Két új taggal bővül a Reggeli csapata az RTL-en

Szondi Vanda, az RTL Híradó és a XXI. század című műsorok állandó riportere és Ember Márk, színész csatlakozik a gárdához. A Reggeli nézői május 6-tól számíthatnak rájuk a képernyők előtt.

Szondi Vanda éppen 10 éve erősíti az RTL Híradó kötelékét. Két gyermek édesanyja, évek óta tagja a XXI. század című műsor csapatának, alapvetően belpolitikai riporterként tevékenykedik. Komolyabban egyetemistaként kezdett tévézéssel foglalkozni, ezt követően közel 7 évet dolgozott a köztelevíziónál. 

A Reggeliben a vendégszerepléseket nagyon élveztem, amiben óriási szerepe volt a szerkesztőség kedves, segítőkész és befogadó csapatának. Bár sokszor tudósítottam már élőben a világ legkülönbözőbb pontjairól, a legkülönbözőbb eseményekről, egy több órás élő stúdió műsor adta adrenalin löket semmihez sem hasonlítható. Örülök az új kihívásnak és bevallom izgulok is részben a feladat újszerűsége, részben az ezzel járó változások miatt."
Szondi Vanda; Forrás: RTL Sajtóklub

 

 

A műsorvezetés mellett ugyanis Vanda folytatja híradós munkáját és a XXI. század csapatának is tagja marad.


Ember Márk gyerekkorában az édesanyja által vezetett színjátszó csoport tagja volt. Több hangszeren játszik, több zenekar tagjaként is lépett már fel. A Színház-és Filmművészeti Egyetem színész szakán diplomázott, gyakorlatát a Vígszínházban töltötte, majd a társulat tagja lett. Dolgozott a Thália Színházban is, jelenleg szabadúszó. Legutóbb az RTL+ Valami Amerika című sorozatában tűnt fel.

Nagyszerű kihívás, egy élő műsorról van szó, ami abszolút új helyzet számomra és felelősséggel is jár. Kifejezetten jól éreztem magam a vendégműsorvezetői szerepben, igyekszem a legjobb tudásom szerint helyt állni a következőkben. Amikor megérkezett a felkérés, nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy elfogadjam. Egy nagyszerű csapat tagja lehetek, amiért már most hálás vagyok a szerkesztőségnek!”
Ember Márk; Forrás: RTL Sajtóklub

 


A péntek esti Fókusz adásában további részleteket árulunk el a Reggeli új műsorvezetőiről.