Néha a lányok is úgy vannak vele

Hogy kiloccsantanák valakinek az agyát, kifiléznék egy mocskos pasas gyomrát és hasonló csúnyaságokat művelnének azzal, aki azt megérdemli, és erről szól ez a kőkemény francia bosszúfilm.

A bosszú Jen története, egy csinos, szőke lányé, aki egy nagyon gazdag, jóképű pasas szeretője, akivel egy, a sivatag kellős közepén, mindentől távol álló luxusvillában hancúroznak picit. És Jen elsőre nem túl szimpi, részben azért, mert a pasija sem szimpi, és akkor minek állt össze vele – nyilván a pénzért -, és mert egy olyan csaj, aki egy kis pia után gond nélkül riszálja magát a fickó hamarosan betoppanó két haverja és egyben vadásztársa előtt. És az egyikük elég durván rá is mászik. Itt kezdődnek a bajok, mert a pénzes pasas nem áll a feldühödött lány mellé, akit, mivel attól félnek, botrányt fog csinálni, belelöknek egy szakadékba. Ahol még egy fa is felnyársalja. És innen szép nyerni, ahogy azt mondani szokás.

A kis plázacicában azonban rendkívül erős az életösztön -, és ahogy azt a cím is elárulja, a bosszúvágy. És valahogy újjászületik – tessék figyelni ez egymás után felbukkanó főnix szimbólumokra és utalásokra -, és bosszúálló angyal lesz belőle, akiben már semmi csinibaba nincsen, sőt, már nem is szőke, igaz, részben a rátapadt alvadt vér, kosz és izzadtság miatt. Csak rózsaszín fülbevalója emlékezteti egykori önmagára. Rém egyszerű filmről van szó, ami nagyon hatásosan lett tálalva. Mert a meglepően találékony lány összeszedi magát, és az őt üldöző férfiak ellen fordul. Minden összecsapás egyre véresebb lesz, és annyi vér folyik, mint tíz falusi disznóvágáson összesen – a stáb már félidőben konkrétan kifogyott a művérből. Nincs pihenés, hol üldöznek valakit, hol menekül valaki, felcserélődnek a szerepek, és újra, meg újra és újra fröcsög a vér, ami azért is nagy kunszt, mert összesen négy szereplőnk van.

És meg kell adni, ez a művér gyönyörűen tud fröcsögni, ahogy a filmnek minden kockája csodásan van megszerkesztve, ráadásul úgy, hogy a rendezőnő végig emlékezet minket az olcsó exploitation filmek esztétikájára, és az azok nyomán született olyan klasszikusok, mint például a Gyilkos túra egyes emlékezetes beállításaira. Hogy egészen konkrétak legyünk, Coralie Fargeat rendezőnő a következő munkákat időzi meg a saját bevallása szerint: Veszett a világ (1990), Drive - Gázt! (2011), A felszín alatt (2013), illetve David Cronenberg teljes munkássága. És ez remekül működik, , a hősnőt alakító, modellből lett színésznő, Matilda Anna Ingrid Lutz pedig hozza azt, amit/akit kell, hol a flörtölő, olcsó cicát, hol az agonizáló áldozatot, hol az egyre keményebb Sarah Connor másolatot.

Az persze majdnem mindegy is, hogyan játszik, a lényeg, hogy majdnem meztelenül, véresen, a kezében egy bazi nagy puskával és az oldalán borotvaéles vadásztőrrel rohangáljon a vakító napsütésben, egyszerre teljesítve be valamiféle torz feminista elégtételt és egy még torzabb hímsoviniszta nőképet.