A rettenthetetlen Mel Gibsonnak mindössze a második rendezése volt: az első, az 1993-as Az arc nélküli ember kis költségvetésű, csendes melodráma, talán nem is ismerik sokan. Óriási lépés volt ez, és talán nem túlzás azt állítani, hogy A rettenthetetlen filmtörténeti jelentőségű: tökéletesen megkomponált, látványos és naturalista csatajelenetei teljesen átformálták a harcok bevett megjelenítését.

 Annak idején sok kritika érte Gibsont és a forgatókönyvíró Randall Wallace-t (A vasálarcos, Katonák voltunk). Wallace korábban nem hallott William Wallace történetéről, és bár adná magát, nem ismert, hogy az őse lenne. De annyira megragadta őt a férfi szellemisége és az egész történet romantikus volta, hogy úgy érezte, az ő vére csörgedezik az ereiben. A kritika a film történelmiségét érintette, ugyanis számos valótlanságot tartalmaz, kezdve már a címmel is, mert "bátor szívű"-nek nem Wallace-t, hanem Robert de Bruce-t (a filmben Angus Macfadyen) nevezték. Wallace feleségét is eredetileg Mariannak hívták, de félő volt, hogy a nézőt összezavarja, mert nagyon emlékeztet Robin Hood szerelmének nevére - így lett belőle Murron. A nevezetes kék arcfestést sem használták már abban a korszakban, és a filmben látható tradicionális skót öltözeteket is jóval később viselték.

De ezeken kívül is számos pontatlanság, csúsztatás van a filmben, mi több, egyesek a legkevésbé hiteles történelmi filmnek tartják A rettenthetetlent - ezeket viszont Gibson soha nem tagadta, de azzal indokolta, hogy dramaturgiai okokból változtattak a történelmi tényeken, azaz jobb, gördülékenyebb lett a sztori. Sok skót fel is háborodott Robert de Bruce filmbéli ábrázolásán, mert ő ugyanolyan nemzeti hősük, mint Wallace. 

Ez fel is veti a kérdést, hogy akkor lehet-e, érdemes-e történelmi filmet készíteni, de ha jobban belegondolunk, még a legpontosabbnak hitt is telis-teli van hibával, és egyébként is: lehetetlenség tökéletesen rekonstruálni egy adott korszakot, eseményt. Gibson legalább közöl,te, hogy ő csak egy jó mozit akart csinálni.

Gibson eredetileg nem akarta eljátszani a címszereplőt, mert túl öregnek érezte magát hozzá, Jason Patricket szerette volna William Wallace-nak, de a stúdió csak úgy volt hajlandó finanszírozni a filmet, ha magára osztja a szerepet.

Az első vágásnál közel négy órás lett a film és sokkal brutálisabb jeleneteket tartalmazott, de ezzel a legmagasabb korhatár besorolásba került volna - ami azt szokta jelenteni, hogy jó eséllyel kevesebb pénzt hoz a konyhára, hiszen a potenciális közönség egy részét kapásból kizárják -, így Gibson megszelidítette a végső változatot. Vajon milyen lehetett az eredeti? Gibson erőszak iránt beteges rajongását ismerve nem lehetetlen, hogy többek között élesben mutatta volna Wallace filmvégi feltrancsírozását, amit még így is rendkívül kellemetlen nézni.

A nevezetes csatajeleneteket volt, hogy ismét fel kellett venni, mert némelyik statiszta nem vette le a napszemüvegét vagy a karóráját. Az egri csillagok után úgy látszik, a régi korok harcosai hajlamosak órában összecsapni az ellenséggel. 1400 statiszta vett részt a jelenetekben, köztük a Wallace-klán jó néhány tagjával, és sok ír katona volt köztük - a filmet Írországban forgatták, nem Skóciában. 

 Az állatvédők nyomozást indítottak a csatajelenetekben szereplő lovak miatt, de megnyugodtak, miután kiderült, hogy a filmben lemészárolt állatok mechanikus másolatok voltak. Gibson fel is ajánlott öt dollárt annak, aki kiszúrja, melyik volt igazi és melyik nem. De a nyílvesszőknél a színész-rendező nem ismert tréfát: azok bizony valóságosak voltak.

Wallace nevezetes, csata előtti tüzes beszédét senki nem ismerte, mert Gibson azt akarta, hogy a hatás valóságos legyen, és a szereplők tényleg libabőrösek legyenek tőle. Ez sikerült is neki, mert a vászonról is piszok hatásos, élőben milyen lehetett! Az viszont sok problémát okozott, hogy amikor Gibson elkiálktotta magát, szegény lova rögtön meg akart indulni.

Hihetetlen, hogy 1995-ben elég szerényen végzett a film a bevételi listákon. 75 milliós költségvetését épp csak sikerült behozni az Egyesült Államokban, és a nemzetközi piacon sikerült csak nagyjából megduplázni ezt az összeget. Abban az évben a legsikeresebb a Toy Story volt, és olyan filmek előzték meg, mint az Ace Ventura, Mindörökké Batman, Jumanji, Casper, Die hard 3, Waterworld, Pocahontas, Aranyszem - mi tagadás, erős év volt. A rettenthetetlen végül az Oscar-átadón tarolt. 5 díjat kapott: legjobb film, legjobb rendező, legjobb operatőr, legjobb smink, legjobb hang. James Horner fantasztikus zenéje pedig az egyik legismertebb lett, azóta számos film előzetesében is felhasználták.