A minőségen speciel lehet vitatkozni, de tény, hogy a Mindhalálig volt az akciósztár utolsó olyan filmje, amely széles körű moziforgalmazásba került, aztán jött a DVD és a B-kategória.
Volt idő, amikor Jean-Claude Van Damme volt az isten, mindenki vele akart dolgozni, egy új Stalloneként vagy Schwarzeneggerként beszéltek róla, a fiatalok pedig pörgőrúgását próbálták utánozni. Ez az idő rég elmúlt, és bár még mindig szeretjük Jean-Claude-ot, de már ezer éve nem tekinti senki szupersztárnak. És az egész valahol a Mindhalálig című 1996-os filmjével kezdődött – pedig magával a filmmel semmi baj nincsen.
A 90-es évek közepére a klasszikus hollywoodi akciófilmek jócskán megszürkültek, kiszámíthatóvá és unalmassá váltak, a vérfrissítést pedig Hongkongból várták, ahol zsinórban készültek a dinamikus, izgalmas munkák. Maga Van Damme is gyors egymásutánban a három legnagyobb hongkongi rendezőguruval dolgozott, John Woo rendezte a Hiába futszban (1993), Tsui Hark a Rajtaütésben (1998) és Ringo Lammal – akinek Lángoló város című 1987-es krimijét „értelmezte újra” egy lelkes kezdő, bizonyos Quentin Tarantino – a most tárgyalt Mindhaláligot. Amiből kiderült, hogy a távol-keleti akció nem transzplantálható Amerikába, bár egyes elemei kétségkívül ott is jól működtek.
De miről is szól filmünk? Hőse, Alain (JCVD) a francia nyomozó, akit egy nap egy holttesthez hívnak ki, és a néhai kísértetiesen emlékeztet rá, ami nem csoda, hiszen az ikertestvéréről van szó, akinek a létezéséről eddig nem is tudott. Saját és testvére múltjának kiderítésére Alain nyomozásba kezd. A nyomok New Yorkba, az orosz maffia által uralt Little Odessa városrészbe vezetnek, testvére múltjához pedig egy gyönyörű lány (Natasha Henstridge), és az orosz maffiával már 1996-ban is kockázatos volt ujjat húzni. A többi némi nyomozás, sok verekedés, még több látványos üldözés – utóbbi Ringo Lam specialitása -, és ha már megkaptuk a sajnálatos módon eltűnt Natashát A lényből, akkor egy kis szex is lesz. Kétségkívül izgalmas keverékről van szó, nem véletlenül szokás szeretni, az akció tényleg remek, és a csupa izom orosz verőlegénnyel több menetben lefutó összecsapások pazarul lettek koreografálva, JCVD pedig némi elfogadható színészi munkát is felmutat.
Csakhogy ez ekkor már nem volt elég, Lam nem váltotta meg a hollywoodi akciófilmet, a film nem lendített Jean-Claude Van Damme karrierjén: Amerikában a Mindhalálig nem is muzsikált jól, hasznot inkább a nemzetközi forgalmazásban hozott. Innentől kezdve egyre kevésbé bíztak Jean-Claude sikerében, egyre több filmje jött ki csakis DVD-n, egyre alacsonyabb színvonalú produkciókkal keresték meg, és szépen búcsút mondhatott a szupersztár titulusnak – de ki tudja, talán egyszer még ő is visszatérhet. És persze van még egy kérdés: miért szeret annyira egypetéjű ikreket játszani? Hiszen az volt nem csak itt, de a Dupla dinamitban (1991) és A replikánsban (2001) – igaz, az utóbbiban klón, de ez inkább csak egy technikai részlet.
