Megjártuk a kockamennyországot a LEGO Masters stúdiójában

Szerencsések voltunk, bejárhattuk az RTL székházában a szombaton induló új vetélkedő, a LEGO Masters forgatási helyszíneit, a világraszóló stúdiót, az elképesztő Lego-raktárat és a "kockabontót", és egy sor kulisszatitkot tudtunk meg.

A Lego zseniális dolog, több okból is. Egyrészt azért zseniális, mert a kis, fröccsöntött építőkockákból egy olyan vállalatbirodalom emelkedett fel, amelynek aligha van párja, ami képes egyre újabb területeket meghódítani egy olyan termékkel, ami minden jel szerint soha nem fog kimenni a divatból, sőt.

Okos emberek szerint egy Lego-készlet jobb befektetés, mint bármely állampapír.

És persze azért is zseniális a Lego, mert elképesztő dolgokat lehet belőle kihozni – a boltban kapható készleteken is túl. Erre „épít” az RTL új vetélkedője, a LEGO® Masters, ahol olyanok versenyeznek a fődíjért, akik sosem nőttek ki a legózásból, sőt, felnőttként megszerzett egyéb tudásukat is ebbe forgatják bele.

Forrás: MediaPress

 

Merthogy a magyar LEGO® Masters versenyzői között vannak mérnökök, nem is kevesen, logisztikusok, asztalosok, fogtechnikusok és orvostanhallgatók, de ne szaladjunk ennyire előre! A LEGO® Masters először 2017-ben, az Egyesült Királyságban került képernyőre, és Magyarország a huszadik ország a világon, ahol műsorra tűzik a vetélkedőt, ami nemcsak a Lego-rajongóknak szórakoztató, hanem azoknak is, akik szeretik a csapatjátékokat és az izgalmas megmérettetéseket. A kétfős csapatokban induló versenyzőknek, akik között vannak barátok, párok, sőt, egy anya-fia páros is, a kreativitáson, mérnöki jártasságon és kitartáson kívül olyan készségekre is szükségük lesz, mint például az együttműködő, illetve a problémamegoldó képesség. A nyertes csapat a LEGO Master cím és a stílusosan legóból készült trófea mellett 10 millió forintos pénzjutalmat is kap.

Forrás: RTL/Gerencsér Anna

 

Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy beleshettünk a díszletek mögé, és az RTL stúdiójában egy „tárlatvezetésen” megnézhettük, hol is készült a november 18-tól induló vetélkedő - Puskás-Dallos Péter műsorvezető és Dóczy Balázs „szakmai műsorvezető” társaságában. Puskás Petit nyilván nem kell bemutatni, Dóczy Balázsról azonban érdemes pár szót ejteni, mert ő a műsor lelke. Ő leginkább arról ismert, hogy elkészítette a Lánchíd négy tonnás, csaknem hatméteres, közel egymill kockából álló Lego-oroszlánját. Dóczy 2017 óta a Lego Certified Professional cím birtokosa, amit világszerte vele együtt mindössze 30 hozzá hasonló, tapasztalt alkotó mondhat magáénak, és persze ő közülük az egyetlen magyar. 2013 óta KOCKAműhely névre keresztelt családi vállalkozásában készít egyedi Lego-alkotásokat, de itt nem csak a hozzáértése, hanem a hozzáállása is számít.

Dóczy képernyőre termett, ami ritka adottság,

az ő higgadtsága, nyugodt profizmusa kell ahhoz, hogy Puskással simán vigyék a műsort. Merthogy nem mindenki való kamera elé, mint kiderült: a majdnem ezer jelentkező páros több lépcsős kiválasztáson esett át, és az ügyességi és kreatív feladatokon túl az is szűrő volt, hogy mennyire bírnak kamera előtt, versenyhelyzetben teljesíteni.

Forrás: RTL/Gerencsér Anna

 

Nem mindenki tudott, ami nem csoda, mert itt bizony az állóképesség is számított: vannak feladatok, amiket 8+4 óra alatt kellett teljesíteni, ami elképesztő fizikai megerőltetés és mentális próbatétel. Egy-egy feladat során számít a technika, a történet és a kreativitás – kivéve persze a célzott „műszaki” feladatokat, mint amikor egy minél nagyobb terhelést elbíró hidat vagy egy minél magasabb tornyot kellett építeni. Ez utóbbiaknál taktikázni is lehet, a többiek teljesítményét nézve átgondolni, mennyit érdemes kockáztatni, mennyit érdemes már rátenni, az előbbieknél pedig pluszpont a kreativitás és a történetmesélés – például, ha teljesen új funkciót kapnak adott építőelemek. Minden adásban két feladat vár a versenyzőkre, és minden adásban kiesik egy páros, de azok,

akik bekerültek a versenybe, valószínűleg így is megjárták a kockamennyországot.

A műsorhoz ugyanis két és fél millió építőkocka érkezett egyenesen Dániából, amiket egy csillogó-villogó kockaraktárban tárolnak, de maga a stúdió is minden kocka álma lehet. Itt megtalálható az összes létező Lego-kocka és figura – kivéve az olyan „brandelt” figurákat, amik például a képregények vagy a Star Wars franchise kapcsán készültek.

Forrás: RTL/Gerencsér Anna

 

És ott van persze a LEGO® Masters magyar stúdiója, amit úgy építettek meg, mintha egy hatalmas Lego-ház lenne, amiben a versenyzők maguk is Lego-emberkék lennének, állítólag a műsor történetének talán legjobb díszlete, amit jó eséllyel más országokban is felhasználnak majd, mi pedig ott állhattunk a hatalmas Lego-felhők alatt, a Lego-falak között, Lego-papagájok társaságában. Egész olyan volt, mint valami milliárdos rapper saját játszóháza, aki vagyonának egy részét legóra váltotta, de van itt egy kicsit „komolyabb” helyiség is, a „kockabontó”, ahol gondos kezek a már elkészült építményeket bontják le, hogy az elemek újra felhasználhatók legyenek.

Merthogy nemcsak a versenyzők számára jelentett mindez hatalmas munkát, hanem a készítőknek is,

a nyolc párt számos kamerával vevő stábnak gigászi mennyiségű felvett, megszámolhatatlan órányi anyagból kell egy tömör, színes szórakoztató és lényegre törő adást kell szerkeszteni, és le a kalappal előttük.

Forrás: RTL/Gerencsér Anna

 

Kicsit a stúdióbejárásra érkező újságírók is belekóstolhattak a versenybe: a műsor Lego-logóját kellett párba állva, 15 perc alatt kirakniuk. Az elsőre könnyűnek tűnő feladat rajtam kifogott – egy párnak sikerült csak teljesítenie –, de az ajándékba kapott készletet a kislányom öt perc alatt megcsinálta. Igaz, ő kapott hozzá útmutatót.

Forrás: Port.hu