT3, január 27. szombat, 21h

Val (Al Pacino) 28 kőkemény évet töltött börtönben, mert nem adta fel bűntársait. Legjobb barátja, Doc (Christopher Walken) várja szabadulásakor; s első útjuk a régen látott harmadik cimborához (Alan Arkin) vezet. Barátságuk épp oly erősnek tűnik, mint a börtönévek előtt, Val teljes erővel veti magát az addig nélkülözött élvezetekbe. Mégis, érzi, hogy valami nincs rendben, s hogy egyik társa vele kapcsolatos megbízást kaphatott. Hiába tölti gyönyörű nőkkel az idejét, hiába fog ismét fegyvert a kezében, s utazik luxusautókban, elkerülhetetlenül szembe kell néznie múltjának egyik főszereplőjével, a volt maffiafőnökkel.

 

Mephisto - Magyar Mozi TV, január 27. szombat, 21h

Hendrik Höfgen, a tehetséges fiatal színész ambícióit nem elégítik ki a hamburgi színházban játszott szerepek. Berlinbe szerződik, hogy eljátszhassa élete nagy szerepálmát, a Mephistót. Mérhetetlen becsvágy fűti, és sikerei miatt észre sem veszi, miként keveredik bele egyre jobban a politikába, és köteleződik el egyre inkább a nácik mellett…

 

Tudom, mit tettél tavaly nyáron - VIASAT6, január 27. szombat, 21h

Az érettségi bankett varázslatos éjjelén négy végzős gimnazista _ két fiú és két lány _ beül egyikük új autójába és önfeledt hangulatban nekivágnak az éjszakának. Hirtelen a semmiből feltűnik egy alak. Ray hiába fékez, az ismeretlen mozdulatlanul fekszik az út közepén. A fiatalok pánikba esnek a rájuk váró súlyos büntetés miatt. Félelmükben olyan lépésre szánják el magukat, ami örökre megváltoztatja egész életüket. A holttestet a közeli mólóról a tengerbe dobják. Az ismeretlen azonban magához tér, de Barry szándékosan vízbe fojtja. A négy barát fogadalmat tesz, hogy megőrzik titkukat mindhalálig. Valaki azonban követi őket. Akárhova mennek, mindig a nyomukban van és mindent tud róluk. Látta, amit tettek. Ügyes és kegyetlen lelki terroristájuk ismeri minden gyenge pontjukat, nem akarja futni hagyni őket. Most visszafizeti nekik mindazt a szörnyűséget, amit ők okoztak az idegennek.

 

Julie & Julia – Két nő, egy recept - VIASAT FILM, január 27. szombat, 21h

Julie, a harmincas írónő alkotói válságban szenved. Elhatározza, hogy egy év alatt megfőzi az összes receptet, ami Julia Child híres, a francia szakácsművészetről írt könyvében található, és internetes blogban számol be az ezzel kapcsolatos élményeiről. Julia Child élete is megelevenedik, aki a második világháború után Párizsba költözik külszolgálatot teljesítő férjével. Az asszony elfoglaltságot keres és talál is magának. Érdeklődése a francia konyhaművészet felé fordul, felfedezvén, hogy az evés a társadalmi érintkezés egyik formája, és a hozzávaló ételt művészi módon is el lehet készíteni. Julie Powell regényéből.

 

Ki nevel a végén? - Filmcafe, január 27. szombat, 21h

Dave Buznik (Adam Sandler) átlagos, hétköznapi, látszólag nyugodt ember, akit egy repülőgépen lezajlott incidens után a bíróság indulatkezelési terápiára kötelez. Pszichiátere dr. Buddy Rydell (Jack Nicholson) nem mindennapi figura és terápiás módszerei sem mondhatóak szokványosnak. Rydell hamarosan beköltözik Dave lakására is, és a kezelés ideje folyamatosan vele marad. Furcsábbnál furcsább helyzetek követik egymást, amik látszólag nem szólnak másról, mint Dave további ingerléséről, akinél akkor szakad el végleg a cérna, mikor Rydell elhódítja tőle a barátnőjét.

 

Kingsman: A titkos szolgálat - Mozi+, január 27. szombat, 21h

Tökinek az édesapja halála után eléggé nyomorult sors jutott az életben. Senkire sem számíthat, így a balhék is könnyen megtalálják. Az egyik ilyen komolyabb ügye után úgy néz ki, börtön vár rá. Viszont eszébe jut, hogy édesapja halála után felkereste őket egy öltönyös férfi, aki egy számmal ellátott medált adott neki és hozzátette, ha segítségre lenne szüksége, hívja a számot. Töki így is tesz és rövid időn belül minden magyarázat nélkül szabadon is engedik. Ekkor tűnik fel ismét a titokzatos idegen, álnevén Galahad és egy életre szóló ajánlattal áll elő, amely gyökeresen megváltoztathatja Töki életét. Esélyt kap, hogy ő is Kingsman legyen, egy olyan titkosszolgálat ügynöke, amiről a KGB, az MI6, a MOSZAD vagy a Pekingi titkosszolgálat sem tud semmit. Akiknek egyetlen céljuk van, minden veszélyt elhárítani, amely fenyegeti Nagy-Britanniát vagy akár a világot…

 

Förtelmes főnökök 2. - RTL, január 27. szombat, 21.15h

Kurt (Jason Sudeikis), Nick (Jason Bateman) és Dale (Charlie Day), a három jó barát végleg a maga ura akar lenni. Magánvállalkozásba kezdenek, ám a főnöktelenség örömei nem sokáig tartanak. Bert Hanson (Christoph Waltz), a ravasz befektető tönkreteszi őket, és ők a befektető fiának, Rexnek (Chris Pine) az elrablásával próbálják megoldani a helyzetet. Azzal azonban nem számolnak, hogy az emberrablásra teljesen alkalmatlanok, a barátaik segítsége csak tovább ront a helyzetükön, és Dale bekavaró, pajkos exfőnöke, Julia (Jennifer Aniston) se mozdítja előre az ügyet.

