A 2012-es Tétova nemzedékről nem tudni, melyik generációról szól, vagy úgy általában miről is akar készítője mesélni, de a valóban tétován kódorgó Keanu Reeves látványa tényleg zavarbaejtő élmény.
Keanu Reeves iszonyatosan rendes pasi, tudjuk, hiszen ezerszer megírtuk, milyen kedves, nagylelkű, adakozó, és ennek fényében csak úgy tudjuk elképzelni, hogy nem meggyőződésből, hanem rendességből mondott igent egy ismeretlen függetlenfilmes művészember, Mark Mann író-rendező felkérésére. Aki valami olyasmivel vezethette fel a Tétova nemzedék (2012) című készülő filmjét, hogy az majd kendőzetlenül megmutatja egy elveszett generáció életérzését. Egy életérzés valóban főszerepet kapott, más nem nagyon.
Adott egy John nevű, életunt pasas (Reeves), aki egy escort ügynökségnek dolgozik sofőrként, két, elsőre nem túl szimpatikus fiatal lányt, a titokzatos Miát (Adelaide Clemens) és a lobbanékony Violetet (Bojana Novaković) fuvarozza éjszakánként, napközben pedig nem igazán tud mit kezdeni magával. Járja New York utcáit, üres tekintettel bámul kirakatokat, sütit majszol
– itt mintha a „szomorú Keanu” internetes mémre kacsintanának ki -
, majd egy váratlan impulzusra hallgatva ellop egy videókamerát. A lányokért már a kamerával felfegyverkezve indul munkába, hogy az alkohol, drog és némi szex fűtötte éjszakában azokat önvallomásra bírja – azok pedig néha triviális, néha fájdalmas titkokat mondanak el, miközben újabb és újabb bárokat keresnek fel. És ezzel el is meséltük a film teljes, részletes történetét.
Amióta Steven Soderbergh annak idején elkészítette a Szex, hazugság, videót (1989), független filmesek sora hiszi azt, hogy az is történetmesélés, ha a filmen belül filmez valaki, hogy az már dramaturgia, ha egy olyan kamerába beszél valaki, amit egy másik kamera vesz, és ha a szemcsés felvételt szánják a „valóságnak”. Itt pontosan ez történik, igaz, nem is ígértek nekünk mást. Nem is mondhatjuk, hogy a Tétova nemzedék rossz film, egyrészt azért, mert azt a keveset, amit vállalt, tulajdonképpen hozza, másrészt azért, mert nem is feltétlenül beszélhetünk filmről a klasszikus értelemben, ha nem kapunk hozzá igazi történetet. Keanu Reeves persze itt is jó, főleg azért, mert önmagát hozza. Két évvel vagyunk az első John Wick film (2014) előtt, ami újraindította karrierjét, az előző években nem voltak igazi sikerei, sőt, 2011-ben meglepő módon egy munkája sem jött ki, nyilvánvalóan nem volt jó helyen életében, és erről ez a film is árulkodik - és talán segített is neki egy kicsit szembenézni önmagával.
