Nicolas Cage beleőrül a mentőzésbe!

Pedig nem is Pesten mentőzik, hanem New York utcáin, de az sem jobb! Martin Scorsese sötét tónusú remekműve az ezredfordulóról, a Holtak útja a nehezen kiérdemelt megváltásról szól.

Nicolas Cage első blikkre nem az a színész, akivel Martin Scorsese dolgozni szokott, az inkább Robert De Niro vagy Leonardo DiCaprio, de volt idő, amikor sok rendező szeretett volna vele dolgozni. Előző munkáit Brian De Palma, John Woo, Mike Figgis vagy Joel Schumacher rendezte, és alig 4 évvel korábban kapott Oscart a Las Vegas, végállomásért, vagyis a Holtak útja (1999) nem volt minden előzmény nélkül, és talán maga a téma az, amiért nem lett sokkal népszerűbb – vagy a rendkívül sötét hangnem.

Frank (Cage) ugyanis mentős, aki rendszerint az éjszakai műszakban dolgozik, és bár szerette munkáját, az állandó stressztől kiégett az évek során. Minden telefonhívás lehet egy gyilkosság, akár baleset, emberi tragédia. A manhattani éjszakában Frank társaival mentőzik, és lelkiismeretfurdalás gyötri az elvesztett életek miatt – ráadásul már nem is emlékszik rá, mikor tudott utoljára megmenteni valakit. Sokszor megjelenik előtte egy fél évvel korábban meghalt nő arca, aki megmenthető lett volna. Ki akar lépni munkájából, de valami mégis mindig visszahúzza. Frank és kollégái életét három éjjelen át követhetjük. Larry (John Goodman) örökké éhes, Marcus (Ving Rhames) mélyen vallásos fickó, Tom (Tom Sizemore) pedig agresszív egyéniség, és nem hagyja szó nélkül, ha valaki felbosszantja. Merthogy nem mindenki érdemes arra, hogy megmentsék, különösen egy új drog, a Vörös Ördög megjelenése után.

Martin Scorsese újra szeretve gyűlölt városa, New York árnyoldalait mutatja be Joe Connelly regényéből dolgozva – a forgatókönyvet Paul Schrader jegyezte -, és a mentősök gyakran járják meg a poklot. Drogosokkal, drogdílerekkel, őrültekkel és kétes egzisztenciákkal találkoznak nap mint nap, normális emberrel alig, de őket is meg kell menteni, ha bajban vannak. És látjuk, amint hősünk szép lassan - sőt, nem olyan lassan – esik atomjaira, és ebben Nicolas Cage nagyon jó, talán túl jó is. És néha nehéz nézni ezt a sok szenvedést és elharapózó őrületet, de szerencsére Scorsese a végén felkínálja nekik a feloldozást és egy kis nyugalmat. Persze nem ez a rendező legemlékezetesebb munkája – abból nagyon sok van neki, nem is tudnék hirtelen csak egyet kiválasztani -, de nagyon erős darab.  

És vicces módon alig négy évre rá egy magyar rendező, Bodzsár Márk is megcsinálta a maga mentős filmjét, ez lett az Isteni műszak – ami nem jobb, de mindenképpen szórakoztatóbb.