Van olyan rendező, aki még a teljesen szétcsapott, kiélt és agyonplasztikázott Mickey Rourke-ban is megtalálja a zseniális, érzékeny, mégis önmagát adó színészt. Darren Aronofsky a rendező neve.
Hogy miért olyan népszerű Amerikában a pankráció, az számomra rejtély. Félmeztelen, kigyúrt férfiak úgy tesznek, mintha nagyon haragudnának egymásra, majd egy gondosan megkoreografált, nagy „fordulatokat” is rejtő kamuküzdelemben úgy csinálnának, mintha verekednének. Az egészet birkózásnak nevezik, miközben a tömeg tombol, miközben mindenki tudja, hogy itt semmi sem igazi, még az izomkötegek is többnyire különböző féllegális vagy illegális teljesítményfokozóknak köszönhetők. Darren Aronofsky (Fekete hattyú, Rekviem egy álomért) számára azonban mindez rendkívül hálás filmes alapanyag, és A pankrátor mindent megmutat, amit NEM láthatunk a néha nálunk is látható közvetítésekben.
Hősünk Randy Robinson, „művésznevén” a Kos, aki a nyolcvanas évek végén a pankráció ünnepelt királya volt. Húsz évvel később éppen, hogy a kenyérre valót össze tudja verekedni magának New Jersey-i középiskolák tornatermeiben. Mivel képtelen bármiféle emberi kapcsolat fenntartására, a lányával is már régen eltávolodtak egymástól, csak a pankráció nyújtotta eksztázis és a rajongók szeretete tartja életben. Egy szívroham azonban kiüti őt a ringből és addig megszokott életéből. Újra felveszi a kapcsolatot lányával, sőt egy szintén új életet kezdő táncosnő személyében még a szerelem is rátalál, de képtelen szakítani régi életével, hiszen csak akkor érzi magát valakinek, ha ringbe szállhat.
Akármilyen nagyszerű rendező is Aronofsky, a film Mickey Rourke nélkül nem lenne az, ami, pedig a színész egy darabig nem akarta elvállalni a szerepet, mert rühelli a pankrációt, és a gyártó stúdió inkább Nicolas Cage-et akarta felkérni, aki el is kezdett gyúrni rá. A rendező azonban megmakacsolta magát, addig rágta Rourke fülét, amíg az igent nem mondott, szegény Nic Cage pedig mehetett vissza pocsék filmeket csinálni. Rourke azonban erre a szerepre, erre a karakterre született, rövid profi bokszolói karrierje során annyiszor szétvert és annyiszor rosszul összeplasztikázott arca ugyanazt árulja el, mint civilben is, mint itt a főhős arca. És Rourke tényleg tündöklik, él a kamera előtt, elfeledtetve azt a több tucatnyi borzalmas vagy legalábbis gyenge filmet, amit bevállalt, és megmutatva egy teljesen emberi, esendő oldalát. Oscar-jelölés és megannyi díj járt érte.
