Keanu Reeves, River Phoenix és mindenki más is Kevin Kline életére tör, de...

Bár a Szeretlek holtodiglan (1990) egy egyszerre megdöbbentő és nagyon szórakoztató eseten alapul, a sötét vígjáték önmagában is megállja a helyét, a szereplőgárda pedig bámulatos.

Történt egyszer, a szép emlékű 1984-ben, hogy egy pennsylvaniai háziasszony, Frances Toto megelégelve férje, Anthony hűtlenségét, megpróbálta megölni hites urát. Nem egyszer, hanem négyszer – más források szerint ötször. Megpróbálta felrobbantani Tony autóját, bérgyilkosokat bérelt, akik többször is meglőtték a férfit, akit aztán az asszony egyik barátja még fejbe is lőtt, de a pasi csak nem halt meg. Sebesülten öt napon át feküdt magatehetetlenül az ágyában, miközben kedves neje húslevessel etette, amibe persze egy kis méreg is került, de Toto úr továbbra sem halt meg. Hanem rájött, hogy Frances mindezt azért műveli vele, mert annyira szereti, és ő megbocsátott neki. Sőt, amikor az asszonyt lecsukták, felvett a házukra 50.000 dollár hitelt, hogy letehesse az óvadékot, majd éveket várt, hogy a nőt kiengedjék a börtönből.

Totóék azóta is boldogan élnek, sőt, amikor film készült róluk, boldogon turnézták át Amerikát, hogy népszerűsítsék azt. Már nyilván kitalálták, a film címe Szeretlek holtodiglan (1990), és a történetet már nagyjából el is meséltem az imént, és bár majdnem mindegy, megtörtént esetről van szó vagy sem, jó tudni, milyen bizarr dolgokat produkál az élet. A neveket persze megváltoztatták, a hűtlen férjet itt Joey Bocának (Kevin Kline) hívják, az asszonyt Rosalie-nak (Tracey Ullman), utóbbit az anyja, a jugoszláv származású Nadja mama és spirituális barátja, Devo (River Phoenix), valamint egy pár nevetségesen alkalmatlan bérgyilkos (Keanu Reeves és William Hurt) siet a segítségére, az utóbbiak természetesen nem ingyen. És itt nem csak a sztori számít, hanem a stáblista is.

Kezdésként a rendező az a Lawrence Kasdan, aki A Birodalom visszavág (1980) vagy Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981) forgatókönyvírójaként vált ismertté Hollywoodban, aztán ott van a főszerepben Kevin Kline, akiről A hal neve: Wanda (1988) óta tudjuk, milyen őrült tud lenni, és itt őrült is. River Phoenixet látva persze eszébe jut az embernek, mekkora tehetség volt szegény, de itt ő is elég vidám, akárcsak a két betépett balfék egyikét játszó Keanu Reeves, akivel országos cimborák voltak. És egy kis szerepben felbukkan az ekkor még nagyon, de nagyon fiatal Heather Graham is, ezt főleg azért jegyezzük meg, mert a Szeretlek holtodiglan adatlapján sokan azt tippelték, hogy Mena Suvariról van szó.

 

A film az HBO Go-n is elérhető!