A skandináv krimi ma már jól felismerhető márkanév, és mint ilyen, évek óta kelendő árucikk, amit mindenütt lelkesen hasznosítanak újra és másolnak le, különösen az angolszász nyelvterületen.
Péntek: Vér (2012)
Az angol krimi furcsa dolog, részben azért, mert arrafelé még mindig él az patinás Agatha Christie és a csavaros Sherlock Holmes hagyomány, részben azért, mert az angol rendőrök alapjáraton nem hordanak fegyvert, vagyis nem garantált az akció. De mi van, ha egy brit rendező skandináv recept alapján dolgozik, ahol van erőszak, nem is kevés, de fontosabb a hangulat, a környezet és a dolgok érzelni, pszichés oldala? Ez történt a Vér esetében, amely egy tengerparti kisvárosban játszódik, ahol egy fiatal lány brutális meggyilkolása ügyében nyomoz a rendőrség, köztük a testvérpár Joe és Chrissie Fairburn.
A bűncselekmény gyanúsítottja egy szexuális bűnelkövetőként számon tartott férfi (Ben Crompton a Trónok harcából), a testvérek pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy vallomásra bírják, és eközben túl messzire mennek. A testvérek súlyos beteg apja, az egykori rendőrfőnök csendesen szemléli a végzetes tragédia kibontakozását, amelyben összefonódnak a múlt és jelen történései. A filmet, amelynek Sam Mendes volt az executive producere, a csodásan megidézett hangulat és Paul Bettany, illetve Mark Strong játéka adja el, és itt valóban sikerült átültetni a brit földre a legjobb északi hagyományokat.
A szombat: A tetovált lány (2011)
Ezúttal az amerikai remake-ről van szó, nem az eredeti trilógia első részéről, amely, mint tudjuk, Stieg Larsson regényfolyamából készült, és az egész skandináv krimiőrület csúcspontja volt. És mivel az eredeti irtózatosan nagy siker lett, törvényszerűen jött az amerikai feldolgozás, amit némi meglepetésre David Fincher rendezett – ez azért volt meglepetés, mert annál azért nagyobb név ő, hogy csak úgy remake-ekkel foglalkozott.
És Fincher komolyan is vette a munkát, a filmet az eredeti helyszínen, Svédországban, az eredeti svéd karakterneveket megtartva forgatták, de angolul – a svéd közönségnek nem is tetszett, hogy a színészek egy része svéd kiejtéssel próbál beszélni -, színésznőnek pedig a félig ismeretlen Rooney Marat választotta ki. Ő pedig ugyanolyan keményen készült fel a kőkemény, mégis iszonyatosan sérülékeny Lisbeth Salander szerepére, mint annak idején Noomi Rapace – nagyon lefogyott, virrasztott, teste minden pontjára piercinget tetetett, nagyon átélte a figurát. Elismerést viszont nem kapott ezért, a film ugyanis öt Oscar-jelöléséből végül a legjobb vágásért kapott díjat.
Vasárnap: (2009)
A skandináv krimiknek két meghatározó alapmotívuma van a jellegzetes sötét, borongós hangulat mellett: a több generációt érintő bűn, illetve a felső tízezer tagjainak alapvető, kézzelfogható romlottsága, amelyet éppen csak eltakar a csillogás és a luxus. Ez utóbbit használja fel filmjéhez a német születésű, de régi hollywoodi motoros Tom Tykwer. Hőse egy Interpol-ügynök - Clive Owen bármely skandináv krimiből kiléphetett volna - és egy kerületi ügyésznő, akik elszántan küzdenek, hogy leleplezzék a világ egyik legnagyobb befolyású bankját, amely gyanújuk szerint a világ különböző pontjain végrehajtott terrorcselekményeket pénzel.
Nyomozásuk során egyre mélyebbre hatolnak egy olyan világba, melyet a kapzsiság, a korrupció és a gyilkosság ural, és rövidesen olyan nemzetközi összeesküvés célpontjában találják magukat, ahol a túlélésben csak egymásra számíthatnak. Bár a film nem lett nagy siker, de egyik legfontosabb jelenetét, a Guggenheim múzeumban lezajló leszámolást azóta is sokszor emlegetik szakmai körökben, a skandináv szálat pedig a legjobb dán színész, Ulrich Thomsen erősíti tovább.