 

Emlékek őrzői - Duna Televízió, január 27. szombat, 21.50h

Anne Guegen több, mint egy középiskolai történelemtanár: őt valóban érdeklik a gyerekek és szenvedélyesen szívén viseli a különböző vallási és felekezetű diákjainak a sorsát, akiket empatikus képességeire hagyatkozva nem csak tanítani, hanem az életre nevelni is igyekszik. Annak ellenére, hogy hosszú évek munkájával szerzett szakmai tapasztalatokkal rendelkezik, az idei osztálya még számára is különösen komoly kihívást jelent. Az osztály érdektelensége a tananyag iránt, tiszteletlenségük tanáraik és egymás iránt, arra készteti a tanárnőt, hogy szinte megoldhatatlan feladat elé állítsa a gyerekeket. Benevezi őket egy középiskolai versenyre, amelynek témája: Gyerekek és tinédzserek a náci koncentrációs táborokban. Anne minden akaraterejét és kreativitását beveti, hogy a dolgozat megírásán keresztül felébressze a gyerekek érdeklődését és tenni akarását, hogy felfedezzék magukban a gondolkodni képes, mindenre nyitott fiatalt. Ahogy közeleg a dolgozat leadásának határideje a gyerekek elkezdenek hinni magukban, kinyílnak egymás felé, elmosódnak a vallási és etnikai korlátok közöttük és, noha mindez hétköznapi problémáikra nem feltétlenül hoz megoldást, de megtanulnak együtt dolgozni a közös sikerért és az élethez való hozzáállásuk is alapjaiban változik meg. A film valós eseményeket dolgoz fel.

 

A királyság - Film+, január 27. szombat, 23h

Terrortámadás éri a szaúd-arábiai Rijádban az amerikai lakótelepet, melynek során nők és gyerekek is meghalnak, és egy robbanásban Francis Manner FBI-ügynök is életét veszti. Ronald Fleury FBI-ügynök (Jamie Foxx) öt napot kap a hercegtől, hogy a csapatával a helyszínt átvizsgálhassa. Janet Mayes (Jennifer Garner), Grant Sykes (Chris Cooper) és Adam Leavitt ügynökkel (Jason Bateman) együtt azonban a terroristavezér, Abu Hamza (Hezi Saddik) levadászására készülnek, aki további merényletekre készül.

 

Az ügyfél - RTL HÁROM, január 27. szombat, 23h

Mark (Brad Renfro), a 11 éves kisfiú testvérével játék közben egy szörnyű jelenet véletlen szemtanúja lesz. Egy piszkos ügyekkel foglalkozó ügyvéd maffiakapcsolataitól megrettenve az öngyilkosságba menekül. Halála előtt azonban a közelben lapuló Mark füle hallatára elmondja, hogy gengszter ismerőse, Muldano (Anthony LaPaglia) hová rejtette el a meggyilkolt szenátor holttestét. Mark megmenekül és senkinek nem beszél arról, amit látott és hallott, de a rendőrség mégis rájön, hogy az öngyilkosságnak tanúja volt. Az ügyész (Tommy Lee Jones) mindent elkövet, hogy a kisfiút szóra bírja. Mark azonban hallgat, hiszen a gengszter megfenyegette, hogy megöli, ha beszél. A kisfiú csupán Reggie-re (Susan Sarandon), az ügyvédnőre számíthat, aki életét kockáztatva megpróbál segíteni.

 

Baljós Hullámok - Duna Televízió, január 27. szombat, 23.37h

Bizonyos emberek a legfinomabb zajokat is képesek kiszűrni. Egy atom-tengeralattjáró fedélzetén nagy érték egy ilyen eleven hanglokátor. Csakhogy amikor a tévedhetetlennek hitt "fül" hibázik, azzal az egész legénységet veszélybe sodorja. És vannak helyzetek, amikor ezen bármilyen jó szándék is csak ronthat, mivel a hadviselés egyik legfőbb eszköze a megtévesztés. A francia haditengerészet atomtengeralattjárójánál Chanteraide, csúfnevén "Zokni" az a zseniális fiatalember, akinek hallásától nemcsak társainak élete függ, de akár egy interkontinentális atomháború kitörhet, ha téved. Zoknit nagyon megviseli ez a felelősség....

 

Űrvihar - VIASAT FILM, január 27. szombat, 23.40h

A globális klíma irányítására fejlesztett műholdhálózat támadást indít a Föld ellen. Fel kell deríteni a háttérben megbúvó valódi fenyegetést, mielőtt egy világméretű űrvihar mindent elpusztít a bolygón.