Az RTL műsorán futó Tippelj és vidd el! című vetélkedő valójában egy licenszelt műsor: az eredeti koncepció lassan hetvenéves, ugyanis 1956-ban indult Amerikában a The Price is Right, ami mindmáig töretlen sikerrel fut. Olyannyira, hogy számos ország készített belőle saját verziót. A The Price is Right-franchise különféle verziói 1972 óta léteznek, Magyarországon idén májusban indult a Tippelj és vidd el! Istenes Bence vezetésével, a narrátora pedig Jakab Csaba.

A magyar változat elég nagy nem tetszést váltott ki, főként a folyamatos zajongás és visítás miatt, amiben a műsorvezető, a játékosok, és a közönség egyaránt részt vesz. Mindenki óbégat, sikít, futkározik, ugarbugrál.

Ahogy a PORT.hu kritikusa írta: „A The Price is Right nevű klasszikus amerikai vetélkedő magyar verziója nem arról szól, ki viszi haza a főnyereményt, hanem arról, melyik versenyzőnek megy a legmagasabbra a pulzusa, és ki tud hangosabban visítva ugrálni a színpadon.”

íme a kritika

Tippelj és vidd el! - Ordítva levezényelt sikolyfesztivál

A The Price is Right nevű klasszikus amerikai vetélkedő magyar verziója nem arról szól, ki viszi haza a főnyereményt, hanem arról, melyik versenyzőnek megy a legmagasabbra a pulzusa és ki tud hangosabban visítva ugrálni a színpadon.

Tovább

A vetélkedő eredeti verziója először 1956 és 1965 közt ment a NBC-n, majd az ABC-n. Ez csak részben hasonlított a ma ismert struktúrára, hiszen az egész játék annyi volt, mint amivel a mostani kezdődik: különböző termékek árát kellett megtippelni. Ez lehetett bármi, szappantól az étkészleten át egész az autóig, de az egyik legemlékezetesebb talán az volt, mikor

az 1959. február 4-i adásban egy ló árát kellett megtippelni. És mivel minden árut bemutattak a stúdióban, a pacit is frankón bevezették oda.

Ekkor még nem lehetett hazavinni a cuccokat, így természetesen a győztes nem lovagolt el a naplementébe. Az egész valójában egy licitverseny volt: a négy játékosnak el kellett találni az adott áru értékét, és körönként lehetett módosítani a liciten. Aki a legközelebb volt hozzá, és nem lőtt túl az eredeti áron, az nyert. A legügyesebb játékos pedig továbbjutott a következő műsorba. A nézők is játszhattak: ők régi jó szokás szerint levelezőlapon küldhették be a licitjeiket. A The Price is Right ma ismert struktúrája már az újrainduláskor, a hetvenes években alakult ki. Számunkra most ez az érdekesebb.

Ahogy korábban írtam, a műsorban a játékos, a műsorvezető és még a közönség is aktívan részt vesz, így erre a három kategóriára lebontva nézzük meg, hogy öt különböző országban, Amerikában, Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Magyarországon hogyan is néz ki a The Price is Right című műsor.

amerikai verzió, 1959. február 4. (az a bizonyos lovas adás)

A műsorvezető

Megmondom őszintén, én sehol sem találtam ahhoz hasonlót, amit Istenes Bence művel. Az az infantilizmus, amivel levezényli a vetélkedőt, nem jellemző a többi ország műsorára. Sőt, a leggyakrabban öltönyös úriemberek vezetik a játékot. Ez azért lényeges elem, mert jócskán megváltoztatja az összhatást. Arról van szó, hogy a magyar verzióban mindenkin eluralkodik a téboly: a játékosokon, a közönségen és a műsorvezetőn egyaránt.

A franchise többi verziójában van egyfajta higgadt kontroll abban, ahogy a műsorvezető viselkedik.

Attitűdjével azt üzeni: ő kívül áll ezen az egészen, hiszen ő a porondmester, neki kell kézben tartania ezt az egész cirkuszt. Istenes Bence karakteréhez talán a francia adás játékvezetője, Vincent Lagaf' áll a legközelebb, benne van meg az a hebrencs magatartás, amit Bence durván túltol. Az olasz verzió, a OK, Il Prezzo è Giusto! különlegessége pedig, hogy ott a nyolcvanas évek közepétől női házigazdája volt a műsornak, egészen 2001-ig, amikor megszűnt.

olasz verzió

A műsorvezető mellett fontos szerepe van még a konferansziénak, aki a termékeket mutatja be (Magyarországon Jakab Csabát hallhatjuk, aki a nézőtér hátsó sorában ül), valamint azoknak a statisztáknak, akik a termékbemutató narráció alatt sürögnek-forognak a tárgyak körül. A német RTL-en, a kilencvenes években vetített verzió, a Der Preis ist heiß (ami 2022-ben újraindult) tovább fejlesztette ezt, és még afféle kabaréjeleneteket is tartalmazott: a termékeket ugyanis nem csak úgy megmutatták, hanem egy poénosnak szánt szkeccsbe illesztették bele, ahol többek közt – ha jól értem a YouTube-on megtekinthető adást – a megfáradt aranyásó hazatér a csodás konyhába, és a mosógép mossa helyette az aranyat (ha-ha!). Végül beszáll az új dzsipjébe, amibe begyömöszöli a műcsacsit is, amivel érkezett. Igazából várom már, mikor csapnak le erre a hazai készítők, és kérik fel az egykori Mikroszkóp Színpad stábját pár remek jelenethez.

