Kiderült, kik lesznek a Megasztár műsorvezetői

Till Attila nevét már biztosra vettük, hiszen a személye már összefonódott a nagy múltú műsorral, most azonban kiderült, hogy Ördög Nórával vezeti majd a tehetségkutatót.

Megkezdődtek a Megasztár című nagy múltú, idén visszatérő tehetségkutató felvételei, melyet az alábbi videóban jelentett be Till Attila. Tilla neve egybeforrt a TV2 műsorral, hiszen 2003-ban az ő vezetésével indult a nagy sikerű tehetségkutató, ami eddig hat évadot élt meg, a 2024-es lesz a hetedik széria. 

Forrás: TV2 Sajtószoba

 

A hat évad kisebb kihagyásokkal 2003-tól 2012-ig volt képernyőn, majd egy hosszabb szünet következett, és most - 12 év kihagyás után újraindul a csatorna egyik legnagyobb sikerű műsora. A munkálatokat már elkezdték, és most kiderült, hogy Tilla mellett a csatorna másik arca, Ördög Nóra is becsatlakozott a műsorvezetésbe: 

Korábban már kiderült, hogy a zsűriszékben ezúttal Rúzsa Magdolna, Marics Peti, Marsalkó Dávid, Molnár Ferenc Caramel és Papp Szabi foglal majd helyet.

ez is érdekelhet

Ők lesznek a Megasztár zsűritagjai

2024-ben visszatér a TV2 énekes tehetségkutatója, a Megasztár, végre kiderült, ki az az öt ember, aki a zsűriben foglal majd helyet.

Tovább