Megvan a két döntős, ők csapnak össze a A Konyhafőnök VIP Fináléjában

A finalistáknak különleges segítőik is lesznek a háromfogásos menüsorhoz.

Az RTL főzős vetélkedőjének legutóbbi adásban a három versenyzőnek, Ripli Zsuzsinak, Kardos Eszternek és Dobos Evelinnek a finn konyha rejtelmeibe kellett belevetni magukat, és olyan alapanyagokkal dolgoztak, mint a rénszarvas, a pisztráng, a hering, a harcsa, a tarisznyarák és a süllő. Ezekből kellett elő- és főételt készíteniük.

Dobos Evelinnek nem igazán sikerült az első feladat, minden összetevője unalmasra és ízetlen sikerült, és még a hússal se bánt jól. Ám a második körre már megérkezett a segítője, és édesanyjával közösen már jobban ment a főzés. Igaz, a burgonyapuffancsok véletlen a kukában landoltak még a tálalás előtt.

 

Ripli Zsuzsinak a húga, Kardos Eszternek pedig a barátnője, Nagy Alexandra segített. Alexandra a tökéletességre törekedett, és folyamatosan kérdésekkel bombázta Esztert, ami kicsit hátráltatta őt a konyhában, ám végül megtérült a befeketett energia: a zsűri Zsuzsitól búcsúzott el.

 

A kék csapat utolsó versenyzője könnybe lábadt szemekkel búcsúzott, és azt mondta, hiányozni fog neki a verseny, a közös főzés, de elsősorban mentora tanácsai.

 

A Konyhafőnök VIP fináléját ma este, 20:00-tól láthatjátok a RTL-n,

és izgalmakban itt sem lesz hiány: Eszternek Geszler Dorottya segít, ám a tempó nem az igazi.

 

Evelinnek és segítőinek pedig az összetevőkkel gyűlik meg meg a baja.

 

(via RTL)