A filmeknek számos ihletője van, nem csak a könyvek vagy valós események, hanem akár a tudomány is. A pillangóhatásként (vagy pillangóeffektusként) elhíresült elmélet Edward Lorenz meteorológus nevéhez kötődik, aki a hatvanas évek elején írt tanulmányt, amiben megjegyezte, hogy „egy sirály egyetlen szárnycsapása örökre megváltoztatná az időjárás folyamát”. Későbbi hivatkozásaiban a sirályból a sokkal költőibb pillangó lett. A pillangóhatás a kiindulási tényezők fontosságát hangsúlyozza a káoszelméletben, leegyszerűsítve arról van szó, hogy egyetlen esemény beláthatatlan következményeket indíthat el. Az elmélet legismertebb filmes feldolgozása az Ashton Kutcher főszereplésével készült Pillangó-hatás (2004) – ez annyira adja magát, hogy külön nem is vettük fel a listára, de következzen még hét film, amelynek dramaturgiájában nagy szerepet játszik a pillangóeffektust.

Véletlen (1987)

Krzysztof Kieslowski lengyel rendező szakmájának egyik legjobbja volt: filmjei nem magyarázzák meg az eseményeket, a nézőnek kell megfejteni azok jelentését, szereplői pedig olyan valósak, mintha ott ülnének mellettünk, és együtt néznék velük a filmet. Itt van például Witek (Boguslaw Linda), a Véletlen főszereplője, aki hirtelen úgy dönt, Varsóba utazik, és elkezd futni a vonat után.

Hogy mi történik eztán, arra háromféle variációt is ad a film, megmutatva, hogy egy ilyen banális pillanat milyen mélyen befolyásolhatja a fiatal diák életét.

A pillangó szárnycsapása egy sört vásárló alak, aki a szereplők tudta nélkül van hatással az eseményekre. A film olyan témákat jár körül a lehető legtöbb nézőpontból, mint a vallás és a politika, de alapvetően a kommunizmus alatti lengyel társadalmat mutatja be. Sokáig nem is engedték bemutatni: már 1981-ben elkészült, de csak ’87-ben láthatta a közönség – ironikus módon a cenzúra azért tiltotta be, mert a lengyelországi cenzúrát bírálja.

A nő kétszer (1998)

A brit színész, Peter Howitt első rendezése (később olyan filmek kerültek ki a kezei alól, mint a Válótársak vagy a Johnny English) egy romantikus komédia, amelyet az előbb tárgyalt lengyel film, a Véletlen inspirált.

A finoman rétegzett alkotás a bonyolult filozófiai kérdéseket és politikai elméleteket könnyed, mainstream tálalásban teszi fogyaszthatóvá.

A történet főszereplőjének, Helennek (Gwyneth Paltrow) nem indul valami jól a napja: kirúgták a munkahelyéről és épp hazafelé tart – életének további alakulása viszont attól függ, hogy eléri-e a metrót vagy sem. Ebben fontos szerepe van egy anyának, akinek ugyan nem látjuk az arcát, de ő a történetben a szárnyát rebbentő pillangó. Innentől Helen élete „kettéválik”, és láthatjuk azt is, hogy mi történik, ha eléri és mi történik, ha nem éri el a metrót. A nő kétszer az alternatív életekről szóló filmek egyik fontos állomása a filmtörténelemben.

A lé meg a Lola (1998)

A német kultfilm nagy port vert a bemutatójakor, és még ma is jelentős alkotásként tartják számon. Tom Tykwer volt a film írója, rendezője és egyik zeneszerzője is – nem véletlen, hogy a zene különösen fontos ebben az egyszerre menő, pörgős és filozofikus filmben.

A lé meg a Lola nem csak szemlélteti a pillangóeffektust, hanem az egész arra épül:

Lola pasija pénzbehajtóként dolgozik, és az egyik alkalommal elhagyja a lóvét, egész pontosan százezer márkát, és húsz perce van, hogy előkerítse, különben a főnöke kicsinálja. Mint minden derék férfi, ő is rögtön segítséget kér a barátnőjétől, Lolától (Franka Potente), aki őrült rohanásba kezd Berlin utcáin, hogy előkerítse a lét. Ám elsőre elbukik, aztán mégis életben van, és elölről kezdődik a húsz perc: a film az Idétlen időkig komolyabb verziója, hiszen Lola minden újrakezdésénél emlékszik a korábban elkövetett hibákra, és ez segíti őt a küldetésben – akár a számítógépes játékokat hozhattam volna analógiaként.

A pillangó megrebbenti szárnyát (2000)

Az Audrey Tautou főszereplésével készült francia film már a címében is a pillangóhatást idézi meg, és akár A nő kétszer, ez is egy romantikus vígjáték, szintén első filmes rendezőtől, Laurent Firode-tól.

