Ugyanazt, mint a Rossz szomszédság 2 (2016) első részében: kiutálod őket úgy, hogy felveszed a kesztyűt, és még náluk is hibbantabb leszel!
Sokáig ez egyfajta tabu volt, de ma már a családi vígjátékok lehetnek bevállalósak. Egy apuka is bulizhat és szívhat, és egy anyukának is lehetnek pajzán gondolatai, a komoly dolgokról pedig viccesen, sőt, trágáran is beszélhetünk. Ez az olyan vígjátékok titka, mint a Felkoppintva, a Lepattintva, a 40 és annyi, vagy éppen a Rossz szomszédság. Utóbbi olyan sikeresnek bizonyult, hogy elkészült a második része is, ami természetesen nem az ördögtől való gondolat, de néhány buktatót rejt. Mert a nézők ugyanazt várják, mint az első filmben, közben valami mást is.
A kedvesen ütődött Radner család, Mac (Seth Rogen) és Kelly (Rose Byrne) visszatér, immár második gyereküket várják, azért nagyobb házba költöznének, van is vevő, meg egy „türelmi időszak” az átadásig. Csakhogy a szomszéd házba most egy főiskolai lányegylet költözik, akik éjjel-nappal buliznak, így hőseinknek minden esélye megvan arra, hogy bukják az új házat és vele a foglalót, ám felbukkan Teddy (Zac Efron), előző rész bájgúnárja, hogy kihúzza őket a csávából. Megindul a háború a két tábor között, lesz is mindenféle szabotázs, egymással való kiszúrás, eltolt partyk és ellopott cuccok, tisztára, mint az első részben. Jobban belegondolva, minden olyan itt, mint az első részben, azzal a különbséggel, hogy itt nem teljesen tufa srácok, hanem némivel érzékenyebb és agyasabb lányok költöznek be, akik ugyan nyuggereknek hívnak mindenkit, aki elmúlt 20 éves, de azért akarnak itt bulizni, hogy ne kelljen a kissé nemi erőszak szagú helyi HÖK-ös bulikba járniuk.
Gond az, ha tetszett az első rész, hogy a második ugyanolyan? Talán, és ezt Nicholas Stoller rendező is tudta, igyekezett is sok apróságot megújítani, például rengeteget viccelnek a politikai korrektség rovására, és a lánynak próbál némi egyéniséget adni – legalábbis az őket vezető Chloe Grace Moretznek -, de legfőképp azzal tett jót a filmnek, hogy nem vett semmit sem túl komolyan. Itt mindenki évtizedek óta készít vígjátékot, a főszereplő és egyben producer-forgatókönyvíró Seth Rogen például 13 éves korában kezdett el stand-upozni és már befutott komikusoknak szöveget írni, egyszerűen a vérükben van a dolog. Ennél fogva tökéletes időzítéssel és hangsúllyal adnak elő kevésbé sikerült poénokat is, otthonosan mozognak a történetben, és másodszor is el tudják adni nekünk ugyanazt a történetet, amennyiben vevők vagyunk arra a kicsit bumfordi, kicsit alpári, de alapvetően mégis profi és szerethető humorra, amit Rogen képvisel.
És persze ott van Zac Efron is, aki itt nagyon szórakoztató, mert egy kedves, érzelgős idiótát játszik, cserébe szinte minden jelenetben leveheti a pólóját, és itt van a vígjátékra született Rose Byrne, és igen, újra előkerülnek az első részben oly fontos szerepet kapó légzsákok is.
