Kínossá vált a zaklatással vádolt Asia Argento a CNN-nek

A színésznővel ugyanaz történt, mint Kevin Spacey-vel: kiradírozták a sorozatából.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, két héttel ezelőtt derült ki, hogy egy Jimmy Bennett nevű egykori gyerekszínész szexuális zaklatással vádolja Asia Argentót (a 22 éves férfi szerint a sztár még akkor molesztálta, amikor 17 éves volt), aki egy magánmegállapodás keretében 380 ezer dollárt fizetett neki (kvázi hallgatási díjként).

Argento és Bourdain. Forrás: Jason LaVeris / FilmMagic / Getty Images

 

A botrány kirobbanása után Argento (aki Harvey Weinstein egyik áldozataként az elsők között lépett a nyilvánosság elé, és ezzel a #metoo kampány egyik arca lett) tagadta a molesztálást, sőt azt is, hogy szexuális kapcsolatuk lett volna, és azt mondta, csak élettársa, a néhai Anthony Bourdain kedvéért fizetett Bennettnek: a tévés séf ugyanis mindenáron el akarta kerülni a személyéhez fűződő botrányt. Később azonban kiszivárgott néhány fotó és szöveges üzenet, ami azt bizonyítja, hogy Argento valóban lefeküdt az akkor még beleegyezési korhatár alatti fiúval.

A hétéves Bennett (bal szélen) Argentóval közös filmjük forgatási buliján. Forrás: Jeff Vespa / WireImage / Getty Images

 

A színésznő-rendező szerepelt a sztárszakács Anthony Bourdain: Nem séfnek való vidék című tévéműsorának két epizódjában is, egy harmadikat pedig ő maga rendezett. A szériát sugárzó CNN most kivonta a műsorból ezeket a részeket. „Az Asia Argentóról szóló közelmúltbeli hírek miatt a CNN további értesítésig nem sugározza azokat a Nem séfnek való vidék-epizódokat, amelyekben ő is szerepelt vagy köze volt hozzá” – közölte a csatorna szóvivője.

Jimmy Bennett 2015-ben. Forrás: Paul Archuleta / Getty Images

 

A szóban forgó három részt ezenkívül eltávolították a CNN streamelős oldaláról, a CNN Go felületéről is. Pár nappal korábban egyébként Argentót az őt ért vádak miatt kirúgták az X Factor Italyból, ahol zsűritagként szerepelt volna. A rendőrség először – mint arról annak idején beszámoltunk – nem nyomozott a sztár ellen, azóta azonban elindították az eljárást, ami jelenleg is folyik.


(via Consequence of Sound)