Ez az olasz sorozat, amely sokáig elképzelhetetlen volt Terence Hill nélkül.
2000-ben indult az olasz Rai 1-en, és azóta lényegében a mai napig töretlen népszerűséggel fut a Don Matteo, amelynek több mint húsz éven át Terence Hill volt a címszereplője. A sorozat főhőse, Don Matteo, egy festői vidéken fekvő olaszországi kisváros plébánosa, aki korábban misszionáriusként dolgozott. Ám ezúttal nem az igehirdetésben jeleskedik, hanem epizódról-epizódra izgalmas bűnügyeket göngyölít fel, a rejtélyek megoldásában nem egyszer beelőzve az olasz csendőrséget is.
A széria Magyarországon 2002-ben került először képernyőre, vetítette többek közt az M1, az AXN Crime, a Duna és a Prime is, és természetesen Ujréti László volt Terence Hill magyar hangja. A színész azonban a 13. évad közben távozott, és Don Matteo helyét Raoul Bova karaktere, Don Massimo vette át. Olaszországban már a 15. évad is lement, de mi még csak a 13.-nál tartunk.
13 évad készült eddig ebből a könnyed krimiszériából, melyben kedvenc pofonosztónk békés papként old meg bűntényeket a napfényes Itáliában. Tévéajánló.
TovábbA sorozat hétköznap délelőttönként a Prime-on látható. A 13. évad fináléját augusztus 17-én, hétfőn 10:40-kor vetíti a csatorna, a 14. évad pedig rögtön másnap, augusztus 18-án, kedden 11 órakor debütál. Az új epizódok ezt követően hétköznap délelőttönként, változó időpontokban, 10:00 és 11:05 között kerülnek képernyőre.
Via: Sorozatwiki