A történet egyetlen nap alatt játszódik Párizsban, és a szereplők úgy befolyásolják egymás életét, hogy ennek nincsenek is tudatában.

A véletlent, a káoszt és a sorsot középpontba álltó film cselekményét egy reggel elolvasott horoszkóp indítja be, és olyan hétköznapi tárgyak befolyásolják az eseményeket, mint egy lottószelvény, egy kavics vagy épp egy homokszem. A pillangó megrebbenti szárnyát betekintést enged a párizsiak életébe, és emiatt kicsit széttart a dramaturgiája, és nem minden karakter kap elég játékidőt, hogy érdekes legyen, de mindenképp helye van a listánkon, mert sugárzik belőle a francia filmek bája és persze a pillangóeffektus hatásmechanizmusa.

Donnie Darko (2001)

Akár már azt is a pillangóhatás bizonyítékának tudhatjuk be, hogy ezzel a filmmel lett kultikus sztár a címszereplő, különc tinédzsert alakító Jake Gyllenhaal. A filmet íróként és rendezőként is jegyző Richard Kelly pedig örökre beírta magát a nehezen megfejthető, rejtélyes és hangulatos alkotásokat készítő művészek közé. A Donnie Darko egy kamasz fiúról szól, akinek megjelenik egy groteszk, ember nagyságú nyúl, Frank, aki figyelmezteti a közelgő veszélyre: egy repülőgép-turbina zuhan a srác szobájába. De miután megmenekült, Donnie meg van győződve róla, hogy huszonnyolc nap múlva vége lesz a világnak.

A filmben megjelenik az időutazás, a kvantumfizika, a paradoxonok és a vallási témák is, miközben különböző idősíkok keresztezik egymást – szóval itt elég sok pillangó csapkod a szárnyával.

Ez is érdekelhet

8 elképesztő időutazós sci-fi, amiről talán nem is hallottál

Egyedi megközelítések, műfaji koktélok és időparadoxonok a tudományos-fantasztikus filmek kedvelőinek.

Lássuk!

Káoszelmélet (2008)

Egy újabb film, amit már a címe is arra predesztinál, hogy a listánkon landoljon. És nem csak a címe miatt, hiszen egy férfi rohamosan romló élete a káoszelmélet miatt lesz egyre boldogtalanabb. A motivációs előadó, Frank (Ryan Reynolds) a pontosság megszállottja, ám felesége, Susan (Emily Mortimer) nem rajong annyira a táblázatszerűen megtervezett életért. Hogy kizökkentse férjét, tíz perccel visszaállítja az órát, hogy több ideje legyen a férfinek egy nagyon fontos nap reggelén. Ám sajnos a dolog rosszul sül el, és Frank lekési a kompot, ezzel beindul a pillangóeffektus. A listán szereplő hasonló filmekkel ellentétben azonban (pl. A nő kétszer)

itt nincsenek alternatív valóságok, időutazás vagy bármiféle fantasztikus elem: ez maga a rögvalóság, mégpedig annak legzűrösebb formája.

Persze nem kell nagy katasztrófákra gondolni, ez mégiscsak egy hollywoodi vígjáték, de azért érdekes megfigyelni, ahogy a film megmutatja a káoszt, amit egyetlen esemény kiszámíthatatlan következményei okoznak.

Időről időre (2013)

Az Igazából szerelem rendezőjének, Richard Curtisnek harmadik filmje egy időutazással megspékelt szerelmi történet. A 21 éves, magányos Tim (Domhnall Gleeson) rájön, hogy képes utazni az időben, és ezt arra használja, amire minden korabeli srác használná: szerelmi kalandra indul, és meg is ismerkedik Maryvel (Rachel McAdams).

Ám rá kell jönnie a pillangóhatás örök törvényére: hiába utazunk vissza az időben, hogy helyrehozzuk a múltbéli hibákat, az a bizonyos pillangó valahol így is, úgy is meglebbenti a szárnyait.

Az igazi csavar pedig az, hogy Curtis alkotása nem egy szerelmes film, hiszen fő ihletforrása Hitchcock Psychója volt, és időutazós filmnek sem valami remek, mivel felrúgja a szabályokat, és teljesen logikátlan a vége. Ennek ellenére kellemes és tanulságos szórakozás.

+1 Jurassic Park (1993)

Bár Spielberg dinós klasszikusában Dr. Ian Malcolm (Jeff Goldblum) matematikus a káoszelméletet mutatja be Ellie (Laura Dern) kézfején, az egész film a pillangóeffektust szemléltet:

miként esik darabjaira egy álom csupán azért, mert egy idióta programozó lekapcsolta az áramot.

(via TasteofCinema, Wikipedia)