Steven Seagal a 90-es évek elején élte fénykorát, az Úszó erőd idején még úgy tűnt, hogy a következő Schwarzenegger is lehet belőle. Ehelyett most sorra gyártja a 3 pontos akciófilmeket, állampolgárságokat gyűjt és késeket árul.
Még mindig forgat, nem is keveset
Bár 1998-ban lejárt a szerződése a Warner Brothers filmstúdióval, azóta is megállás nélkül jönnek ki újabb és újabb filmjei, de ezek már csak dvd-n jelennek meg. A 2016-os év különösen termékenyre sikerült, összesen 7 filmje jött ki, amik 3 és 4 pont körüli értékeléseket kaptak az IMDb-n.
Kihagyott pár nagy lehetőséget
Hatalmas barátja Jackie Channek, aki neki szánta a Csúcsformában 3 főgonoszának szerepét, de visszautasította, így került a filmbe Hiroyuki Sanada. Egy másik nagy lehetőség lett volna a visszatérésre az Expendables, amiben Stallonétól Dolph Lundgrenig mindenki ott van, csak Seagal hiányzott. Állítólag kínáltak neki szerepet, de ezt sem vállalta, mivel nincsen jóban az egyik producerrel.
Saját márkás portékák
Foglalkozik szőlőtermesztéssel, és volt egy hatalmas levendulaültetvénye is, de a saját nevére a Steven Seagal’s Lightning Bolt nevű energiaital vette. Emellett összeállt egy kaliforniai késgyártóval, hogy kidobjanak egy Steven Seagal-os sorozatot. Egy katana kardot például potom 286 ezer forintért adnak.
Rendőrködött is
Egy időben tanácsadóként dolgozott a luisianai rendőrségnek. Mivel a sheriff nagy akciófilmrajongó volt, Seagalt kérte fel, hogy részesítse harcművészeti képzésben a rendőreit. Később egy jelképes posztot is kapott, és szerepelt egy több évadot megért rendőrös realityben is, amiben helyi bűnügyek nyomában jártak.
Furcsa barátságokat köt
Az utóbbi években elsősorban azzal került be a hírekbe, hogy jó barátságot ápol Putyinnal, állítólag a küzdősportok szeretete a kapocs kettejük között. Támogatta a Krím félsziget elfoglalását is, és blues zenekarával fellépett ott a megszállás után a Putyin-barát Éjjeli Farkasok motorosklub meghívására. Tavaly a szerb után megkapta az orosz állampolgárságot is, azóta nem szívesen látják viszont Ukrajnában, és bukott egy észtországi fesztiválfellépést, viszont három évvel ezelőtt még Magyarországon koncertezett. Idén októberben pedig a világ egyik legszélesebb körben elítélt vezetőjével találkozott, Rodrigo Dutertével, a Fülöp-szigetek elnökével, akinek a politikája több ezer ember erőszakos halálához vezetett. Seagal az új filmje forgatásához keresett helyszínt, amikor beugrott hozzá egy kedélyes beszélgetésre.
Megcsapta a Weinstein-botrány szele
Harvey Weinstein gyors bukása annak is köszönhető, hogy egyre többen állnak ki a nyilvánosság elé azzal, hogy őket is zaklatta a híres producer. Az ügy egyik mellékhatása, hogy egy Lisa Guerrero nevű színésznő-újságíró bevallotta, hogy neki Steven Seagallal volt egy horrorisztikus élménye, mikor azután bukott egy főszerepet, hogy nem volt hajlandó egy második, éjszakai meghallgatásra visszamenni a színész házába, aki már az első meghallgatáson is egy szál selyemköntösben fogadta. Nem ő az első színésznő, aki hasonló vádakat fogalmaz meg a színész ellen, korábban Jenny McCarthy jelezte, hogy megpróbált visszaélni a helyzetével egy szereplőválogatáson, de egyelőre bizonyítást nem nyert semmi.
Forrás: Looper, New York Post, Hollywood Reporter