A Túl közeli rokon az amúgy is mindig szórakoztató Farrelly testvérek egyik legszórakoztatóbb munkája, még akkor is, ha nem lett akkora klasszikus, mint például a Dumb és Dumber.
Azt azért nem lehet mondani, hogy a Farrelly testvérek óvatosan, finom ízléssel adagolnák a humort, és bizonyos típusú harsány poénoktól feltűnően tartózkodnának, de Bobby Farrelly és Peter Farrelly filmjeinek kétségkívül van szíve. Sőt, tulajdonképpen minden munkájukban az előítéletekkel való küzdelemről, a saját korlátaink leküzdéséről mesélnek, és ez számukra érezhetően nem csak egy bevett filmes eszköz, de nyilvánvalóan egy cél is. Hogy mást ne mondjak, erről szól Peter Farelly kivételesen komoly, Oscar-díjas szóló rendezése, a Zöld könyv - Útmutató az élethez is, ami ugyebár nem vígjáték, a 2003-as Túl közeli rokon viszont nagyon is az.
És miért túl közeli a két filmbéli rokon? Hát azért, mert csípőjüknél összenőtt egypetéjű sziámi ikrek, akik, ellentétben a tudományos elvárásokkal, egy kicsit sem hasonlítanak egymásra – csak a májuk a közös, de az nagyon. Walt (Greg Kinnear) nagydumás, kitárulkozó, ambiciózus pasas, míg tesója, Bob (Matt Damon) csendes, zárkózott srác, mégis nagyon közel állnak egymáshoz. És jól élnek: egy hamburgerezőben dolgoznak, és szó szerint tökéletesen egymás keze alá dolgoznak, teniszeznek, jéghokiznak, sok barátjuk van, és jól érzik magukat. Az idill addig tart, míg egy nap Walt a fejébe veszi, hogy Hollywoodba költözik, és színész lesz. Bob ugyan valósággal reszket a szerepléstől, mégis beleegyezik, hogy a színészi karrierre vágyó Walttal Hollywoodba költözzenek, aki hamarosan munkát is talál Cher tévéműsorában. A szereplés elindítja a siker útján, ami egyúttal azt is jelenti, hogy kissé eltávolodik a testvérétől – de csak lelkileg.
A felállás nem mellesleg sokban a Farrelly testvérekről is szól. A mindig merész, bohém Bobbyról és a sokkal visszahúzódóbb Peterről, és persze már az is vicces, hogy Kinnear és Damon mennyire nem hasonlít egymásra – hát még az milyen vicces lett volna, ha az eredeti terveknek megfelelően Jim Carrey és Woody Allen alakítják az ikreket. Az pedig hihetetlenül szórakoztató, ahogy a testvérek mindig megoldják, hogy együtt tudjanak dolgozni – a két színész végig egy ruganyos gumipánttal van egymáshoz erősítve -, ahogy azt is pazarul oldják meg, hogy bizonyos helyzetekben Bobnak elvileg nem szabadna látszódnia, míg Walt például egy tévésorozatban szerepel. És a két színész láthatóan tényleg élvezi, hogy ökörködhet, partnerként pedig megkapták a még nagyon fiatal Eva Mendest és a már nem olyan fiatal Chert.
A film elején, amikor az ikrek kiszállnak az ágyból, van egy beállítás, amely a lábukat mutatja a padlón, és olyan, mintha egy arc lenne az ágy alatt. Sokak szerint az csak valamilyen baseball felszerelés, de valójában az executive producer bújt el oda brahiból, hogy Bobby és Peter Farrelly észreveszik-e. Nem vették észre.