A játékosok

Játékos nélkül nincs játék, tartják a bölcsek, és a Tippelj és vidd el! különlegessége, hogy bárkiből lehet játékos, hiszen a műsorvezető hasraütésszerűen kiválaszt négy embert a közönség soraiból, akik aztán olyan megbecsülés és rajongás közepette mennek ki a helyükről, mintha az idény legjobb focistái lennének. Ölelés, ujjongás, pacsi követi útjukat. Mondhatnám, hogy talán ezen a téren a legeklektikusabb a műsor, mivel ahány játékos, annyiféle attitűd, de a gyakorlat azt mutatja, hogy nem így van.

Nem csak nálunk, az általam megnézett összes verzióban a legtöbb játékos zsigerből tolja azt az infantilis viselkedést, amitől ez a műsor elviselhetetlenné válik.

francia verzió

Ezen a ponton érdemes kitérni arra a műsorkészítés szempontjából fontos döntésre, hogy Magyarországon a koronavírus-járvány után és egy durva infláció kellős közepén indították el a műsort. Ennek két oka is lehet: egyfelől az embereknek kevesebb pénzük van a luxuscikkekre, így jobban rávehetők az olyan játékokra, amikben tárgynyereményt lehet hazavinni (az okostévé és a babacuccok még mindig az élen vannak). Másfelől közösen lehet szörnyülködni azon, hogy milyen drága lett minden, hiszen már az sem olcsó, ha az ételízesítő árára 1 500 forintot tippel a játékos, de amikor kiderül, hogy majdnem a duplája, közös hőbörgés indul a közönséggel. Jut eszembe, ez behoz egy harmadik aspektust is, ugyanis a jelenlegi árak – legyen szó bármilyen termékről élelmiszertől a reluxatisztítón át az elektromos rollerig – köszönőviszonyban sincsenek azzal, amennyibe ezek a dolgok fél évvel ezelőtt kerültek. Így hiába szoktuk meg éveken keresztül az árát valaminek, jelenleg már tuti nem annyi. Ezzel pedig a tippelés is nehezebbé vált.

német verzió (a műcsacsival)

A műsor közben az egész színpadot belakja a játékos, már nincs az, hogy hová kell állni, hová kell menni, mikor mit kell csinálni: rohangászhat kedvére, ahová akar, csak győzze lekövetni az operatőr. Ez a szabadság egyfajta magabiztosságot is ad a játékosoknak, egyenrangúnak érzik magukat a stábbal, és ez a Tippelj és vidd el! legcsábítóbb tulajdonsága: bárki megkaphatja az öt perc hírnevet.

Temetjük a tévét, de ilyet nem tud a stream.

A közönség

A magyar kereskedelmi tévézés hajnalán magam is voltam hasonló műsor felvételén, így tapasztalatból tudom, hogy a közönség nem ilyen hangulatban érkezik, ezt el kell érni nála. Erre pedig külön emberek vannak, akik szórakoztatják, hangulatba hozzák az embereket, és elmondják, hogy milyen jelzésre, hogyan kell reagálni (tapsol, feláll, zajt kelt, stb,). Egészen biztos, hogy ez mindenütt máshol is így van, szóval a Tipplej és vidd el! közönségét (és leendő játékosait) is felspanolják az adás előtt.

amerikai verzió, 2001.

Bármilyen furcsa, a közönség már a The Price is Right eredeti, ötvenes évekbeli adásaiban is aktív részese volt a játéknak: az ott ülő emberek ugyanúgy bekiabálták, hogy szerintük mennyibe kerül az adott termék, mint most. Két különbség volt: egyfelől nem mutatták a közönséget, csak hallani lehetett, másfelől a játékosok nem biztatták a nézőtéren helyet foglalókat, hogy segítsenek tippelni.

Ez a koncepció tulajdonképpen azt az érzést adja meg a nézőknek, hogy beleszólhatnak a játékba, ott helyben (és nem a tévé előtt), óbégathatják be a játékosnak, hogy rosszul gondolja, nem ennyi az annyi.

Nem véletlen, hogy ez minden általam nézett verzióban azonos, hiszen a nyeremények mellett ettől tud bezsongni igazán, aki elmegy egy ilyen játékba: nem csak némán kell kuksolnia, hanem az ő véleménye is meghallgattatik. Legalábbis ennek az illúzióját élheti át, pont mint a közösségi oldalak kommentelői.

magyar verzió

A Tippelj és vidd el! szinte tényleg teljes egészében átvette az eredeti műsor(ok) stílusát, ám ez az állandó ordítozás, rohangálás, és a különféle eszközök csipogása, kattogása (tényleg, ezt majdnem elfelejtettem: már az ötvenes években is irritáló kolomp szólt a műsorban) inkább elriasztja a nézőt, mintsem a képernyő elé csalogatja. Legalábbis az utóbbi hetek nézettségi adatai ezt mutatják.

(via Wikipedia)